Forrás: Heti Válasz

Ocskó Anna, kultura@hetivalasz.hu

Száz évvel ezelőtt kezdte meg kutatásait Egyiptomban az első magyar ásató, Back Fülöp. Azóta a köztiszteletnek örvendő magyar egyiptológiai iskola szellemisége tovább él az utódgenerációkban. Vörös Győző egyiptológus most megjelent, Egyiptom templomépítészete az egyiptomi magyar ásatások fényében 1907-2007 című kötetében ezt az örökséget mutatja be.

– Ismerve a korábbi kötetei körül kialakult viharokat, újabb botrány várható a most kiadott -az eddiekhez hasonlóan szép kivitelű -munkájával kapcsolatban?

– Harcedzett ember vagyok, szeretem a csatákat. Amikor „homokviharba” kerülök, szorítok a szíjakon, a sisakrostélyomat mindig nyitva hagyom: nincs mitől félnem. Az ókorkutatókat egyébként nem igazán érdeklik a napi hírek. Nem szokatlan, hogy akadémiai vagy egyetemi vitában viharba kerül az ember, ez a tudományos diszciplínáknak mindenütt jellegzetessége. Hiszen ha komolyan veszi valaki a szakmáját, akkor vérre menőkig harcol az igazáért. Várom az érdemi reagálásokat az új kötetemre is, bár ez egy visszatekintő munka, amelyben vitát kiváltó megállapítások alig lehetnek.

– A bevezetőben írja, hogy a közelkeleti régészeti kutatások mindig nemzeti jelleget öltenek. Hogyan rajzolódik ki az egyiptomi ásatások száz évének magyar portréja?

– Felemelő érzés, hogy négy tudományos generáció kilenc egyiptomi feltárásáról írhattam összegző, centenáriumi kötetet. A könyv azokról a nagy, magyar ásató elődeimről szól, akiknek a nyomdokán járhatok. Büszkék lehetünk arra, hogy a nagy ókorkutató országok közé sorolható Magyarország is, a kötet is ezt a nemzeti kulturális örökséget hangsúlyozza. Egyiptom olyan világkiállítás, ahol az egyes nemzetek pavilonjai örök időkre állnak, köztük a magyar egyiptológiai iskoláé is. A száz év ásatástörténetének megírásakor két szempont volt előttem. Az egyik, hogy minden magyar feltárás legjavát kell felmutatni úgy, hogy az elmúlt száz év eredményei jogosan töltsék el büszkeséggel az olvasót. A másik vezérszál a legfrissebb, 2000 utáni szakirodalom hivatkozásai voltak, melyek az örök értékeket tükrözik. A könyvben az egyiptomi templomépítészet szempontjából vizsgálom meg a magyar ásatásokat. A magyarok által föltárt 12 templom közül mindegyik más-más korszakból származik. Ezáltal Egyiptom egész templomépítészeti kultúráját sikerült bemutatnom.

– Nem olyan időket élünk, amikor a közvetlen haszonnal nem kecsegtető tevékenységek virágozhatnának. Miért lenne kivétel az egyiptológia?

– Például azért, mert a tudományos elismertsége nemzetközi téren rendkívül magas, és ez Magyarország megítélését javíthatja. Más országok, Franciaország vagy az Egyesült Államok egyiptológusai olyan nemzeti öntudattal jelennek meg Egyiptomban, hogy szinte a nemzeti zászlaikat kívánják kitűzni a régészeti feltárásaikon. Egyiptomban élni magyarként számomra mindig óriási büszkeséget jelentett. A magyarok meghatározó jelenlétét könnyűszerrel lehet igazolni. A Níluson lévő hidak közül ötöt magyarok építettek föl a Ganz Gyár hetvenéves egyiptomi munkálkodása révén. Kairó főépítésze a századfordulón a magyar Herz Miksa volt. Teleki Sámuel az Egyiptomi Fölrajzi Társaság tagja volt, Almásy László pedig az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet elnöke. De az egyiptomi szivattyúk tizenöt százalékát is mi, magyarok gyártottuk! És a sort lehet folytatni: az Alexandriai Festőiskola például, amelyből a későbbi Alexandriai Képzőművészeti Akadémia kialakult, Bálint Gyula magyar festőművész öröksége. Ez a szó, „magari”, Egyiptomban azt jelenti: vonat, a magyar vonatok miatt! De miután a Kairó-Alexandria expressz a leggyorsabb vonat volt, ezért a kifejezés melléknévvé vált „gyors” jelentéssel. Ha tehát valaki arabul azt mondja: „magyar vagy”, azt is mondja: „gyors vagy”.

– Gondolom, azért ezen időszak alatt más nemzetek sem tétlenkedtek. Végül is mibe kerül ez nekünk, egyáltalán illik-e ilyen esetekben folyton a zsebekben kotorászni?

– Intézeti szempontból ugyanott tartunk, mint 1907-ben. Kairóban ma sincs magyar egyiptológiai intézet, és vezető múzeumainknak, például a Szépművészetinek vagy a Nemzeti Múzeumnak máig nem volt ásatása külföldön. Ez sajnos jellemző a magyar tudomány provincialitására. Back Fülöp egy párizsi székhelyű világkereskedelmi vállalat magyar társtulajdonosaként saját vagyonából, Almásy László az egyiptomi, Fehérvári Géza a kuvaiti királyi család támogatásából ásathatott. Én tizennégy éve dolgozom úgy a Közel-Keleten, hogy a kutatásaimra itthonról egyetlen fillér közpénzt sem kapok. Önzetlen, de az ókori Kelet iránt elkötelezett magyar magánemberek és magyar tulajdonú cégek támogatják az ásatásaimat. Újabban magyar offshore cégek tucatjai viszik ki Magyarországról a vagyont például Ciprusra, de eddig egyikük sem gondolt arra, hogy ha van a szigeten egy magyar régészeti misszió is, akkor érdemes lenne áldozni az ottani kutatásokra.

– Hogyan folytatódnak az egyiptomi magyar ásatások? Jelenleg Cipruson dolgozik, könyvében beszámol az ottani munkáról is.

– Makovecz Imre alexandriai terveinek megvalósítása, a kopt templomegyüttes helyreállítása helyi nemzetbiztonsági okokból még nem kezdődhetett meg, de az előkészületek már megtörténtek. A ciprusi műemléki helyreállítások is jó úton haladnak. Itt egy tengerparti templomot sikerült beazonosítani. A sziget ókori fővárosát, Nea Paphoszt két gigantikus erejű földrengés rázta meg, melyek után a hellenisztikus és később a római várost egyaránt újjáépítették. A római és a görög láb mértékegység eltérését véve alapul, valamint Istvánfi Gyula építészprofesszor rajzai révén sikerült elkülöníteni és rekonstruálni a különböző korszakból származó ókori épületeket. Nagy örömömre a világklasszis műemlék-helyreállító és kőfaragó cég, a Reneszánsz Zrt. is részt vesz a ciprusi magyar helyreállítási munkákban. Az ő nevükhöz fűződik többek közt Melocco Miklós nagyméretű kőszobrainak a kivitelezése, de a Mátyás-templom és az Országház tornyait is ők faragják újjá.

– Milyen különlegességekre számíthatnak, akik elolvassák a gazdagon illusztrált kötetet?

– A könyv kilenc magyar ásatás történetét és eredményeit fogja össze. Az egyik fő tanulsága, hogy időről időre minden igyekezet ellenére ugyanabba a mély gödörbe esünk. Például itthon újra és újra agyonhallgattak nagy eredményt hozó ásatásokat. Hosszú évtizedek teltek el úgy, hogy Back Fülöp, Almásy László és később Fehérvári Géza nevét ki sem lehetett ejteni. Ha jól számolom, a XX. századi Magyarországon ötször történt rendszerváltozás. Ugyanakkor az egyiptomi magyar ásatások nemzeti hagyományai a nehézségek ellenére sem szakadtak meg! A kötet másik fontos tanulsága, hogy a generációkon átívelő tradícióknak a kutatásokban is nagy szerepük van. Az első magyar egyiptológus Mahler Ede akadémikus volt, az ő tanítványai Dobrovits Aladár és Wessetzky Vilmos professzorok. Ők Kákosy Lászlót tanították, aki az én mesterem volt. A nemzeti öntudat mindig jelentős szerepet játszott az egyiptológusok körében. Az izraelita Back Fülöp is erős magyar patrióta szellemiséggel bírt. Érzékelte, hogy a tudomány nemzetközi világ, de nem gyökértelen kozmopolitákra van szükség, hanem nemzeti hovatartozásukat fontosnak tartó emberekre, akik a több generáció által fölhalmozott tudás örökösei. Áttekintve az elmúlt száz évet, a kötetből világosan látszik, hogy a magyar kutatási eredmények terén nincs miért szégyenkeznünk. Az 1907-ben alapított kairói Német Régészeti Intézet novemberben úgy ünnepli százéves fennállását, hogy története során tíz régészeti feltárása volt. A mi kilenc ásatásunkra is büszkének kell lennünk, különösen akkor, ha a számok mellett az eredményeket vesszük sorra. Nem zárásként írtam meg száz év kutatásainak történetét, hanem sokkal inkább az egyiptomi magyar ásatások évszázadainak első, nyitó fejezeteként. És miért ne bízhatnék abban, hogy a magyar viszonyok is változhatnak, utat nyitva a kutató, értékmentő, a hazának is elismerést hozó törekvéseknek.

– Önt sosem lehet megingatni, nem tudják elvenni a kedvét?

– Harminchat évesen az utam elején járok. Ha az égiek is engedik, akkor még van úgy ötven évem ásni. Komoly ambícióm, hogy az egyiptomi magyar ásatások 150. évfordulójára megírhassam a következő jubileumi kötetet. Hétéves koromban arról álmodtam, hogy öregségemre ásatásom lesz Egyiptomban. Huszonkét éves koromra ez megvalósult. Azóta e korán megkapott hivatástudat egyre erősebb bennem. Ha valaki megtapasztalhatja, hogy mit jelent ókori kincseket felfedezni, a semmihez sem hasonlítható katartikus élményt, akkor azután már csak a feltárásoknak él. Olyan öröm forrása ez, hogy ha mindezt most családom körében tehetem meg Cipruson, akkor hálát adhatok azért, hogy ezt az életet élhetem.

VÖRÖS GYŐZŐ EGYIPTOLÓGUS