Népszabadság * Aczél Endre * 2007. május 22.
Csillapíthatatlan az erőszak a tágabban értelmezett Szentföldön. Most az al-Kaida eszméit hordozó észak-libanoni szervezet „jóvoltából” új front nyílott: palesztin menekülttáborok lakói és a helyi biztonsági erők lövöldöznek egymásra, tucatnyi az áldozat.
De erről, mint epizódról, akár el is lehetne feledkezni, mert az igazi – végtelenített – konfliktus megint délen, az izraeliek által kiürített Gázai övezetben zajlik – a megszokott forgatókönyv szerint. Éspedig: az övezet szomszédságában levő izraeli városokra és településekre rakétaeső hullik, amit a korlátlan fölényben levő izraeli légierő kegyetlenül megtorol.
Része a forgatókönyvnek, hogy a palesztin hatóság ilyenkor az izraeliek égbekiáltó bűneit kezdi emlegetni, nemzetközi beavatkozást sürget, holott ha valaki, hát Abbasz elnök tudja: ez spanyolfal, amit önnön tehetetlensége elé húz. A palesztin egységkormány ugyanis – amelyet egy iszlamista szervezet, a Hamasz irányít, ám amely újabban tele van az Abbasz vezette riválisok, a Fatah minisztereivel plusz függetlenekkel – egyvalamiben tökéletes mása elődeinek: képtelen ellenőrizni a palesztin területeken tevékenykedő fegyvereseket. Akik ugyanolyan hévvel lövik egymást, mint Izraelt.
Egymást, legyen ezen a hangsúly. Hiába van egységkormány, amelyik szeretetet, pénzt, diplomáciai támogatást vár el a külvilágtól – enélkül létezni sem tudna -, az iszlamisták (Hamasz) és a világiak (Fatah) a világ legsűrűbben lakott, nyomorgó minivilágában egy tapodtat se engednek a másiknak. Csak azt nem tudom, hogy miért harcolnak. Hisz alig van mit elosztani. Azaz tudom: törzsi elszántságból. A „pozíciókért”. A világnak ebben a sarkában változatlanul ez a legerősebb motiváció.
Az egységkormánynak elemi érdeke fűződne ahhoz, hogy inkább szelídítse, semmint vadítsa az izraelieket. Ehhez képest csöppnyi ereje sincs leállítani az egymásra lövöldözést, továbbá az Izrael elleni támadásokat. Izráel népe szenvedésre ítéltetett, mondá az Írás; én ezt most ünnepélyesen fölcserélem egy másik mondattal: úgy fest, mintha Arab Palesztina népe ítéltetett volna szenvedésre. Politikai vezetőinek nincs ellenőrzése a fegyverek fölött – mellesleg ugyanez Libanon és Irak tragédiája is. Ahol egyszer a központi hatalom megrendült, s utóbb nemlétezővé vált, ott martalócoké a végső szó. Egyetlen államot sem tekintenek komolynak a világban, amely nem rendelkezik a területén levő összes fegyver fölött.
Bár az se mellékes, miként rendelkezik. A mintaszerű polgári demokráciát üzemeltető Izrael kormánya például a legjobb úton van afelé, hogy önnön vezérkarának a túsza legyen. Az izraeli hadsereg már-már önmaga őrködik a nemzeti érdek fölött. A legliberálisabb izraeli napilap, a Haarec vezércikkben mondta ki: Arab Palesztina nagyobbik felében, a Jordán folyó nyugati partvidékén a hadsereg egyre nyíltabban a zsidó telepesek uralmának letéteményeseként, semmint a jeruzsálemi kormány politikai akaratának végrehajtójaként tevékenykedik. Ez is része a katasztrofális radikalizáló összélménynek.
