ELSŐ VITÁZÓ: Fáradtnak látom. Csak nem a színházi évad viselte meg ennyire? Mindjárt vége van, pihenhet.
MÁSODIK VITÁZÓ: Engem nem fáraszt a színház, élvezetből járok. Különben sem az fárasztó, ami a színházban történik, hanem ami körülötte.
ELSŐ VITÁZÓ: Mire gondol?
MÁSODIK VITÁZÓ: A végtelen huzavonákra. Jó-e a struktúra vagy rossz? Kell-e színházi törvény vagy sem? A politika vagy a szakma döntsön az igazgatók kinevezéséről?
ELSŐ VITÁZÓ: Ön szerint ezek nem fontos kérdések?
MÁSODIK VITÁZÓ: Ha azok volnának, már dűlőre jutottak volna velük. Némelyiket a rendszerváltozás óta csócsálják eredménytelenül. Arról viszont alig beszélnek, hogy valójában milyen a színházunk. Milyen minőség.
ELSŐ VITÁZÓ: Eredményesen működni csak megfelelő rendszerben lehet. Úgy értem, olyan színházi rendszerben, amelyben tiszták a működési feltételek. Előbb ezeket kell létrehozni, utána lehet minőséget elvárni.
MÁSODIK VITÁZÓ: Nem fordítva? Előbb el kellene dönteni, milyen színházat akarunk, sőt ezelőtt egyezségre jutni abban, egyáltalán mit nevezünk színháznak, és utána megteremteni az ennek megfelelő feltételeket.
ELSŐ VITÁZÓ: A színház paraméterei kétezer éve adottak. Ha az eszközei változtak is, a lényege ugyanaz maradt.
MÁSODIK VITÁZÓ: Szórakoztató, ahogy játssza itt a naivat, miközben pontosan tudja, miről beszélek. Ön ne tudná? Művészet és ipar viszonya az egyik vesszőparipája.
ELSŐ VITÁZÓ: Legyen konkrétabb.
MÁSODIK VITÁZÓ: Ahogy kívánja. Vegyük a szolnoki igazgatói pályázat körüli purparlét. Pillanatokon belül kihirdetik az eredményt.
ELSŐ VITÁZÓ: És az operaházét is. Ősszel pedig kiírják a pályázatot a Nemzeti Színházra.
MÁSODIK VITÁZÓ: Beszéljünk most csak az elsőről.
ELSŐ VITÁZÓ: Nem lenne jó megtalálni a közös modellt? Vagy úgy gondolja, nincs összefüggés?
MÁSODIK VITÁZÓ: Ha van is, ne vonjuk le előre a következtetést.
ELSŐ VITÁZÓ: Ön szerint nem világos, hogy politikai modellről van szó? Szolnokon nem ugyanazzal, az őszi önkormányzati választásokon pozícióba került jobboldal emberének kinevezésével próbálkoznak, ami bejött Sopronban, Győrben, kis híján Kaposváron – folytatás egy év múlva -, és már Kecskeméten is előre meghirdették?
MÁSODIK VITÁZÓ: Ez újdonság önnek? A baloldal nem ugyanezt tette?
ELSŐ VITÁZÓ: Mindenesetre kevésbé drasztikusan.
MÁSODIK VITÁZÓ: Hát igen, módszertani különbségek vannak köztük. Mindig is voltak.
ELSŐ VITÁZÓ: Színvonalkülönbségek is. Balázs Péter mint színigazgató…
MÁSODIK VITÁZÓ: Itt álljunk meg. Nézzen körül a színigazgatók között, akár vidéken, akár Pesten. Aztán nézze meg, hogy némelyikük milyen színházat produkál évek óta, vagy milyen előadásokat volt bátorsága büszkén elhozni a vidéki színházak találkozójára! Kijelenti becsületszóra, hogy a jelenlegi pártkinevezettek jobbak a jövőbeli pártkinevezetteknél?
ELSŐ VITÁZÓ: Nem mindenki pártkinevezett.
MÁSODIK VITÁZÓ: Ezt nem is állítottam. Azt sem, hogy mindenki alkalmatlan. Csak azt, hogy vannak ilyenek. Az elmúlt években is előfordult, hogy a – történetesen – baloldali önkormányzat magasról tett a szakmai javaslatra az igazgató kinevezésénél. Meg hogy miniszteriális osztálytársak, kártyapartnerek haveri alapon szóltak bele pályázati döntésekbe, védtek meg védhetetlen pozíciókat és embereket. Nem hallottam hathatós tiltakozást.
ELSŐ VITÁZÓ: A félelem belőlünk mind gyávát csinál. Ahogy Shakespeare mondja.
MÁSODIK VITÁZÓ: Kényelmes magyarázat. Ha volna a színházi szakmának önérzete, vagy meg tudná fogalmazni, mit ért színházon, legalább hallatná a hangját ilyen esetekben. Persze a Nemzeti Színház felépítése óta ez illúzió. Az a szakma, amelyik komoly ellenállás nélkül hagyta tető alá hozni ezt az épületet, tanúsította, hogy még nem ébredt fel százéves álmából, és nem tudja, mire való a színház.
ELSŐ VITÁZÓ: A szolnoki társulat megfogalmazta, hogy ragaszkodik az általa létrehozott értékekhez. Tiltakoztak Balázs Péter kinevezése ellen. A Színházi Társaság vezetősége levelet írt a szolnoki polgármesternek.
MÁSODIK VITÁZÓ: Késő. A polgármester álnaiv módon megkérdezi, mi a kifogás a jelöltje ellen, majd kijelenti, hogy szerinte Balázs az, aki ki fogja elégíteni a szórakoztató és kikapcsolódást nyújtó színház iránti igényt. Aztán arrogánsan kioktatja a színházi szakma képviselőit. Olvastam az egész épületes levelezést, fel van téve a netre.
ELSŐ VITÁZÓ: Ezt nevezik dialógusnak.
MÁSODIK VITÁZÓ: Süketek párbeszéde. Ha egy városi elöljáró szórakoztatásról és kikapcsolódásról beszél, fogalma sincs, mit jelent egy „vidéki” színház Krakkóban, Plzenben, Nyitrán, Nagyszebenben vagy Kolozsváron. Nem is lehet, mert itthon kétszáz kilométeres körzetben nem lát hasonlót. Ezért van késő. Évtizedekkel korábban kellett volna beszélni erről.
ELSŐ VITÁZÓ: Sohasem késő. A Színházi Társaság új elnöke, Csizmadia Tibor egyeztetést kezdeményezett az igazgatói pályázatok kiírási módjával kapcsolatban a Megyei Jogú Városok Szövetségével, nevezetesen Kósa Lajos elnökkel és Botka László társelnökkel.
MÁSODIK VITÁZÓ: Azzal a Botka Lászlóval, aki Szeged polgármestere?
ELSŐ VITÁZÓ: Ki mással? Botka azt nyilatkozta, megérti az aggódó Színházi Társaságot, amely tiszta viszonyokat és feltételeket szeretne.
MÁSODIK VITÁZÓ: Tréfál?
ELSŐ VITÁZÓ: Ki? Én? Miért tréfálnék?
MÁSODIK VITÁZÓ: A Szegedi Nemzeti Színház nem Szegeden van?
ELSŐ VITÁZÓ: De. És?
MÁSODIK VITÁZÓ: Rövid az emlékezete.
ELSŐ VITÁZÓ: Beszéljen világosabban.
MÁSODIK VITÁZÓ: Tudja mit, nem fogok. De láttam a Csao, bambinót a vidéki színházak találkozóján. A szünetig.
ELSŐ VITÁZÓ: Önnek az a baja, hogy Krakkóhoz, Nyitrához és Nagyszebenhez hasonlítja a magyar ugart. Ezek az európai színházi kultúrához tartozó városok. Nagyszeben, amely – talán nem mindenki tudja – Erdélyben van, az idén Európa kulturális fővárosa, és évek óta helyet ad egy nagyszabású nemzetközi színházi fesztiválnak.
MÁSODIK VITÁZÓ: Na és? Három év múlva Pécs lesz az európai kulturális főváros. Majd meglátja, mekkora nemzetközi színházi fesztivál lesz ott is!
ELSŐ VITÁZÓ: Úgy van, majd meglátom.
MÁSODIK VITÁZÓ: Ha már Pécset és Szegedet említi, ezek úgynevezett nemzeti színházak. Nálunk szeretik a nemzeti jelzőt, de nem látom, hogy a „nemzeti színházak” – több is van belőlük – miben különböznek a nem nemzeti színházaktól. Ugyanolyan vegyes felvágottat áruló közértek ugyanolyan vagy kicsit rosszabb színvonalon. Mitől nemzetibbek, mint más?
ELSŐ VITÁZÓ: Sokféle Nemzeti Színház van. Nemrég nálunk is járt kettő külföldről. Az izraeli Habima Nemzeti Színház és az oslói norvég Nemzeti Színház.
MÁSODIK VITÁZÓ: Látta őket?
ELSŐ VITÁZÓ: Persze. Egyszerű térben játszottak, majdnem díszlet nélkül, végtelenül letisztult színészi eszközökkel. Bámulatosak voltak. A norvégok hetven perc alatt káprázatos közvetlenséggel adták elő Ibsen Hedda Gablerét, az izraeliek pedig Lars Noréntől szinte légiesen egy nyomasztó háborús fikciót. Nálunk két előadás után megbuknának.
MÁSODIK VITÁZÓ: Erről van szó. A színházi kultúra hiányáról. Az ízlésromlásról. A mindent elöntő kereskedelmi szemléletről. A színház ma egyre populistább, éppen mert a politika függvénye, amely maga is merő populizmus. Ha volna politikai és színházi kultúra, akkor egy színházi analfabéta polgármester nem támogatná hatalmilag a silány ízlést.
ELSŐ VITÁZÓ: Nagyon belemelegedett.
MÁSODIK VITÁZÓ: Voltak, akik azért akartak új Nemzeti Színházat, hogy a korszerű, minőségi színjátszást kivonják a kereskedelmi szemlélet és a populizmus befolyása alól.
ELSŐ VITÁZÓ: Akkor nem csicsás kultúrpalotát kellett volna építeni, hanem egyszerű, jól funkcionáló, mobilis befogadó épületet.
MÁSODIK VITÁZÓ: Vagy semmilyet. Külföldön egyre általánosabb, hogy a nemzeti színházi szemlélet nem bársonyszékhez, márványhoz, monumentális giccsépülethez kötődik, sőt egyáltalán nem kötődik épülethez, hanem olyan produkciós és oktató-nevelő programokhoz, amelyeket a nézők közvetlen lakóhelyi környezetébe visznek.
ELSŐ VITÁZÓ: Ehhez képest nálunk éppen tervbe vették, hogy megduplázzák a Nemzetit, azaz összevonják a Pesti Magyar Színházzal. Lesz belőlük egy Nemzeti Színház Tröszt. Nemsokára keresnek hozzá egy Beöthy Lászlót. Ha tudja, kire gondolok.
MÁSODIK VITÁZÓ: Tudom, ő volt az Unió Rt. A háború előtt öt színházat igazgatott. Ma viszont nincs korszerűtlenebb a „nemzeti konszernnél”.
ELSŐ VITÁZÓ: A színházi elit lelkesen támogatta a sokfunkciójú Nemzeti Színház építését.
MÁSODIK VITÁZÓ: Évtizedekkel ezelőtt. Túlhordtuk az ötletet. Mire megvalósult, már elavult.
ELSŐ VITÁZÓ: Sokan szenvedélyesen küzdöttek érte.
MÁSODIK VITÁZÓ: Nem sejtették, hogy a szakma és a politika közösen elbénázza.
ELSŐ VITÁZÓ: Egy-két kritikus volt a leglelkesebb.
MÁSODIK VITÁZÓ: Ideje, hogy önkritikát gyakoroljanak.
Koltai Tamás
