Esztelen, vagy ami még rosszabb, tudatos pusztítás, felrobbantott, majd újjáépített és ismét lerombolt lakóházak, találomra kilőtt rakéták becsapódásai – ehhez kényszerültek hozzászokni évtizedeken át a palesztin területek és jó néhány izraeli település lakói. Aztán jött a libanoni háború, az ország lerohanása, nem is egyszer, bombákkal, harckocsikkal és mindennel, ami bevethető volt az izraeliek részéről. Nem maradt ki a sorból Kuvait sem, és akkor még nem szóltunk az évekig húzódó iraki-iráni háborúról.
A sor végén Irak amerikai megszállása áll. Nagy a háborús pusztítás Szaddám Huszein hajdani birodalmában, vannak romos városrészek, és kétmillióra becsülik a fedél nélkül maradtak számát. Az újjáépítés mindenekelőtt a gazdasági talpra állítást jelenti, a kommunális hálózat helyreállítását és beruházásokat. Fontos ez, hiszen naponta nyolc órán át még a fővárosban, Bagdadban sincs áramellátás.
Magyarország ammáni nagykövete, Dobokay Gábor lapunknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Irak nemzetközi mércével elmaradott ország, olajkészletei miatt ugyanakkor roppant gazdag, s csupán a pillanatnyi belső viszonyok, az állandó terrorveszély miatt nem működőképes. Az olajtermelés jelenleg alig harminc százaléka annak, amennyi normális állapotok között lehetne. Irak képes lenne saját erejéből működtetni az országot, ez persze nem azt jelenti, hogy a nemzetközi színvonalú fejlesztésekhez az induláskor, vagy később is, ne lenne szükségük nemzetközi támogatásra. Damaszkuszi nagykövetünk, Medgyes Péter utalt arra, hogy a háború és a merényletek jelentős károkat okoztak az olajiparnak.
Nemrégiben az egyiptomi Sarm es-Sejkben tartott konferencián negyven-ötven arab és nem arab ország, az Európai Unió és az érdekelt nagyhatalmak Irak megsegítéséről tárgyaltak. Mintegy harmincmilliárd dollárról lehet szó, de részletek helyett inkább arról tudunk, hogy jelentős iraki adósságokat, százmilliárd dollárt engedett el a Párizsi Klub, maradt viszont még így is hatvanmilliárd. Mindent egybevetve a jelen körülmények között már az is eredmény, hogy sikerült megtartani a tanácskozást.
Marad a kérdés, mikor áll talpra a helyi gazdaság. Túl a szüntelen merényleteken, a Sarm es-Sejkben elfogadott megállapodásban egyelőre sok a bizonytalanság. Tulajdonképpen a helyzet függvénye a külföld reagálása is, a beruházások, üzletemberek jelentkezése, amelyet már csak a szűnni nem akaró vészhelyzet, a minimális biztonság hiánya is akadályoz, sőt szinte lehetetlenné tesz. Vonatkozik ez a magyar érdekekre, cégek, üzletemberek esetleges tevékenységére is. Hogy mit és mennyit lehet megszerezni például a harmincmilliárd dollárból, másodlagos ahhoz képest, hogy biztonsági okokból szinte lehetetlen mozogni Irakban, kivéve talán a kurd területeket. Bármilyen furcsán hangzik, bizonyos lehetőséget, a kapcsolatfelvétel lehetőségét jelenti ugyanakkor, hogy a mintegy négymillió külföldre menekült iraki közül sok üzletember az Irakkal közvetlenül szomszédos Jordániában és Szíriában keresett menedéket. Velük, rajtuk keresztül lehet keresni az üzleti kapcsolatok lehetőségét egyelőre – talán a magyar vállalkozóknak, üzletembereknek is.
P. Szabó József
