Népszabadság * Jászberényi Sándor * 2007. május 19.
Kép: Szabó Bernadett A Gój Motorosok tavaly október 23-án tettek szert országos ismertségre, mikor is a tűntetések alatt rendezett csoportban vonultak fel nagymotorjaikon. A fél ország sátánt kiáltott, a rendőrség azonban közleményben közölte, hogy a motorosok „méltóságteljesen ünnepelték” az ünnepet. A március 15-i ünnepségre már 176 nagymotorral vonultak fel, minden balhé nélkül. Hogy kiderüljön, kik ezek a jobboldali úriemberek, egy verőfényes vasárnapi délután lementünk velük Mór mellé csajozni.
Két kézzel kapaszkodom, ahogyan az 1200 köbcentis BMW motor százhúszra gyorsul a kereszteződés előtt. Mészáros „Imi Blues” Imre a motorosok elnöke rohamsisakban ül előttem, a sisak hátulján „Deutsche Reich” felirat díszeleg, a Cd-ből üvölt a Jászmagyarok együttes aktuális „nemzeti rock” slágere. Szlalomban kerüljük az autókat, mint később megtudom, a műsor a baloldali újságírónak szól, na meg persze a nagymotorok istenének. Mielőtt ráfordulnánk a Mór felé vezető autóútra, megállunk egy benzinkútnál, hogy összeszedjünk még egy „gójt”, Bacsa Tibort, aki egy Cruiserrel érkezik. A Cruiser hátulján lobog a Horthy-zászló, Tibi bőrszerkóban huppan le mellénk az asztalhoz, hogy meghallgassuk az eligazítást.
Kép: Németh Dániel „Látod, mi mindenkinek a rendelkezésére állunk” – mondja Imi. „Azért megyünk le Mórra, mert oda is meghívtak minket” – derül ki rövidtávon. Az is kiderül, hogy azért nem félnek a baloldali média „baromságaitól”, mert megvannak az ügyvédeik, valamint elég pénzük ahhoz, hogy bárkit bepereljenek, ha „valótlanságot” állít a csapatról. Megkapom, hogy én is hamar a bíróságon találhatom magam, ha hülyeséget találok írni.
Az a tény, hogy egy baloldali lapnak írok, komoly gyanakvással tölti el őket, gyenge mentségem, hogy ritkán politizálok. Abban maradunk, hogy motorozzunk le Mórra, tapasztaljam meg, mit jelent az autóúton repeszteni, utána majd beszélhetünk hazáról meg „nemzeti” motorozásról. Imi Blues elmondja azt is, hogy a náci rohamsisak ajándék: egy német motoros klubtól kapta.
Az egyesület neve héber eredetű, bár erőteljesen át van itatva politikai ideológiával, ugyanis a „gój” héber szó, eredetileg népet jelentett. A középkorban töltődött fel a zsidóság körében többlet-jelentéstartalommal, ekkor kezdték abban az értelemben használni, hogy keresztény európai. Napjainkban jelentése elsősorban arra az információra redukálódik, hogy „nem zsidó származású vagy vallású” ember, ebben az értelemben használják a motorosok is, akik „nem zsidóként” határozzák meg magukat.
Ki sem heverem a sebesség okozta első sokkot, már megint az út közepén találom magam egy nagymotoron, amely konvojban halad a végcélja felé. Az autók diszkréten a sáv szélére húzódnak, ahogy elhaladunk mellettük, minden szembejövő motoros int: a tiszteletadás azonban ritkán szól a politikai identitásnak (példa erre is akad azért), főleg az alattunk dübörgő gépek jussa. Mindkét motoroson messziről kivehető a címer: kerekeken guruló csodaszarvasról hátrafelé nyilaz egy ősmagyar.
Imi tart egy rövid heraldikai bemutatót, melyből kiderül a címer keletkezéstörténete. Olyan címert akartak a motoros klubnak, mely egyszerre kifejezi a nemzeti érzés és a motorozás összekapcsolódását, hatvanezer forintért terveztették a logót, melyre mindketten igen büszkék.
Egy motorosnak a címere ugyanis mindenről eligazít. Magyarországon, bár a csoportos motorozásnak még alig van történelme, de már megszilárdult, hogy a motorosok milyen felségjelek alapján igazodnak el egymáson: minden klub egy nagy család, s ha hordod a címerét, egyszerre véd és kötelez. Felelősséggel tartozol a melletted haladó motorosért – derül ki Imi magyarázatából -, s természetesen ő is érted. Ha balhé van, az egész klub feláll egy ember mellett, s „az egy mindenkiért, mindenki egyért” elv szerint rendeződik.
Megtudom, hogy komoly procedúra kiérdemelni egy ilyen címer hordását, nem árt, ha valaki már több éve motorozik, az sem mindegy, milyen ember az illető. Kérdésemre, hogy náluk mennyire döntő a politikai pártpreferencia, dünnyögve csak annyit mondanak: másodlagos, a lényeg, hogy az illető jó ember legyen, s persze szeressen motorozni.
Megkérdezem, hogyan jött össze politika és motorozás. Imi elmeséli, hogy ő szegről végre rokona Horthynak, akit amúgy is az egyik valaha élt legnagyobb magyar politikusnak tart, így a politikai identitása nem nagyon volt kérdéses.
„Az már egy másik kérdés, hogy ma Magyarországon, ha nyilvánosan vállalod a politikai nézeteidet, akkor az egyik oldal szemében fasiszta, a másik szemében kommunista vagy.”
Kép: Reviczky Zsolt Míg Amerikában teljesen természetes dolog, hogy zászlókkal motoroznak az emberek, nekünk nem kis munka volt bebizonyítani a tüntetések alatt, hogy nem szegtünk törvényt, nem uszítottunk és nem berregtünk bele kormánypolitikusok beszédébe. A média egy az egyben elpakolt minket a csőcselék közé, komoly perek árán tudtuk csak bebizonyítani, hogy nem csináltunk balhét. mondja Imi.
Megkérdezem, hogy ilyen névvel, hogy gój motorosok, hogyan állnak a zsidósággal, finoman kipuhatolom, hogy szerintük létezett-e olyan mint holokauszt, egyáltalán miért meghatározó, hogy ők nem zsidók.
„Persze, hogy létezett holokauszt” – mondja Imi Blues. „Nem vagyunk antiszemiták, jobboldaliak vagyunk” – teszi hozzá. „Ez nyilvánul meg a nevünkben” – derül ki, bár én egy nagy adag provokatív hajlamot érzek szavaiból kicsengeni.
Jó egy óra motorozás után érkezünk meg egy Mór melletti panzióba, ahol lovakat is tartanak. Négy, a húszas éveinek elején járó fiatal fogad minket, három lány és egy fiú. Mindannyian jobbosok, hősként üdvözlik Imit, akiről kiderül, hogy a felvonulásoknak köszönhetőn hirtelen médiaszereplővé avanzsált, bejárta a reggeli műsorokat.
Szemtanúja vagyok az 1200 köbcenti női lélekre gyakorolt hatásának, s míg az urak elviszik a lányokat egy körre motorozni, kipuhatolom, kit tömörít motoros klubjuk.
Megtudom, hogy a klubban az átlagéletkor negyven év, a tagok között közalkalmazottak, vállalkozók, de tiszti kereszttel kitüntetett érdemes művész is található. A motorosok nem csórók: egy-egy ilyen gép ára kétmillió forintnál kezdődik, s a felszerelés sem két forintra tehető. Mivel motorozni nálunk igencsak szezonális elfoglaltság, van egy olyan érzésem, hogy ezeket az urakat mind vezető pozícióban találhatnánk, s nem minimálbérre bejelentve.
Miután a lányok kimotorozták magukat, és meghívnak minket ebédelni, politikai diskurzus következik. Imi komoly eszmefuttatást tart a zsidóságról, idézi a Talmudot, s a több ezer éves könyvre hivatkozva azt mondja, hogy „a zsidóság is aktívan felelős a pogromokért és üldözésekért”.
Mikor közbevetem, hogy talán nem szerencsés egy régi vallási könyvet azonnal a saját korunkra vonatkoztatni s a Bibliából is ki lehetne ragadni olyan idézeteket, melyek más népcsoportok elpusztítására buzdítanak, Imi közli, hogy lehet, hogy igazam van.
Az asztalnál felmerül, hogy a gój motorosok tehetnének egy emléktúrát Auschwitzba, s nem az én ötletemként.
Hamar abbahagyjuk a szalonzsidózást (melynek első mondata, hogy „én nem vagyok antiszemita, de” s általában világméretű összesküvésre fut ki), s a klub tevékenységéről kezdünk el beszélgetni. Imi elmondja, hogy a klub évente több túrát szervez: ezek főleg történelmi helyszínek meglátogatásáról (például Csíksomlyó felkeresése), illetve a több napos motorozásról szólnak. Fény derül az asztalnál ülő motorosok elveire is: egy kisfiú fülműtétére gyűjtenek pénzt, ápolják a „nemzeti kultúrát”, úgy festenek, mint egyfajta eltévedt keresztes lovagok, meghintve némi „nemzetveszejtő” aktuálpolitikával.
„Baloldali létedre egészen hitelesnek tűnsz” – kapom meg Imitől. „Nézd, mi csak motorozni szeretünk, emellett hazafiak is vagyunk. És nem vagyunk melegek. A kipufogócső, na az meleg. Mi törvénytisztelő nemzeti érzelmű motoros egyesület vagyunk” – lebbenti el az összes árnyat közszerepléseikről Imi, aki már erősen őszül.
Az egyik lány úgy dönt, hogy visszajön velünk Pestre. Bár a motorosok a KRESZ-t eléggé szelektíven értelmezik, úgy tűnik az alkoholfogyasztással szemben nincs pardon: csak ásványvizek és üdítők fogytak a vacsora során.
Mivel Imi facér, ő viszi a lányt a hátsó ülésen, én a boldog házasságban élő és ezért nem csajozó Tibi Cruiserére kerülök. Konvojban tépünk vissza Budapestre, alig-alig tudjuk követni az ütemet, melyet Imi Blues diktál a motoron. A lány szinte összeolvad Imivel, keze a combján pihen, láthatom, hogy nagymotort vezetni jó.
Lassan beérünk Pestre, búcsúzkodás következik: Imi elmondja, hogy a gatyámat is leperelik, ha nem küldöm el a riportot megjelenés előtt, egyébként szimpatikus gyerek vagyok. Ha meg nagyon tapló lennék, tudják hol lakom.
