Népszabadság * Buda Péter * 2007. május 18.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) vezetői „úgy határoztak, hogy az isteni irgalmasság« vasárnapjától kezdve böjttel és imával küzdenek a gonosz hatalmának megtöréséért”. Így szól a KÉSZ Spirituális harc Magyarországért című minapi felhívása. A dokumentumhoz csatolt nyilatkozat szerint „Magyarországot jelenleg mély válság hatja át.
A szerző valláspolitikai szakértő
Meglepő és új vonása ennek az elsődlegesen erkölcsi válságnak, hogy nemcsak megsérti, de meg is kérdőjelezi az erkölcsöt, mint mindenki által követendő mércét. … Sőt, igyekszik normává emelni az erkölcsi norma tagadását.” Mivel a „jelenlegi hatalom” „minden normát felrúg, és minden állampolgári kérést és akaratnyilvánítást semmibe vesz”, az ország egyik legjelentősebb katolikus civil szervezete „spirituális küzdelmet hirdet a hazánkat fogva tartó gonosz erők ellen”, s „imával és böjttel kéri a Legfelsőbb Hatalmat, hogy végtelen irgalmában szabadítsa meg Magyarországot”.
Angelo Amato vatikáni érsek hasonlóan militáns hangvételű nyilatkozatban csapott le nemrég az egyházi véleménnyel nem azonosulókra az abortusz kapcsán: „terrorizmus nemcsak terrorcsoportok műve, hanem névtelen erőké is, amelyek hamis, félrevezető üzenetekkel befolyásolják a közvéleményt, és az evangéliumhoz hű magatartást nevetségesnek, elavultnak állítják be”.
Mindezeken mosolyoghatnánk is akár, de jobb, ha nem tesszük, mert a világszerte erősödő félben lévő antimodernista-fundamentalista ideológia alapjaiban kérdőjelezi meg a szekuláris modern demokráciák lényegét. Az iszlám, keresztény és zsidó kultúrkörben egyaránt megfigyelhető fundamentalista vallási-politikai törekvések „egyek a szekularizmus elutasításában, melyet a felvilágosodás filozófiájára vezetnek vissza” (Gilles Kepel). Radikálisan megkérdőjelezik a szekuláris modernizmus alapjait, a szekuláris politika morális igazolhatóságát, legitimitását. A társadalmi szerződés elméletét a vallás hagyományos elveivel cserélnék föl, a szekuláris államról pedig azt tartják, hogy nélkülözi az erkölcsi és morális értékeket. „Mindezek a mozgalmak egyetértenek abban, hogy a modern szekuláris város« nem rendelkezik legitimitással” (Kepel), a felvilágosodás óta elterjedt szekularizmus és az azt képviselő államok a „Gonosz” eszközei, s ezek az államok ezért a káosz és a teljes morális szétesés állapotában vannak. Ezért „olyan forradalmi változásokról álmodnak, amelyek eredményeképpen megalakulhatna egyfajta isteni rend azokon a romokon, amelyre a legtöbb szekuláris társadalom egyébként modern, egalitáriánus demokráciaként tekint” (Mark Juergensmeyer).
Sajnos a nemzetközi légkör kedvez ezeknek a tendenciáknak. A nemzetközi közösség tehetetlenségét jelzi az a határozat, melyet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa fogadott el a közelmúltban. (Jellemző a hazai közéleti viták beszűkült perspektíváira, hogy a hír gyakorlatilag semmilyen visszhangot nem kapott itthon.) A határozat kimondja, hogy a vallási érzület megsértése társadalmi diszharmóniához vezet, ezért a szólásszabadságot korlátozni kell az erkölcsi hagyományok és vallások – tehát nem pusztán az egyén vallási érzülete! – iránti tisztelet biztosítása érdekében. A dokumentum tervezetét egyébként az elhíresült Mohamed-karikatúrák ürügyén az Iszlám Konferencia nyújtotta be a testületnek. Emlékezetes: a karikatúrák kapcsán sorra láttak napvilágot különböző vallási vezetők megnyilatkozásai, melyekben tiltakoztak a vallási tanokat érintő kritikával szemben. Egy vatikáni kardinális például kijelentette, hogy a szekuláris társadalmak nem formálhatnak jogot arra, hogy megsértsék a vallási érzületet. Az iszlamista Hamasz vezetői már ekkor kilátásba helyezték, hogy az ENSZ előtt szorgalmazni fogják a vallási érzület megsértésével járó megnyilatkozások betiltását.
Tanulságos, hogy a határozatot a bizottság iszlám országai mellett Kína, Kuba és Oroszország támogatták. Jószerével csak az európai országok foglaltak állást ellene azon az alapon, hogy a vallási diszkriminációt valóban tiltani kell, ám a valláskritika szabadsága mindig is alapvető része volt a gondolkodás és a szólás szabadságának. Tegyük hozzá: Európa történelmének felvilágosultabb és szekulárisabb szakaszában és országaiban. (Hol is volnának ma például a protestáns egyházak enélkül?!) Az ENSZ határozata komoly bátorítást ad a fent jelzett militáns vallási törekvéseknek, hiszen a politika újragyarmatosítására készülő vallási érdekcsoportokkal szembeni kritikák kriminalizálásának, vagyis a szekuláris állam eszméjének eróziója irányába mutat. Sajó András szavaival: „A megerősödő vallási fundamentalizmusok – a radikális iszlám és a politikai korrektség diktálta érzékenység-kultusz farvizén haladva – ismét diktálni akarnak a közszférának. … Ebben a keretben a vallás (minden vallás) és az ateista, semlegesen liberális állam küzdelmévé válik a sajtószabadság kérdése, és egy rég eldöntöttnek tűnő, a szekularizmus részleges győzelmét hozó társadalmi harc éledhet újjá az iszlám és az iszlám iránti érzékenység ürügyén.”
Joggal merül fel a kérdés, vajon hoz-e az ENSZ szakbizottsága hasonló határozatot mindazok védelmében, akiket nem vallási, hanem egyszerűen emberi érzéseikben sértenek azok a vallási felhívások, melyek erkölcstagadó gonosztevőknek vagy éppen terroristáknak bélyegzik őket?
