Forrás: hirszerzo.hu

A legtöbben az ukrán Verka Szerdjucskát várják első helyre

Hírszerző információ 2007. május 12. 18:22

Ukrán, szerb vagy belarusz győztese lehet ma este Helsinkiben az Eurovíziós Dalfesztiválnak – már ha a brit fogadóirodák tippjeiből indulunk ki. Rúzsa Magdi a középmezőnyben szerepel az esélylatolgatások alapján, a legnagyobb meglepetést a bosnyák vagy litván elsőség jelentené.

Érdes hangú blues-énekesnőként jellemzi a BBC Rúzsa Magdit az Eurovíziós Dalfesztivál ma esti döntőjét beharangozó esélylatolgatásában. A brit hírügynökség beszámolója kiemeli, hogy a magyar lány Aprócska blues című dalával azon kevés előadók közé tartozik a mezőnyben (a litván 4FUN-nal, illetve a bosnyák Maria Sesticcsel vagy a görög Sarbellel együtt), akik puritán előadásmódjuk mellett a zenére helyezik a hangsúlyt, és mellőzik a nagy felhajtást, csillogást.

A brit fogadóirodák esélylatolgatása alapján ugyanakkor az utóbbi műfaj arat majd várhatóan az este kilenckor kezdődő döntőben. Az említett négy ország előadói nincsenek az élmezőnyben a 26 fogadóiroda odds-ait összesítő oddschecker.com oldal alapján.

A középmezőnyben

Rúzsa Magdi tizedik a huszonnégy előadóból. Ha a magyar lány hódítaná el az elsőséget, az 20-47-szeres pénzt is jelenthetne a rá fogadóknak. Magdinál jobban állnak a görögök (20-39-szeres odds-szal adják Sarbel produkcióját), sokkal rosszabbul viszont a bosnyákok és a litvánok – a két ország a sereghajtó (66-200, illetve 100-299 közötti odds-okkal).

A végső sikerre esélyes Verka egy moszkvai koncertje (Fotó: fotki.ru)

„Ha az Eurovíziós fesztivál valóban tisztán dalverseny lenne, Magdi érzelmes előadásmódjával, a saját maga által szerzett blues-ával könnyen meghozhatná az első sikert Magyarország számára. Magdi szerencsétlenségére a fesztivál nemcsak erről szól, így nem nyer majd. Középmezőny” – áll az oddschecker értékelésében.

A fogadóirodák tippjei alapján az este toronymagas esélyese az ukrán Verka Szerdjucska. A nőimitátorként megjelenő énekes előadásmódját – ha nagyon-nagyon jóindulatúak vagyunk – leginkább önironikusnak nevezhetnénk, bár a gagyi-pop kifejezés valószínűleg jobban fedi a valóságot. Szerdjucska „női” mivolta is lerágott csont már. Mióta az izraeli Dana International megnyerte a versenyt, tucatnyian próbálkoztak hasonlóval.

A transzvesztita előadót ennek ellenére „valószínű győztesként” emlegeti a weboldal, és a BBC is a legesélyesebbként említi. Szerdjucska indulása ellen egyébként tiltakozó megmozdulásokat szerveztek ukrán nacionalisták, mert szerintük a szereplése lejáratja az országot. Az ukrán versenyző mellett a szerb Marija Serifovicnak vagy a Koldun nevű belarusz együttesnek van esélye.

Az idei mezőnyt egyébként sokan elég gyengének tartják, a BBC szerint „ellentmondásokkal teli”. A brit hírügynökség ugyanakkor úgy véli: az első helyekre „holtbiztos” tippeket lehet adni – nemsokára kiderül.

(Leadkép: ruzsamagdi.hu)

Comments are closed.