Forrás: Népszava

Arató András, Klubrádió: Természetesen. Egyrészt ha az ellenzék állításai helytállóak, akkor azért, másrészt ha tévednek, akkor meg azért. Ugyanis láttam a Békelánc rendezvényen a miniszterelnököt mindenhova „elkísérő sleppet”, hallottam, amint az egyik eltorzult arccal üvölti, „vegyétek le a cipőtöket, mocskos zsidók”, láttam a Dunába lőttek emlékére készült bronzcipők közeléből az árpádsávos tojásdobálókat. És súlyosan téved a belvárosi polgármester, a fasizmus feletti győzelem ünnepe egyáltalán nem kétarcú, a fasizmussal összefüggésben semmilyen árnyaló megfogalmazás sem engedhető meg, mert azt sugallja, lehet olyan helyzet, amikor meg lehet érteni, úgymond, az elégedetleneket. A rendőrségi HR-kérdésekhez egyébként nem értek.

Avar János, a Vasárnapi ­Hírek főszerkesztője: Természetesen marasztalnám, mert minden mutató szerint javult Budapest közbiztonsága, ami ugye egy főkapitány fő feladata volt. S hogy a sajnálatos őszi eseményeken mégsem a rend bontói kerekedtek felül, az akkor is a rend őreinek teljesítménye, ha ők sem voltak makulátlanok. Ha a vandálok és Gergényi közt kell választani, márpedig az előbbieket vadul védelmező „civilek” szerint kellene, akkor nem lehet kétséges a választás.

Bolgár György rádiós újság­író: Ha én azt tudnám, miniszterelnök lehetnék. Hiszen itt nem egyszerűen szakmai kérdésről van szó, hanem kínos politikai problémáról. Ha marasztalnám, az volna a baj, ha elengedném, az, ha ráadásul küldeném, akkor meg az. Nem könnyű sem a rendőrkapitányok, sem a kormányfők helyzete. A legkönnyebb még a tüntetőké. Nekik csak a törvényeket kellene betartaniuk, és az nem olyan bonyolult. Még a törvényeket sem kell hozzá ismerniük, elég volna betartaniuk a normális emberi együttélés szabályait. Gergényi helyében mindenesetre elmennék engedély nélkül tüntetni, öklöt rázni, utcakövet hajigálni a leváltását leghangosabban követelőkhöz. Vajon mit csinálnának ők? És akármit csinálnak, mondjanak le!

Elek István közíró, a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány elnöke: Már a lelkiismerete múlt évi felszólamlásakor is helyeseltem a szándékát. Akkor politikai megfontolásból nem engedték el. Nehogy elismerjük már, úgymond, hogy igaza volt az ellenzéknek és a civil jogvédőknek, amikor felelősnek nevezték a rendőrség magatartásáért. Egyfelől a passzivitásáért, másfelől a jogtalan, brutális akcióiért. Ezt is vállalta, maradt, tehát duplán teljesített. Demszky után talán tüntesse ki búcsúzóul a miniszterelnök is.

Farkasházy Tivadar, a Hócipő volt főszerkesztője: Bár az én íróasztalomon sem fekszik a nyugdíjazási kérelme, de inkább küldeném, mint marasztalnám. Egyrészt gumilövedéket csak az használjon, aki ért hozzá, és csupán végső esetben, másrészt utána ne beszéljen legalább ennyi badarságot. De ha már ilyen küldési lehetőséget kaptam, akkor feltétlenül vele küldeném azt a kiváló beszélőkéjű feleséget is, aki igen szelektív módon foglalkozik a szeptemberi és októberi eseményekkel, például a Magyar Rádió udvarán történtekkel, amit ma még tömeges kínzásnak, holnap tán már tömeges kivégzésnek nevez. Még inkább kerüli, hogy kik biztatták őket hónapokon keresztül politikai beszédekben és vezércikkekben. Őket viszont hiába küldeném.

Falusi Mariann, Pa-Dö-Dő: Mondja, maga megőrült, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond? Ebben a rovatban már okoskodtam a mozdíthatatlanságot sugárzó vasprefektusi státusról… Erre most megint… A mondás szerint persze rablóból válik a legjobb pandúr, de mi lenne, ha bejönne fordítva, hogy a pandúrból… Akkor aztán jaj nekünk, és kötheti az utód a gatyáját, hogy egy ilyen pasival felvegye a versenyt.

Horváth István, a Népszava fele­lős szerkesztője: Gergényinek maradnia kell, mert Gergényi kincs. Se előtte nem volt, se utána nem lesz olyan főkapitányunk, aki úgy tudott volna kitérni az újságírók kérdései elől, ahogyan ő arra képes. Figyelve évek óta tevékenységét, rádióban, újságokban, televízióban tett nyilatkozatai legszigorúbban őrizték a titkot. Ez alól csak egyszer tért ki, azóta is bánhatja. Amikor a tavalyi őszi viharos események kapcsán megkérdezték tőle, hogy a rendőrök miért nem viseltek azonosító jelvényt, bőbeszédűen válaszolt: leesett róluk. Gergényi olyan ragyogó kommunikátor, hogy nyilván felfigyeltek már rá a kormányban, ahol a most szerveződő kommunikációs csapatban számítanak rá.

Comments are closed.