1945. május 8-án, éjjel 23 óra 01 perckor a Wermacht csapatai minden frontszakaszon beszüntették a harci tevékenységet. A náci Harmadik Birodalom feltétel nélkül kapitulált a Szövetségesek előtt. Véget ért Európában az 1939. szeptember elseje óta tartó rémálom, a 2. világháború. A közel 60 millió áldozatot követelő vérontást követően az egész kontinens fellélegzett. Napjainkban azonban e a nap körül óriási viták vannak. A jobboldal és a neonáci, újnyilas mozgalmak számára ez a vereség napja. Noha az ő hangjuk hangosabban hallatszik, végre őszintén ünnepelni kellene azt a napot, amelyen véget ért a közel 1 millió magyar életét követelő tragédia.
1945. április 25-én a szovjet és amerikai csapatok találkoztak az Elbánál. Április 30-án Hitler, miután a németeket túlélésre méltatlannak nyilvánította és felhívta híveit, hogy soha ne hagyják abba a nemzetközi zsidóság elleni harcot, öngyilkos lett. Ugyanezen a napon a szovjetek elfoglalták Berlint. Alig egy héttel később a Harmadik Birodalom feltétel nélkül kapitulált. A nácizmus sötét felhője eloszlott Európa egén. Május 9-ét, a hat éve várt béke első napját az egész kontinensen üdvrivalgás kísérte. Még azok a koncentrációs tábor túlélők is, akik a menekülttáborokban a jövő felőli teljes bizonytalanságban várakoztak.
Ez a nap az önfeledt ünneplésé volt Narviktól Athénig, vagy éppen Párizstól Moszkváig. Még a németek is örültek. No nem éppen az újabb elvesztett háborúnak, hanem a nácizmus bukásának. Azután évről-évre megemlékeztek és megemlékeznek (Kelet-Európában nem annyira lelkesen) erről a napról. Két évvel ezelőtt ezen a napon volt szerencsém Berlinben (!) járni. Elmondhatom Önöknek, hogy a város a szövetséges hatalmak zászlóival volt beborítva, a Brandenburgi kapunál színpad, szónokok és tömegek. Nem nagyon szomorkodott senki azon, hogy a németeknek kellett feltétel nélkül kapitulálni az angolszászok és a szovjetek előtt. Illetve akik szomorkodtak jobbnak látták elbújni a spandaui sörpincék mélyén.
Magyarországon is keserű az emberek szája, ha erről a napról van szó. Mármint azoké, akik egyáltalán tudják mi is történt 1945. május 9-én. Számunkra és a kelet-európai lakosok számára ez egyben egy keserű dátum is. A szovjet megszálláshoz kapcsolódik. 62 évvel a történtek után azonban illene felülemelkednünk ezen. Hiszen a később megszállóvá lett és úgy is viselkedő szovjet csapatok csak elkergették a náci és nyilas katonaságot. Megszabadítva ezzel hazánkat egy, Magyarországot egy olyan politika uralmától, amely rövid négy év alatt közel egy millió honfitársunk életét követelte. Közel hatszázezer a származása miatt, mintegy négyszázezer pedig a háborúba való belépés és az elvakult revízió meggondolatlan politikájának eredményeként vált áldozattá.
Kedves Magyarok! Gondolkodjunk el ezeken! Lehet, hogy a háború utáni fél évszázad nem az volt, amire apáink, nagyapáink 1945. május 9-én reggel a fegyverszünetről és a háború végéről halva gondoltak. Ennek ellenére örülhetünk ma is, hogy a Szövetségesek győzelme révén nem a hitleri „Új Európa” lakosai vagyunk! Ünneplésre és megemlékezésre ez nagyon is elegendő ok.
