Népszabadság * Tóth Ákos * 2007. május 10.
Cipők a Duna-parton – a megemlékezés fáklyái a holokauszt emlékművénélKép: Szabó Bernadett „Mi is Magyarország vagyunk!” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Békelánc demonstráció mintegy tízezer baloldali résztvevője, illetve néhány tucat ellentüntetője előtt. A politikus szavait ellentüntetők folyamatos sípolása és a rendezvény résztvevőinek „Nem félünk!” kiáltásai kísérték. Gyurcsány Ferenc beszédében azt mondta: nem gyűlölni akarnak, így azokat sem gyűlölik, akik pfujolnak, vagy éppen dobálnak, mert – mint hozzátette – ismerik a mondást: ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
Sípolással, fütyüléssel, elfordulással kezdődik, aztán gyilkosságokkal folytatódik, és marad a szégyen – fogalmazott beszédében a miniszterelnök, hozzátéve, el lehet dönteni, mit akarunk látni a Dunában: a békésen hömpölygő folyót, vagy sokak sírját. Beszéde végén az MSZP-elnök, kormányfő úgy fogalmazott: az élet védelmének parancsa azt diktálja, hogy a nyugalom és a béke legyen az úr ebben az országban.
A beszédét befejező Gyurcsány Ferencet ezután ugyanúgy fütyülés és bekiabálás, illetve taps kísérte, mint a rendezvény kezdetén. A miniszterelnök beszéde végén végigsétált a pesti alsó rakparton, több emberrel kezet fogott. A megemlékezés résztvevői „Csak így tovább!”, „Köszönjük Feri” szavakkal biztatták.
A rendezvény végére újabb golyóálló mellénnyel, gumibottal és védőpajzzsal felszerelt rendőri csapatok érkeztek. A Parlament főbejárata előtt 100-120, a Kossuth térről jól ismert ember gyűlt össze.
Május 9. kétarcú ünnep, mert a fasizmus feletti győzelem napja, Közép- és Kelet-Európában viszont nem szabadság, hanem diktatúra követte – mondta korábban Rogán Antal, a Belváros fideszes polgármestere ugyanannál az emlékműnél, amelynél a Békeláncban a miniszterelnök is beszélt.
Semmiemberek
Cipők a Duna-parton. Cipők. Duna-part. Aki az elárvult cipők kongó csöndjét nem hallja, nem hall az semmit. Aki az elárvult cipők rettentő ürességét nem látja, nem lát az semmit. Semmiember, aki a cipők ürességére nem emlékezik: aki néha, egy-egy pillanatra nem érzi úgy, hogy mindez valóban megtörtént. És itt történt, és velünk történt. Hatvan-hetven év történelmi léptékben csak egy pillanattöredék töredékének töredéke. Annyira töredékpillanat, hogy Istennek legyen érte hála, hogy akkor és ott véletlenül nem mi álltunk ott a Duna-parton, egy töredékpillanat töredéke alatt választásra kényszerülve, hogy lőni vagy sem, végképp elállatiasodni vagy sem, összezúzni mindent vagy sem, mert ezek az igazi választások, a legnagyobbak, az istenes választások. Vagy az istenteleneké. Semmiember, aki ezt nem érzi át. Semmiember az, aki úgy érzi, hogy ott, az elárvult cipőknél, a Duna-parton kell tombolnia. Irgalmatlan. Ki irgalmat ismer, átnéz rajtuk – így válnak végképp semmivé.
