Gyurcsány: „Sípolással, fütyüléssel kezdődik, gyilkosságokkal folytatódik”
Hírszerző információ 2007. május 9. 21:49
Fütyüléssel, pfujolással és tojásdobálással próbáltak megzavarni szélsőjobbos tüntetők Gyurcsány Ferenc beszédét Budapesten, az MSZP Békelánc elnevezésű esti rendezvényén. A miniszterelnök arról beszélt: „Magyarországon a szeretet, a demokrácia és a megértés országát akarjuk, Magyarországon ne mások mondják meg, milyennek kell lennünk.”
A pártelnök-kormányfő a Cipők a Duna parton emlékműnél mondott beszédében úgy fogalmazott: akik csak dobálni tudnak, gyávák és nem demokraták. El fog jönni a mi időnk, mert akik kiabálnak, szomorúak lesznek, mert veszíteni fognak – mondta Gyurcsány Ferenc.
„Mi is Magyarország vagyunk!” – fogalmazott a politikus, az ellentüntetők folyamatos fütyülése és a rendezvény résztvevőinek „Nem félünk!” kiáltásai közepette.
Gyurcsány Ferenc beszédében azt mondta, nem gyűlölni akarnak, így azokat sem gyűlölik, akik pfujolnak, vagy éppen dobálnak, mert – mint hozzátette – ismerik a mondást: ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
Sípolással, fütyüléssel, elfordulással kezdődik, aztán gyilkosságokkal folytatódik, és marad a szégyen – fogalmazott beszédében a miniszterelnök, hozzátéve: el lehet dönteni, mit akarunk látni a Dunában: a békésen hömpölygő folyót, vagy sokak sírját. El kell dönteni, hogy az emberek megtanulták-e a történelmi leckét – utalt a kormányfő a magyarországi zsidók tömeges kivégzésére.
Provokálták Gyurcsányt
Beszéde végén az MSZP-elnök, kormányfő úgy fogalmazott: az élet védelmének parancsa azt diktálja, hogy a nyugalom és a béke legyen az úr ebben az országban.
A beszédét befejező Gyurcsány Ferencet ezután ugyanúgy fütyülés és bekiabálás, illetve taps kísérte, mint a rendezvény kezdetén, amikor árpádsávos és jobbikos zászlókat lengető ellentüntetők provokálták, lehazaárulózták és trágár kifejezésekkel – például „mocskos zsidók” – sértegették a fáklyás felvonulásra érkezőket.
Békétlen Békelánc (Fotó: MTI)
Gyurcsány Ferencet megérkezésekor többen is tojással próbálták megdobni, azonban a kormányfőt testőrei esernyőkkel védték, így nem sikerült eltalálni. A tüntetőket folyamatosan igazoltatták a rendőrök. Bálint Gabriella, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek azt mondta: három embert állítottak elő a helyszínről az utolsó adatok szerint.
A miniszterelnök beszéde végén végigsétált a pesti alsó rakparton, több emberrel kezet fogott. A megemlékezés résztvevői „Csak így tovább!”, „Kitartás!”, „Köszönjük Feri” szavakkal bíztatták a miniszterelnököt, és néhányan végigkísérték a rakparton. Gyurcsány Ferenc a Parlament északi bejáratánál köszönt el a rendezvény résztvevőitől.
A rendezvényen kisebb-nagyobb szóváltás alakult ki a résztvevők és a Gyurcsány Ferencet kifütyülők között. Egy, a miniszterelnökkel szimpatizáló férfi például a nemzeti lobogót az ellentüntetők felé mutatva azt kiáltotta: „Ez a miénk is!” A miniszterelnököt szidalmazó ellentüntetők a kormányfő beszéde alatt többször is az „Elkúrtad! Táncolj, Feri!” rigmust skandálták.
A rendezvény végére újabb golyóálló-mellénnyel, gumibottal és védőpajzzsal felszerelt rendőri csapatok érkeztek az Országház és a Miniszterelnöki Hivatal közötti részre.
Tüntetés a „magyargyűlölet” ellen
A szocialista párt kirekesztés elleni rendezvényén, melyen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és az Országos Cigány Önkormányzat vezetői valamint számos MSZP-s országgyűlési képviselő is jelen volt, a szervezők tájékoztatása szerint mintegy nyolcezren, de egy másik, ugyancsak a szervezőktől érkezett, viszont rendőrségi forrásokra hivatkozó információ szerint közel 15 ezren vettek részt.
A rendőrök a rendezvény előtt őrizetbe vették Fáber Károlyt, a Kossuth téren tüntetők szervezeteiből és magánszemélyekből alakult úgynevezett Nemzeti Felkelők nevű szerveződés szóvivőjét és két másik személyt.
A szocialisták rendezvénye idején a Jobbik Magyarországért Mozgalom a fáklyás felvonulás és a magyargyűlölet ellen demonstrált a Kossuth téren.
A Kovács Béla szobránál tartott tüntetésen Nagy Ervin, a párt országos választmányának elnöke újságírók előtt elmondta: azért szervezték a demonstrációt, mert úgy gondolják, hogy „Magyarországon jelen van a rasszizmus, mégpedig a magyarellenesség”. A magyar kormány hungarofób tevékenységet végez – tette hozzá.
(Forrás: MTI)

