Az elmúlt hét végén Csoóri Sándor tollából megjelent Márciusi Chartához Kalász Márton, az írószövetség elnöke is csatlakozott. Bár lapunknak kifejtette, csupán magánemberként. A Charta a kommün bűneihez hasonlítja az egészségügy jelenlegi átalakítását, és a kormánnyal való leszámolásra szólítja fel az értelmiséget.
Az Írószövetség politikai aktivitásával már a kilencvenes években nem értett egyet számos tagja. Többek között ezért hozták létre a Szépírók Társaságát, mely ma 240 tagot számlál. A reprezentatív írószervezet jobbra tolódása azonban az írók magánügye maradt egészen 2004-ig, amikor a szövetség választmánya nem határolódott el Döbrentei Kornél 2004. január 11-én a Tilos Rádió előtt elmondott beszédétől. Ahol többek között elhangzott: „Van akaratunk és késztetésünk tiltakozni a népünk megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háború ellen! A magyarság erkölcsi holokausztja ellen, amelyet álpróféták, álruhában, álorcában vezényelnek.” Először Parti Nagy Lajos jelezte, hogy nem óhajt tovább tag lenni. Az író lépése lavinát indított el, 144 író hagyta el a szervezetet. Igaz, ők akkor már jórészt nem vettek részt az Írószövetség munkájában. Így a beszéd, illetve az elnökség elhatárolódásának hiánya valójában csupán egy út végét jelentette.
Az Írószövetség további feldarabolódása a tavaly őszi zavargások idején történt. A szervezet 2006. október 23-i ünnepi ülésén a „rendőrterrorról” értekező politikai nyilatkozatot fogadott el. Ezután nyolc író, költő, Sumonyi Zoltán, Baranyi Ferenc, Molnár Géza, Vitányi Iván, Radics Viktória, Litauszky István, Tótfalusi István és Fodor Géza hagyta el a szervezetet. Baranyi Ferenc akkor azt írta lapunkban: a közgyűlési határozatot akár a legnagyobb jobboldali párt is megfogalmazhatta volna. Hiányolta, hogy a közlemény egyetlen szót sem szól az ünnepet meggyalázó, nyilas zászlók alatt őrjöngő „forradalmárokról”, akik a rendőri intézkedéseket szinte kikényszerítették. A költő a választmány október 16-i közleményét is kifogásolta, mely csupán „a miniszterelnök és a koalíciós pártok hazug szavait és tetteit ítéli el”, de a nem kevésbé hazug ellenoldal nem kevésbé lélekmérgező szavait és nemzetellenes tetteit egyetlen félmondat erejéig sem említi.
Népszava-információ

