Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2007. május 9.

Egy kevéssé ismert iszlamista csoport vállalta a felelősséget szerdán Alan Johnston, a BBC közel-keleti tudósítójának 57 nappal ezelőtti, elrablásáért.

A magát Dzsais al-Iszlámnak (Iszlám Hadserege) nevező szervezet egy internetes iszlám honlapon tette közzé hangüzenetét, amelyben követelte brit fogságban lévő tagjainak, köztük Abu Katada al-Filisztini sejknek szabadon bocsátását. „Nem feledkeztünk meg a többi hitetlen országban raboskodó foglyainkról sem” – figyelmeztet a szervezet, amely azt üzente a szóban forgó országoknak, hogy engedjék szabadon a palesztin foglyokat, vagy hasonló bosszúban lesz részük.

A közlemény egy olyan weboldalon jelent meg, amelyet korábban gyakran használt az al-Kaida és más iszlám szélsőséges fegyveres csoport. Hitelességét eddig nem tudták ellenőrizni, de a most közzétett felvételen látható állítólag Johnston BBC-s igazolványáról készült kép.

Az Iszlám Hadsereg egyike azon három palesztin csoportnak, amely tavaly júniusban részt vett egy izraeli katona elrablásában.

A Hamász palesztin mozgalom szerdán elítélte az Iszlám Hadsereget Alan Johnston elrablása miatt. Ajman Taha, a Hamász egyik szóvivője kijelentette, hogy mozgalma – amely palesztin kormányzati erő – elutasítja az ilyen módszereket. Erkölcstelennek minősítette, amit Johnstonnal tettek, és felszólította az emberrablókat, hogy engedjék szabadon a brit újságírót.  Ajman Taha leszögezte, hogy immár nincs semmilyen kapcsolat a  Hamász és az Iszlám Hadserege között, mert utóbbi megváltoztatta a palesztinok ügyével kapcsolatos felfogását, és olyan szélsőséges ideológiát követ, amely kiátkozza mindazokat, akik nem tartják magukat szigorúan az iszlám előírásaihoz.

A BBC 44 éves tudósítóját március 12-én rabolta el Gázában négy álarcos fegyveres. Iszmail Haníje palesztin kormányfő május 2-án jelentette be, hogy sikerült kapcsolatot teremteni az emberrablókkal, és lealkudni az általuk támasztott követelésekből.

(forrás: MTI)

Comments are closed.