Forrás: hirszerzo.hu

2007. május 9. 20:10

Köveket és tojásokat dobáltak a miniszterelnök felé, aki a Parlament épülete felől érkezett a pesti alsó rakpartra a Békelánc megemlékezés helyszínére szerda este. Gyurcsány Ferencet a testőrei esernyőkkel védték. A randalírozók lehazaárulózták a megemlékezés résztvevőit, akik közül többen azt kiabálták vissza, hogy „nácik haza”.

Közvetlenül a rendezvény előtt kéttucatnyi, árpádsávos zászlókat lengető ellentüntető provokálta azokat az embereket, akik az MSZP felhívására érkeztek a Békelánc elnevezésű fáklyás felvonulásra. Az árpádsávos és jobbikos zászlós fiatalok, a Parlament déli oldalánál gyülekeztek és trágár kifejezésekkel – például „mocskos zsidók” – sértegették az érkezőket.

A rendőrök igazoltatták a provokáló csoport tagjait és felszólították őket, hogy távozzanak.

A rakpartra egyre több fiatal érkezett árpádsávos zászlókkal, megjelentek a korábbi Kossuth téri tüntetők is. A rendőrök őrizetbe vették Fáber Károlyt, a Kossuth téren tüntetők szervezeteiből és magánszemélyekből alakult úgynevezett Nemzeti Felkelők nevű szerveződés szóvivőjét és két másik személyt.

Tudósítónk is lökdösődésnek és kiabálásnak volt tanúja a rakparton. Munkatársunk elmondta: a Békelánc résztvevői és az árpádsávosok egymást igyekeztek túlharsogni. Az üvöltözés ellenére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök végigmondta a beszédét.

A rendezvényen egyébként több politikus is részt vett, például Lamperth Mónika, Mécs Imre, Hagyó Miklós, Horváth Csaba, Bőhm András és Gusztos Péter. (MTI/Hírszerző)

Comments are closed.