Papp László Tamás 2007. május 9. 09:23
Kívül szépnek látszó, belül viszont ronda utópia. A véleményszabadság megnyesegetését indokoltnak tartók nyilván hisznek benne, úgy látván, ebbéli hitük felhatalmazza őket a gondolatközlés büntetőjogi kontrolljára. Ám, ha megkapargatjuk, rémítő távlatok nyílnak meg előttünk.
„Nem lehet valakit bíróság elé állítani azért, mert gyűlöl. De igenis felelősségre vonható gyűlöletének minden kifejezéséért – legyen tett vagy szó -, mert az már következményekkel jár.” John Lukacs kétségtelenül mívesebb stílben argumentált a gyűlöletbeszéd büntethetőségéért, mint az a fél tucat szoci honatya, akiknek pártja immár sokadszorra kísérli meg – alkotmányunkat kicselezve – becsusszantani jogszabályaink közé a kisebbségekkel szembeni alantas indulat- és averziókeltésben utazó extrém politikai diskurzus szabadságvesztéssel történő ellentételezését.
Eme szándékot – látszólag – hangsúlyossá tehetné, hogy az unió tagállamainak törvényi kodifikációért felelős szakminiszterei úgy döntöttek, a hate speech üldözése kötelező az Unió határain belül. A gyakorlatban viszont ennek nemigen van relevanciája: belevették ugyanis, hogy rendelkezései alól mentesülnek azon országok, melyekben „az alkotmányos tradíciók ezzel ellentétesek”.
Tehát a praxis síkján nincs változás: ha egy, Brüsszel vonzáskörzetébe beleeső államrendnek eddig ingerenciája volt, mondjuk a holokauszttagadók lefenyítésére, eztán is megteheti. Ha pediglen megengedőbb jogalkotást vélt üdvösnek, úgy se kell eurokrata ukázoktól félnie.
Egyszóval aktafetisiszta brüsszeli naplopóink újfent lekevertek a szarnak egy csattanós pofont.
*
A legfrissebb kormányoldali nekifohászkodás gyűlöletfronton így valószínűleg ugyanazon sorsra jut a paragrafusokat vizslató taláros grémiumnál, mint lúzersrác a diszkókirálynőnél. Megkapja az obligát alkotmányjogi kikosarazást, aztán indulhat haza.
Ezúttal mi viszont nem sütnénk el unásig ismételt szabadelvű érveinket a negatív emóciók – harag, frusztráció, ellenszenv, gyűlölet, utálat – kifejezésének szabadsága mellett. Hogy az ember pont attól lesz autonóm, individuális lény, hogy joga van önállóan eldönteni, miben hisz, s ebbéli világlátásnak hangot is adhat. A világnézetileg semleges államnak pedig nem feladata, hogy az előítéletek, téveszmék, balhitek dealereit rács mögé juttassa.
Félreértés ne essék: ha valamely gyűlés szónoka felszólít a zsidók, romák, melegek, liberálisok, biciklisták kiirtására, fizikai bántalmazásukat direktmód szorgalmazván, akkor természetesen nyílt agresszióra való felbujtás miatt helyesen ítélik el a jogállam szervei. De ha szimplán „csak” annyit mond, fenti csoportok tagjai egytől egyig büdösek, lopnak, gyerekeket rontanak meg stb., természetesen azzal szemben is fel kell lépni, de nem közhatalmi erődemonstráció, hanem társadalmi önszerveződés révén.
Viszont most — ígéretünkhöz híven – nem gördítenénk tovább a fenti, számos alkalommal (s nemcsak miáltalunk képviselt) gondolatmenetet. Más úton kívánnánk rádöbbenteni a törvénymódosítást szívügyük gyanánt lobogtatókat, milyen ingoványos ösvényre lép(né)nek annak keresztülverésével.
*
Az ilyen szándékok ama – egyébiránt helytálló – feltételezésből indulnak ki, hogy kisebbségi léthelyzetű embertársainkban lelki bántalmat, netán fizikai rettegést generál(hat), amennyiben kollektíven élősködőnek, perverznek, bűnözőnek titulálják őket. A diagnózis jó. De a terápia – miszerint így az állam feladata, hogy az efféle szorongást gerjesztő személyeket börtönbe juttassa, mégpedig a félelemmentes élethez való jog nevében, amelyet a demokratikus jogállamnak kell garantálnia — enyhén szólva kétes.
Kívül szépnek látszó, belül viszont ronda utópia. A véleményszabadság megnyesegetését indokoltnak tartók nyilván hisznek benne, úgy látván, ebbéli hitük felhatalmazza őket a gondolatközlés büntetőjogi kontrolljára.
Ám, ha megkapargatjuk, rémítő távlatok nyílnak meg előttünk.
Ilyen alapon ugyanis pl. az ateizmus hirdetését is be lehetne tiltani. Vallásos polgártársaink szintúgy meg vannak győződve Isten létezéséről, mint az MSZP képviselői vagy az Unió igazságügyesei a faji/vallási előítéletekkel szembeni harc rendőri vonalra helyezésének legitim voltáról. És arról is, hogy aki nem hisz, az pokolba jut/elkárhozik. Csak hát vannak ugye az istentagadók. Akik gonosz igéikkel halálba – a lelkük öröklétét fenyegető kételkedés útjára – sodorják a jámboran buzgólkodó polgárokat.
Másrészt a dogmák kétségbe vonásával, azok kigúnyolásával sértik a hívők érzékenységét. Ugyanúgy pszichés sérülést okozva nekik, mint egyéb kisebbségeknek a velük szembeni prejudikáció. Márpedig ha egy etnikai minoritás sértegetése bűn, a vallásgyalázás miért nem az?
Ilyen erővel a teljes püspöki kar lesittelhető volna a meleg identitás felvállalásának bűnös voltára tett – kétségtelenül sértő – nyilatkozataik miatt. Vagy a faji/etnikai identitás mocskolása fogházzal sújtandó vétek, a templomjárók fikázása szintén, de a buzizás megúszható? Ám így pont a diszkriminálással szemben fellépni kívánók diszkriminálnának a minoritások vonatkozásában. Vagy eljutunk oda (ha minden, indulat generálására alkalmas sértést egyaránt letöltendő ítélettel díjazunk) hogy az ország smasszerekre és börtönlakókra oszlik – attól függően, hogy épp ki vágta ki a biztosítékot gyűlöletileg a másiknál.
*
Ha valaki saját meggyőződését erőszakkal – Molotov-koktél, nuncsaku, baseballütő segítségével – kívánja érvényre juttatni, magától értetődően vetünk be ellene könnygázt, bilincset, gumibotot – vagy akár éles lőszert. Viszont gyalázkodó szavakra – a joguralom szabályrendszere alapján – nem börtöncella, hanem megfontolt ellenérvek özöne a korrekt felelet.
Mi sem gondoljuk persze komolyan, hogy Isten létének kétségbevonása azonos lenne a rasszista pöcegödörrel. Fenti abszurd példával is érzékeltetni kívántuk: ha az állam, jóindulattól vezérelten, nemes indítékból a verbális/textuális önkifejezés lebéklyózását tűzi ki célul, akkor nincs fék, ami útját állhatná, hogy a közérdek valamely rosszhiszemű érvényesítője majdan további gúzsokat bogozzon a szabadság végtagjaira.
Ha ugyanis vélt igazunk okán – permetezés helyett – lemetsszük az alkotmányos jogok tölgyfájának egy-két féregjárta ágát, ugyan miként védekezünk, ha a metszőolló másvalaki kezében a nekünk kedves rügyek körül csattog? Mert a gyűlölet szabadsága egy tőről fakad a szóláséval. Aki ezt nem érti, az – stílszerűen kifejezve – maga alatt vágja a fát.
A szerző blogja a Hírszerzőn: Egy libertinus naplója
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
