Kiss Ádám 2007. május 8. 10:14
A magyar nemzet, a történelmi emlékezet, a magyar, mint fogalom az utóbbi évek politikai küzdelmeiben vagy eltűnt, vagy jelszavakká, politikai jelképekké silányult. Pedig világosan látszik, hogy lenne rá igény – nemcsak a radikálisok között.
Nem először foglalkozunk a nemzet problémakörével lapunk hasábjain. Nemrég Hont András értekezett arról, hogy mi a magyar, előtte pedig Farkas András publicisztikája keltett feltűnést a nemzeti gondolat halálra ítélésével.
A nemzet mint azonos gyökerű, kultúrájú, nyelvű emberek egy ország határain belül vagy kívül élő közössége, egyszerűen van és kész. A nemzet nem egyenlő sem a nemzetállammal, sem a fajjal, sem a nemzetből eredeztetett politikai eszmékkel – amelyek viszont éppen a probléma egyik alapját képezik.
De minthogy a nemzet mint közösség létezik, súlyos könnyelműség lenne azt gondolni, hogy a nemzetben gondolkodás elavult és negligálandó, helyette tessék szíves feloldódni a „global mèlange” édes-habos önfeledtségében.
*
A globalizáció bebizonyította, hogy bár van jelentős jövés-menés, a határok átjárhatóságától, a kultúrák keveredésétől még nem szűntek meg a nemzetek létezni. A New York-i indiaiak, a torontói magyarok és a józsefvárosi kínaiak továbbra sem olvadnak eggyé a befogadó ország népével, amely nagyobbrészt továbbra is a saját országában él, és továbbra is annak a népnek a fiaként határozza meg magát.
Nemzet tehát van – magyar nemzet is, melynek tagjai túlnyomórészt a vonatkozó országban, Magyarországon élnek, kisebb részt szerte a világon, de még a világűrben is tovább őrzik az identitásukat. A nemzetinek tartott világnézet múltba révedő dacoskodása és az ennek antitéziseként létrejövő „hagyjuk az egész vitézkötéses szart a francba!”-elv viszont pont azt nehezíti, hogy a nemzethez való viszonyulás a XXI. század követelményeihez kezdjen igazodni. Amire pedig nagy szükség lenne.
A magyarság ugyanis továbbra is szorosan összefonódik a Magyarország nevű állammal, éljen bár a határokon belül vagy kívül, így a nemzet problémái az állam helyzetére, esélyeire is kihatnak. Két okot tudok, amiért érdemes elgondolkozni ezen.
Az egyiket a foci-eb pályázat elbukásának apropóján született publicisztikájában ecsetelte Hont András: eszerint, hogyha a magyar mint fogalom mögé nem boronálunk össze valami tartalmat, akkor Magyarország egy tökéletesen érdektelen államocska lesz a világ térképén, nemcsak a világversenyeket, de a turistákat és a befektetőket sem fogja ide vonzani.
Ettől akár még élhetnénk is szerényen, de nyugalmasan itt a Kárpátok bércei között, csakhogy a nemzetről megfelejtkező politika ezt is veszélyezteti.
*
Napok óta Kádár János holléte foglalkoztatja a sajtót. Aki jól kinyitja a szemét, láthatja, hogy ez az eset szépen illeszkedik az utóbbi időben elszaporodott rongálások sorozatába. Idén már összefirkálták a Budai Önkéntes Ezred emlékművét, összetörték Ságvári Endre emléktábláját, megpróbálták olvasztással tönkretenni Károlyi Mihály szobrát, most pedig Kádár és a Munkásmozgalmi Pantheon került sorra.
Az indítékok nyilvánvalóak. Nemcsak azért, mert a radikális jobboldal hírportálja minden alkalommal egy holdraszállás jelentőségével vetekedő szenzációs hírben számol be a „hazafiak” újabb dicső tettéről. Hanem, mert anélkül is látszik, hogy valakik a saját képükre próbálják formálni a nemzetet, kidobálva belőle mindazokat, akik szerintük nem tartoznak a magyar nép dicső történelméhez.
Ez a gesztus a szélsőjobb összes többi akciójában is tetten érhető. Van már saját rádió, saját tévé, saját újság, és lassan már a szürrealizmusba hajlik, de saját országot is szeretnének, ami nem kompatibilis a jelenlegi Magyarországgal, sem azokkal, akik többé-kevésbé elfogadják azt.
Persze azon lehet röhögni, hogy valakik szűrőbetét nélküli gázálarcban masírozgatnak a Hősök terén, és Szent Koronáról meg a szabadkőműves-zsidó összeesküvésről zagyválnak egy német rendszámú kisbusz tetejéről. Meg félni is lehet, hogy újra itt a fasizmus, a Rákos-rendezőn már szortírozzák a használható marhavagonokat. Hiszen a magyar nacionalizmus legrosszabb hagyományait zavaros eredetmondákkal és irreális lázálmokkal vegyítő társaság, Szabó Dezső nyomán, kipakolna innen mindenkit, aki nem felel meg az „igaz magyar hazafiság” kritériumainak.
Ez a másik ok, ami miatt a nemzet fogalmát érdemes lenne felülvizsgálni: ez a csoport sosem nyerhet, de hosszú időkre megnehezítheti az ország dolgát. A nehéz gazdasági helyzet minden korban kedvez a szélsőséges ideológiák népszerűvé válásának. Ez most viszont remekül párosul azzal, hogy a magyar nemzet, a történelmi emlékezet, a magyar mint fogalom az utóbbi évek politikai küzdelmeiben vagy eltűnt, vagy jelszavakká, politikai jelképekké silányult. Pedig világosan látszik, hogy lenne rá igény – nemcsak a a radikálisok között.
*
Mivel a kormányzat, a politika, a közgondolkodás nem nagyon tesz semmit ennek érdekében, ezek a csoportok a saját szakállukra elkezdték kitalálni a magyar nemzetet, és használni a fogalmát. Ez a fogalom pedig a demokráciaellenességgel, a kirekesztéssel, a kisebbségekben való bűnbakkereséssel párosul. Lassan ellenségévé válik mindenki, aki hisz a liberális demokráciában. A baj az, hogy az ő zavaros elképzeléseiket azonosítják a nemzet eszméjével.
Ha a nemzeti jelképek üres ideológiai, politikai szimbólumok maradnak; ha az oktatás nem ad idejekorán irányvonalakat afelől, kik vagyunk, honnan jöttünk, mit akarunk; ha a nemzeti emlékezet elemei, Trianontól a holokauszton át Kádár János koponyájáig nem kerülnek az őket megillető helyekre; ha a politika csak szlogenek szintjén képes foglalkozni a határokon átívelő magyar nemzet fogalmával – nos akkor megnézhetjük magunkat.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
