Forrás: HETEK

Pénteken, Berlinben Hiller István kulturális és oktatási miniszter a magyar kultúra követe címet adományozta Kertész Imrének. A miniszter kifejezte, hogy a Nobel-díjas író gondolatain és történelmi tapasztalatain alapuló bölcsesség nem csupán a magyar, hanem a világirodalom kincse is. A 78 éves író januárban, a magyar kultúra napján, betegsége miatt nem tudta átvenni a díjat.

Kertész ImreA berlini magyar nagykövetségen tartott fogadáson Hiller István kifejtette, hogy az író legismertebb regénye, a Sorstalanság, nem csupán regény, hanem életfilozófia is egyben. Méltató beszédében arra is kitért, hogy kertész Imre műveit több mint huszonöt nyelven lehet olvasni ma már. A többnyire Berlinben élő íróhoz fordulva elmondta: „nem kitüntetésről, hanem a köszönet és elismerés mellett mindenekelőtt tisztes felkérésről van szó, hogy szolgálja a magyar kultúra népszerűsítését.” Hiller István szerint Magyarországnak nagy szüksége van erre.

Talán kertész Imre az „újdonsült” nagykövet sem sértődik meg, ha egy régebbi kollégájának, Molnár Ferencnek (ő írta a Pál utcai fiúkat) 1926-ban mondott szavaival gratulálunk neki: „Én csak azt írhatom le, azt mondhatom el, amit láttam és hallottam. Írónál, pedig az a legfontosabb, hogy ne csaljon, ne hamisítson, hanem hogy őszinte legyen. És mit tapasztalunk? Ha sikerem van, azt mondják, nem vagyok magyar, ha pedig megbukom, zsidó vagyok. Legyen a kedvük szerint, de nehogy azt higgyétek, hogy én nem vagyok tisztában avval, amit csinálok. Mit csinálok én? Philadelphiában és Stockholmban, Rómában és Párizsban néhány követ rakok le azon az úton, amelyen aztán a magyar szellem nagy értékei simábban gördülhetnek ki.” És ez az amit Kertész Imre fáradhatatlanul tett és tesz.

Comments are closed.