Forrás: hirszerzo.hu

A francia elnökválasztás francia és nemzetközi visszhangja

Hírszerző információ 2007. május 7. 10:52

„Megfellebbezhetetlen, briliáns, kétségbevonhatatlan teljesítmény”: a francia napilapok szerint „egyértelmű” az elnökválasztás második fordulójában Nicolas Sarkozy győzelme, akit minden francia „összefogására” szólítanak fel, és aki előtt még ott áll a júniusi parlamenti választások próbatétele. Sarkozy győzelmét az amerikai, izraeli és olasz jobboldal is melegen üdvözölte; Kína kormánya gratulált, Moszkva nem borúlátó.

1/2. oldal » Megkérdőjelezhetetlen győzelem

A jobboldali Le Figaro szerint „Nicolas Sarkozy briliáns győzelme mindenesetre hosszú időn át fémjelzi majd az ország történelmét”. „Kétségbevonhatatlan választási teljesítményének köszönhető erős legitimitása révén az új köztársasági elnök immár nagy változásba kezdhet, természetesen gondot fordítva arra, hogy megbékítse az éles kampány által megosztott franciákat” – véli a cikkíró.

A baloldali Libération szerint „Nicolas Sarkozy legitim elnök, akit átverés és habozás nélkül választottak meg”. „A franciák választottak. Üzenetük világos” – írta a katolikus La Croix.

A La Tribune című gazdasági napilap az V. köztársaság egyik legnagyobb többséggel megválasztott elnöke előtt tiszteleg. „A szavazatok több mint 53 százalékával megfellebbezhetetlen a jobboldal győzelme” – írta a kommunista l”Humanité.

A vezércikkírók máris a „harmadik fordulóra”, azaz a júniusi parlamenti választásokra vetik vigyázó szemüket.

„Fiatalok” akcióban: párizsi életkép Sarkozy győzelme után (Fotó: MTI)

A Libération elemzése szerint Sarkozy győzelmére válaszul „Franciaország másik fele a parlamenti választások urnáinál keres majd kárpótlást”. „Elképzelhető, hogy a választók nem hatalmazzák fel teljes jogkörrel a Sarkozy-féle jobboldalt (…). Az ötéves ciklus politikai arculata a június 10. és 17-i törvényhozói választáson dől majd el” – reménykedik a l”Humanité, amely ellentámadásra szólít fel.

Összetűzések törtek ki a párizsi Bastille téren két órával Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt elnökválasztási győzelme után a Sarkozy-ellenes tüntetők és a rohamrendőrök között.

A tüntetők, akiknek a száma 100 és 300 között mozgott, és akik közül többen sállal takarták el az arcukat, megdobálták a rohamrendőröket, akik könnygázgránátokkal és vízágyúval válaszoltak. Összetűzések voltak Nantes-ban, Grenoble-ban és Lyonban is a szélsőbalos tüntetők és a rendőrség között. Lyonban a rendőrség gumilövedékkel lőtt a mintegy 150 tüntetőre, három személyt őrizetbe vettek – közölt a rendőrség.

Tüntetések voltak Nancy-ban, Metz-ben, Bordeaux-ban, Mülhausenben, Lille-ben, Toulouse-ban és Marseille-ben is.

Rendőrségi források tájékoztatása szerint több tucat autót és szeméttárolót gyújtottak fel a Párizs környéki megyékben. Az észak- és délkelet-franciaországi Val-de-Marne és Val-d”Ouest megyékben tucatnyi embert előállítottak.

Vasárnap több mint 3000 rendőrt vonultattak fel a Párizs környéki peremvárosokban – ahol 2005 őszén zavargások voltak -, és magában a fővárosban, attól tartva, hogy erőszakos események robbanhatnak ki az elnökválasztás második fordulója után. A több héten át tartó 2005 őszi zavargások során több mint 10 ezer autót és több száz középületet gyújtottak fel Franciaországban.

Míg Sarkozy ellenzői Franciaország-szerte tüntettek, a megválasztott elnök vasárnap este feleségével, Céciliával az oldalán mintegy 30 ezer hívével ünnepelte győzelmét a párizsi Concorde téren.

NYT: Sarkozy bizonyíthat

A legfőbb amerikai napilapok az első oldalon számoltak be hétfőn Nicolas Sarkozy francia elnökválasztási győzelméről, számos részletes helyi tudósítást közölnek, de csak néhány lap értékeli az eredményt, például a The New York Times cikkének fő gondolata ez: Sarkozy lehetőséget kapott annak bizonyítására, hogy bírálói tévednek.

A liberális New York-i lap publicistája, Craig S. Smith felidézi, hogy a belügyminisztert bírálói nagyon sokféle kellemetlen jelzővel illették az utóbbi hónapokban, de mostantól öt éve lesz rácáfolni ezekre. Annyi bizonyos, hogy az eddigi francia államfők közül ő az egyik leginkább megosztó személyiség, szellemiekben egy „táncoló dervis”, aki egyszerre kelt reményt és félelmet, leplezetlenül ambiciózus, pragmatikus, számító, és szeret mindig a középpontban lenni. Még párttársai is visszafogott lélegzettel várják, hogy milyen elnök lesz belőle – állapítja meg a cikkíró.

A szintén liberális The Washington Post vezércikkírója, Jim Hoagland figyelmeztet: a győztes kampánysikere nem garancia arra, hogy elnökként is sikeres lesz. „Nem szabad várni, hogy Sarkozy azonnal átformálja Jacques Chirac leköszönt elnök külpolitikáját, amelyben Európa az Egyesült Államok ellenpontjaként szerepelt. Sarkozyt nyilvánvalóan jobban befolyásolja az amerikai belpolitika” – állapítja meg Hoagland.

Következő oldal»

1. Megkérdőjelezhetetlen győzelem

2. A jobboldal öröme

Comments are closed.