Elképzelhető, hogy Simon Peresz veterán politikus váltja majd fel Ehud Olmertet a miniszterelnök posztján. Peresz nem zárkózott el e lehetőség elől, csak annyit mondott, hogy ő nem kezdeményezi Olmert elmozdítását. Peresz kinevezése esetén növekednének az esélyek, hogy a Munkapárt a kormányban marad. Amir Perec védelmi miniszter, a Munkapárt elnöke szombaton még azt közölte: kilép a kormányból, de csak később, mert az ország érdekei egyelőre ezt kívánják. Visszalépésére várhatóan csak májust követően kerül sor.
A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) Végrehajtó Bizottsága „elvben pozitív válaszban részesítette” a palesztinoknak és az izraelieknek átnyújtott amerikai „bizalomerősítő” javaslatokat – közölte a PFSZ szóvivője a szervezet szombati rámalláhi ülése után. Ezzel szemben a Hamász egyértelműen elutasította javaslatokat és kijelentette, hogy „humanitárius gesztusokért cserébe a palesztinok nem fognak véget vetni a megszállás elleni harcuknak”. Izraelben is vegyes fogadtatásban részesültek az amerikai javaslatok: politikai körök üdvözölték őket, katonai körök kifejezték aggodalmukat, hogy megvalósításuk „akadályozná a terrorizmus elleni harcot”. Az amerikaiak a palesztinoktól a rakétatámadások és a fegyvercsempészés megszüntetését követelik, Izraeltől a határátlépések megkönnyítését és az úttorlaszok számának jelentős csökkentését a Nyugati parton.
Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

