Forrás: Népszava

„A demokrácia mai ellenségeit hosszú távon csak a demokratikus közélet, a belőle kisarjadt közhangulat tarthatja karanténban (némi törvényi segítséggel). Ez a közhangulat azonban, a baloldali és liberális vélekedéssel ellentétben, nemcsak a jobboldaliakon, és a jobboldali konzervatív vélekedéssel ellentétben nemcsak a baloldalon múlik. A pártállam idején sunyin lapító és együttműködő mai sírgyalázókat, a bújtatott nyilas szimbólumot képviselő árpádsávos zászlók lobogtatóit, a Parlament előtti zsidó névsorok készítőit a magyar jobboldalnak az a része bátorította fel, amely felelevenítette az 1945 előtti nézőpontokat, s ezzel a demokrácia jobboldalról kiinduló szétverését kockáztatja…” (Írja a Kádár-sír meggyalázása után című írásában Ungvári Rudolf író a Népszabadság május 5-i számában.)

„Zümmög, döng a május, egy év eltelt, s majálisozik megint az ifjúság, szédeleg megint, mondjuk, most más miatt, úgy vágták állon a be nem tartott ígéretek, mint a ligeti kéjnőt a láncoshinta. Hogy is volt? Kevesebb terhet, több lehetőséget és több biztonságot az ifjú seregeknek. Mi is jött? … A kevesebb teher rögvest kötelező tandíjjá lett, a fejlesztéspolitikai államtitkár javaslata alapján a több lehetőség privatizált felsőoktatássá válhat, az esélyegyenlőséget tovább növelendő, bénítóan megdrágult az utazás, a diákkedvezményeken már csak pityeregni lehet.” (Írja Muray Gábor Májusi ifjúság című cikkében a Magyar Nemzet május 5-i számában.)

Népszava

Comments are closed.