Heti monoszkóp
A második pohár testes és talán túlságosan fűszeres „házi bor” után magasba ívelnek a gondolatok. „Szárnyalnak”, ahogy a köznyelv kifejti, és a pincék előtt, a máshonnan kitett konyhaasztalon, gyötört széken ülve, a gondolat „emelkedettebb”, mint a faluban, ahol a mindennapi élet zajlik. Úgy is mondhatnánk, hogy az, amit gondol, elhagyja a testet, önálló életet él, elszakad gazdájától; mint egy barátságos gólem, a feje fölé emelkedik, és már-már lenézi…
Miért más a görög, az olasz, spanyol vagy a francia szőlőhegy, mint a magyar? A Velencei-tó fölött, a pázmándi Zsidó-kőtől Fehérvár irányába nyújtózó hegyvonulatnak ugyanúgy megvannak a maga adottságai, mint szerencsésebb borvidékeknek. A lankás déli lejtők, dombhátak kiváló gazdálkodásra alkalmasak. Ha a ma is művelt nyéki szőlők, a Csekés felől, a távolról közelítő tekintetet uraló, hegyes formájú Csúcsos-hegy tetejéről vagy akár a Sukoró és Pákozd közt elnyúló kopár, ingókövekkel pettyegetett, hajdan legelőnek használt dombokról jár körül a tekintet, a táj az elhanyagoltság érzetét kelti. Földarabolt, egymás mellé került tagok, bódék, tájidegen épületek tarkítják a festői alapszövetet. A derűs és érett tájat az esetlegesség árnyékolja.
A táj szeretete esztétikai és filozófiai, sőt vallási kérdés. Hamvas szerint Marx is megtartotta a humanizmus gondolatát. De kimondhatóvá tette az érték cseréjének elméletét, és a valóság elméletét – mint egy vékony, növényi szárat – elszakította gyökereitől. Mint mikor a favágó gyökereitől megfosztva kiemeli a tőkét a talajból.
Marx a tömör tuskót mozdíthatóvá, hasznosíthatóvá – és halottá – tette. A Velencei-hegység oldalában barangolva kitűnik, miképpen szakad el a világtól az emberi munka, hogyan „idegenedik el” a Marx által még nem is sejtett módon, mértékben és értelemben. A szőlőtőkék közt megvilágosodik a tőke és a gondoskodás szó értelme. A tőke mélyen a talajba gyökerezik, és odafigyelő ápolást igényel; a gondoskodás hatására hozza meg gyümölcsét. Minden kultúra felelősségteljes együttélés, épp ezért alig van rettenetesebb, mint a kiszáradt, egymásra dobált, kupacokba hordott, kivágott tőkehalom, az elvadult, kapálatlan sorok dzsungele, a korhadó tölgyfa karók végvári vitézeinek csatavesztett rendje.
Az ember elhagyta a szőlőt, a tájat, és az ember távoztával a tájból a felelősség eszméje távozik el.
A szőlőhegy: értékmérő. A szőlők állapota pontosan mutatja egy társadalom érettségét. A gondoskodás hiánya a táj nem értését, nem becsülését jelzi. A világban munkánkkal veszünk részt, a gondoskodás a tájba rejtett lehetőségek kibontásában nyilvánul meg. A gazda szemével az egyes völgyzugolynak, magaslatnak, út menti dűlőnek, lankás dombhátnak jelentősége van. A gazda látása teleologikus látás: azt szemléli, miként lehet kifejteni a tájba rejtett lehetőséget. Egy jó helyre épült présház, tömör kőfal, útfordulóba ültetett mandulafa, kőből kirakott kútkáva, diófa alá helyezett ülőpad, mind a gondoskodás apró, árulkodó jele. Átgondoltabb nemzetek híres borvidékein ezeket a jeleket keressük, és – ez reményt jelez – meg is találjuk még olykor-olykor. Ezekben a jelekben nyilvánul meg a tőke szeretete.
Prágai Tamás
