Népszabadság * Para-Kovács Imre * 2007. május 4.
Annyira szeretnék én is abban az egyszerű világban élni, amelyikben Magyarország legokosabb embere, aki egyben még spirituális vezető is, mert ott aztán nincsenek összetett mondatok, nincsenek félmegoldások, ott a mi beszédünk nem-nem és igen-igen.
Itt van például ez a mélyen gyökerező téveszméje a vidékkel kapcsolatban, pontosabban: az országgal, miszerint vidéken parasztok (gazdák, persze) élnek, Budapesten pedig prolik és zsidók, illetve a hegyekben a régi arisztokrácia. Vidék alatt – természetesen – Szegedet, Pécset és Debrecent is érti, ott mindenhol virágzó gazdaságok lennének, ha a miniszterelnök végre lemondana, és nem hozná megint úgy a szörnyű kényszer, hogy egy köztörvényes csoportocskát kell megbízni a vidékfejlesztéssel, mint ahogy legutóbb.
A földeken parasztok, a fővárosban kávéházi Konrádok és panelprolik, az erdőben pedig a vasorrú bába. Erről énekli Ice T, hogy ő is baromira bírná, ha egy olyan világban élne, amelyben a rendőrök csak akkor jönnek, ha Pöpőce néni macskája fent ragad a gesztenyefán, de sajnos Ehelyett Los Angeles Déli Centrumában ragadt, ahol a valóság kicsit más. Jogos persze a próbálkozás, hogy a Gőgös Gúnár Gedeon szintjén végleg megrekedt tömegek hangját próbálja meg egy populista és plebejus politikus elsajátítani, azonban ez már nem lehet színjáték, nem lehet a marketingesek ördögi manipulációja, itt tényleg a meghülyülés esete forog fenn, leépülés vagyon.
Egy olyan kaliberű baromságra, mint hogy „(a) vidéki életforma támogatása nem csupán gazdasági kérdés, hanem egy ország lelki alkatának is meghatározó eleme”, semmiképpen sem lehet válasz egy hasonló méretű, már-már vállról indítható csőrös suttyóság, miszerint „(a) hagyományos agrárközpontú megközelítés helyett egy komplett és integrált vidékfejlesztésről kell beszélni, ami magában hordozza az ipar, a környezetvédelem vagy akár a szociálpolitika területét”, hacsak nem éppen a kacagtatás és bohókázás a végcél, megnevettetni a lakosságot. „Kell beszélni…” – aha, nagyszerű, tehát szó sincs cselekvésről, ami lehet, hogy jobb is az érintetteknek, de azért tényleg mókás.
Azonban nem lehet válasz nélkül hagyni ezeket az ostobaságokat, hátha a nagyon sötét választó esetleg egyedül marad az értelmezéssel. Pengeváltás kell, összecsapás, riposzt. Olyasmi ez, mint amikor a Sport TV hangja beleharsogja a fülembe, hogy következik a két csúcscsapat összecsapása, a Nyíregyháza-Ferencváros, és – bizony – ilyenkor sírni kell. Ilyen politika jutott nekünk, ilyen csúcscsapatokkal, ilyen sztárokkal és ilyen gondolatokkal.
Nem lennék azonban igazságos, ha a felszíni ostobák miatt valamiféle egyenlőségjelet tennék meghatározó pártjaink teljesítménye közé. Nem. A mélyben vannak különbségek, csak az már rohadtul nem érdekel senkit (leszámítva a szakmailag belerekedteket).
Azonban méltósága a politikának Magyarországon sohasem volt. Az MDF ugyan előadta ennek paródiáját, Horn Gyula viszont már meg sem próbálta. A rendszerváltás előtt röhögcséltünk a leárnyékolt párttitkárokon, mondván: a kontraszelekció borzalmas termékei ők, de majd a nép okos döntése után más lesz.
Nem lett.
A váltás után eleinte volt valami, mondjuk, elemi udvariasság és igyekezet, hogy ne a surmóság cirkuszának tűnjön, de méltóság az nem volt.
Ami most megy, az már nélkülöz minden igyekezetet. Az egyszerűség és faragatlanság tolakodása, magabiztos butaság és hangoskodó középszerűség. A reklámokból és a televízióból megismert karakterek: Béla, aki duguláselhárítót akar nekünk eladni, Jolán, aki ha éppen nem mos, akkor menstruál, de közben folyamatosan üvölt, mert közölni akar velünk valamit, amit egy pöfögő futrinka is szégyellne. Azt akarja elmondani nekünk, hogy ideiglenes hatalmánál fogva ő akkor is irányítana minket, ha sötét akár a sár, ha tapló és ingerszegény.
Azt mond, amit akar, belefér az idejébe, a tévében pedig mutatják, az újságokban írnak róla, akkor meg hogy az istenbe” ne lenne ő okosabb mindannyiunknál?!
