Tegnap este – állítólag – minden eldőlt. Lapzárta után kezdődött a két elnökjelölt televíziós vitája. A pehelysúlyúnak nevezett szép francia nő vagy bevándorlók gyermeke, a Segol ne Royal által brutálisnak minősített Nicolas Sarkozy lehet a Francia Köztársaság elnöke. A vitát az előrejelzések szerint annyian nézték, mint a futball-világbajnokság döntőjét.
Könnyen meglehet, hogy Ségol ne Royal akkor is győz, ha veszít (Fotó: Reuters – Victor Tonelli )
Vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, és nem mindegy, hogy ki lesz Európa egyik nagyhatalmának a vezetője. Az ötvenes éveik elején járó jelöltek azért figyelemre méltók, mert mindketten nemzedékváltást fémjeleznek. Ilyen még nem volt: Franciaországot ezentúl olyan elnök vezeti, aki már a második világháború után születetett.
A Párizsban szerkesztett The International Herald Tribune azon mélázik, hogy mi lesz Franciaország nemzetközi szerepével, ha efféle „kétéves nyeretlenek” öröklik olyan elődök szerepét, mint Charles de Gaulle, François Mitterrand vagy éppen Jacques Chirac. Ez utóbbi még telefonon oktatta ki történelemből George W. Busht vagy éppen Tony Blairt. De Gaulle pedig olyan konszenzust teremtett Franciaország külpolitikai státusában, amilyet az amerikaiaknak sohasem sikerült. Mit kezdhet mindezzel két olyan politikus, akinek semmilyen nemzetközi tapasztalata sincs?
A szakértők szerint sem Sarkozy, sem Royal nem köthető semmiféle szilárd ideológiai alaphoz – nincsenek hivatkozási pontjaik. Közel-Kelet, Afrika, multilateralizmus, atomfegyverek, volt gyarmatok, Oroszország, Kína, rakétapajzs, Európai Unió – tudja-e valaki, hogy Európa egyik motorjának leendő vezetője pontosan mit képzel ezekről a kérdésekről?
Mich le Alliot-Marie védelmi miniszter a minap azt találta mondani: Franciaországnak nincs szüksége valakire, aki úgy váltogatja ideológiáit, mint a szoknyáit. Ez a Royal-ellenes kijelentés számtalan Sarkozyt sértő megjegyzéssel szembesíthető. Nicolas Sarkozy vitathatatlanul Amerika-barát – nem éppen népszerű ötlet Franciaországban. Ráadásul Izrael-párti: ő a libanoni Hezbollahot terrorista csoportnak nevezi.
Sarkozyt sokan csodálják: a franciákat taszítják a „bevándorlók” – és Ségol ne Royal megengedő populista jelszavai. A franciáknak nem kell a bűnözés – Sarkozy azt elítélte -, de állítólag az úgynevezett csendes többséget riasztja Sarkozy veszélyes és dikátor hajlamú eltökéltsége.
Mindent egybevetve, a szakértők állítják, hogy a nevezetes Nixon-Kennedy televíziós vita, vagyis 1960 óta a képernyőkön dől el minden. Francia elemzők méltányolják Sarkozy profizmusát – azt, ahogy elszipkázta a francia szélsőjobb szavazóit. Ugyanők hajlamosak arra, hogy Royal külpolitikai hibáit felnagyítsák, és kivesézzék semmitmondó baloldali ígéreteit.
A televíziós vita előtt két meglepő esemény történt. François Bayrou, a centrista „kétkulacsos” jelölt nem volt hajlandó szavazási útmutatót adni híveinek, mondván, Royal és Sarkozy politikája csak árt Franciaországnak. Bayrou mögött állt francia szavazók – 44,5 millió – csaknem húsz százaléka, ezért nem mindegy, hogy ennek a tábornak mekkora hányada áll egyik vagy másik jelölt mögé. Kétséges, hogy Bayrou ezzel a döntéssel egyáltalán állást foglalt-e valamelyik jelölt mellett vagy ellen.
Vele szemben viszont – látszólag – Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezére eltökélt álláspontot hirdetett: tömeges tartózkodásra, azaz az urnáktól való távolmaradásra biztatta híveit. „Illuzórikus és veszélyes lenne a szocialista Royalra szavazni csak azért, hogy megbosszuljuk Sarkozyt, aki ellopta programunkat. Őrültség lenne azonban arra (Sarkozyre) voksolni, aki bennünket szélsőségesnek tart” – mondta. Le Pen egyik híve szerint „az áruló Sarkozy” ellopta Le Pen szavazatait.
Egyelőre nehéz felmérni, hogy Bayrou semleges és Le Pen elutasító álláspontja miként hat a szavazókra. A bizonytalanság azonban a jelek szerint nem annyira Sarkozynek, mint inkább Royalnak árt. A televíziós vita előtt az Ipsos közvélemény-kutató kedden közzétett felmérése szerint a második fordulóban Sarkozy a voksok 53 százalékát vinné el, míg Royal csak 47 százalékot kapna. Le Pen hívei – igaz, az adatok még a pártvezér felszólítása előtti időkről származnak – minimum 61 százalékban Sarkozyre szavaznának, és mindössze 15 százalék állna Ségol ne Royal mellé.
A 78 éves Le Pen és a politikában kissé ugyancsak elhasználódott François Bayrou tekintélye azonban alaposan megcsappant az első forduló óta. A franciák – minden ellenkező híreszteléssel szemben – ugyanúgy vágynak egy „cárra”, mint az oroszok: a különbség mindössze annyi, hogy egy francia tekintély mindennapos és az Élysée-palotára korlátozott diktatúrája cseppet sem érinti mindennapi életüket.
Ségol ne Royal mindent kockára tett a televíziós vitában, akárcsak Sarkozy. Az elemzők szerint azonban a franciák zöme még nem elég érett arra, hogy nőt állítson a köztársaság élére: a nemzeti identitáshoz nagyon is hozzátartozik a határozott, keménykezű és tekintélyt parancsoló személy (férfi) képe. Nicolas Sarkozy esélyei sokkal jobbak. Bár a bizonytalansági tényező nem csekély, a habozó szavazók száma az elmúlt héten lassan tíz százalékra csökkent. Miközben Royal főként az emberi jogokkal, környezetvédelemmel, baloldali értékekkel kampányol, Nicolas Sarkozy olyan határozott vezető képét kelti – a franciákban is -, aki erélyes partnere lehet a nemzetközi politikában a majdani amerikai vagy orosz elnöknek, a leendő brit miniszterelnöknek, az Európai Uniónak. Nicolas Sarkozy politikai múltja sok szavazó számára elegendő biztosítéknak látszik arra, hogy ne kövessen el olyan elemi politikai baklövéseket, mint amilyeneket Ségol ne Royal a közelmúltban. Nicolas Sarkozy nem ihat előre a medve bőrére, mint ahogy Ségol ne Royal érdemei sem mellőzhetők – akár győz, akár nem. Royal és Sarkozy egyaránt változtatni próbál a franciák saját identitásukról kialakult képén és biztonságérzetén. A franciák elidegenedtek saját maguktól, nemzeti büszkeségük keresi a helyét a globalizációban, kül- és gazdaságpolitikájuk minden invenciót nélkülöz. A mai Franciaország egyfajta lebegő státusban létezik Európában, nemzetközi „hovatartozása” is kétséges. A franciák minden tekintetben lemaradtak még Európa mögött is, a kérdés csak az, hogy Royal vagy Sarkozy fogja-e karmesterként beinteni a zenekarnak: változik a hangnem.
Fodor György
