A nagy nyomás ellenére Ehud Olmert kormányfőnek esze ágában sincs lemondani
Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2007. május 2.
Az izraeliek 69 százaléka szerint Olmertnak mennie kelleneKép: REUTERS – Menahem Kahana Megjelent az első komoly repedés az Ehud Olmert által vezetett izraeli kormányon, miután a koalíciós kabinet egyik tagja, a Munkapárti Eitan Cabel tárca nélküli miniszter bejelentette távozását. – Olmertnak le kell mondania, addig nekem nincs helyem az általa vezetett kormányban – nyilatkozta Cabel, miután a tavalyi libanoni háborút vizsgáló úgynevezett Winograd-bizottság megállapította: Olmert, továbbá Amir Peretz védelmi miniszter és az időközben lemondott Dan Halutz vezérkari főnök súlyos hibái és mulasztásai vezettek oda, hogy a zsidó állam hadserege képtelen volt legyőzni a Hezbollah gerilláit a több mint 1300 halálos áldozatot követelő véres konfliktusban a tavalyi libanoni háború idején – jelentette a Reuters.
A hétfőn nyilvánosságra került jelentés az izraeli média szerint politikai földcsuszamlást fog elindítani, ami magával sodorja Olmertet és Peretzet egyaránt. – Izraeli kormányfőről még nem írtak le olyanokat, mint amilyen kitételek a Winograd-jelentésben olvashatóak – fogalmazott a Yedioth Ahronot, míg a Maariv szerint a minden idők legnépszerűtlenebb kormányfőjének számító Olmert emberei is tudják, hogy tarthatatlanná vált a kormányfő helyzete. Az izraeli rádió közvélemény-kutatása szerint a politikai elitből mélységesen kiábrándult lakosság 69 százaléka szerint Olmertnek mielőbb mennie kellene.
A Winograd-jelentés szerint Olmertet terheli a legfőbb felelősség azért, hogy valódi katonai terv nélkül indított szárazföldi, légi- és tengeri támadást a Hezbollah ellen, miután a szélsőséges síita szervezet júliusban elrabolt két izraeli katonát.
Míg az ellenzéki politikusok kórusban követlik Olmert lemondását, pártja, a Kadima kiáll mellette. A Winograd-jelentés nyilvánosságra hozatala előtt a kormányfő sok hibát elismert, de egyben közölte: esze ágában sincs venni a kalapját. A 61 éves politikus nem csak a sikertelen libanoni háború miatt áll a támadások középpontjában, személye felbukkan számos korrupciós ügyben zajló nyomozásban is.

