Forrás: hirszerzo.hu

2007. május 1. 13:39

A Libanon elleni háborúban elkövetett hibákat összegző jelentés miatt bejelentette távozását az izraeli kormány egyik tárcanélküli minisztere.

A Munkáspárti Eitan Cabel közölte, nem marad olyan kabinet tagja, amelyet az emberek bizalmát elvesztett Ehud Olmert miniszterelnök vezet.

A jelentés az izraeli kormányfőt, a védelmi minisztert és a volt vezérkari főnököt teszi felelőssé a tavaly nyári, úgynevezett „libanoni háborúban” elkövetett hibákért. A vizsgálatot egy a kormány által felkért bizottság folytatta le, ennek eredményét hétfő délután jelentették be.

A keddi izraeli lapok szinte kivétel nélkül Olmert távozását követelték. „Pisztoly a fejhez”, illetve „Mennie kell” szalagcímekkel jelent meg a legnagyobb példányszámú Jediot Ahronot. „Szorul a hurok” – áll a Hárec címlapján.

A közrádió felmérése szerint az emberek 69 százaléka menesztené Olmertet, 74 százalékuk pedig Amir Perec védelmi minisztert is felelőssé teszi a történtekért.

Izrael két katonájának elrablása után indított háborút Libanon ellen tavaly júliusban. A 34 napig tartó összecsapásokban több mint 1200, többségében libanoni civil és 160-nál is több izraeli, legtöbbjük katona halt meg.

Az izraeli kormány bizottságot hozott létre, miután az ellenzék többször bírálta az Olmert-kabinet tavaly nyári intézkedéseit. A kormánybizottság a legfőbb felelősöknek Ehud Olmert kormányfőt, Amir Perec védelmi minisztert és Dan Haluc, akkori vezérkari főnököt nevezte meg.

A vizsgálat készítői szerint az izraeli vezetők valósággal „fejest ugrottak” a Hezbollah palesztin szervezet Dél-Libanonban létesített hadállásai ellen indított háborúba és mindvégig „kapkodtak”. A vizsgálóbizottságot vezető nyugállományú bíró értékelése szerint „súlyos hibákat” követtek el a vezetők, elsősorban a kapkodással. Olmert hétfő esti beszédében elismerte a hibákat, de ugyanakkor közölte: nem mond le. (FH)

Comments are closed.