Forrás: NOL

Népszabadság * Nyilas Gergely * 2007. április 30.

Egy észt zászlót lengető férfit vernek szombaton Tallinnban az orosz tüntetőkKép: MTI/AP/NIPA A tallinni zavargások után más észt városokban is összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel, akik a szovjet emlékművet védték.

Tegnap reggelre a főként oroszok lakta határ menti Narvában mintegy száz fiatalt tartóztattak le, Johviban egy 16 éves diáknál pedig kézigránátot találtak a rendőrök. Az elmúlt három napban mintegy ezer embert vettek őrizetbe, nagy részük a balti államban élő orosz állampolgár vagy úgynevezett hontalan. Másfél száz ember sebesült meg – köztük rendőrök – a bolti fosztogatással és kirakatok betörésével tarkított összetűzésekben.

A Bronzkatona emlékművét az észt hatóságok május 8-ig akarják áthelyezni a főváros katonai temetőjébe, a központban hatvan éven állt emlékmű alatt nyugvó 10-15 katona földi maradványaival együtt. Igaz, ez utóbbiakra még nem találtak rá a munkálatok során.

Tallinnban a vasárnapra virradó éjszaka nyugodtan telt a korábbiakhoz képest, ugyanakkor az északkeletről, Oroszország, illetve Narva felől bevezető utakon rendőrök ellenőrzik a Tallinn felé haladó autókat. Az 1,3 milliós ország mintegy 30 százaléka orosz nemzetiségű, közülük 110 ezren orosz állampolgárok, ugyanennyien „szürke útleveles” hontalanok. Az orosz lakosság döntő többsége ellenzi az emlékmű bolygatását, az észt nemzetiségűek megosztottak a kérdésben. (Az idén – elemzők szerint részben épp a Bronzkatona áthelyezésének ígéretével – választásokat nyert Reformpárttal szemben tallinni polgármestert is adó ellenzéki Centrista Párt ellenezte a szobor elmozdítását. Felmérések szerint vele ellenzi a főváros lakosságának 57 százaléka is.)

Az orosz felsőház – amely ma bizottságot küld a balti országba – pénteken a diplomáciai kapcsolatok megszakításával és gazdasági szankciókkal fenyegetőzött.

– Bízom abban, hogy Moszkva nem tesz ilyen radikális lépéseket, ezzel ugyanis nagyrészt épp az itt élő oroszokat sújtaná – mondta lapunknak Mihail Bronstein. Az ötvenes évek elején – a zsidóellenes „orvosper” idején – Leningrádból áttelepült észtországi akadémikus mind a vandalizmussal kísért tiltakozó megmozdulásokat, mind az Andrus Ansip vezette kormányt elítéli, ám úgy véli, hogy a szankciók nyomán Tallinn inkább áldozatnak tűnne fel Oroszországgal szemben Európa szemében, és elterelné a figyelmet az eredeti kérdésről. Az áruszállítást érintő szankciók a bruttó hazai termék 5-10 százalékos csökkenését is eredményezhetik Bronstein szerint az ágazatban főként oroszokat foglalkoztatnak.

– Minden, ami az elmúlt években történt az oroszok észtországi integrációja terén, elértéktelenedett a Bronzkatona körüli vitával, és nő az ellentét az orosz és az észt lakosság között – véli az akadémikus, aki a Szovjetunió felbomlása előtt a Legfelsőbb Tanács tagjaként szerepet vállalt Észtország 1991-es függetlenségének megvalósításában. Tudományos és közéleti szolgálataiért észt állampolgárságot kapott.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.