Élő Anita, itthon@hetivalasz.hu
Tévedés volt azt hinni, hogy kiépült és jól működik a demokratikus intézményrendszer – állítja Herczegh Géza, egykori alkotmánybíró.
Tévedés volt azt hinni, hogy Magyarországon teljesen kiépült és jól működik a demokratikus intézményrendszer – állítja lapunknak Herczegh Géza egykori alkotmánybíró. A hágai nemzetközi bíróság volt bírája szerint azért fajulhattak el a tavaly őszi események, mert a jogállam nem elég erős.
– Egy volt alkotmánybíró fordulhat az Alkotmánybírósághoz?
– Természetesen, ahogy minden magyar állampolgár.
– A tavaly őszi zavargásokról írt jelentésükben két másik volt alkotmánybíróval, Tersztyánszkyné Vasadi Évával és Zlinszky Jánossal úgy vélték, Gyurcsány Ferencet alkotmányos felelősség terheli a történtekért. Ugyan ki tudná önöknél szakszerűbben megfogalmazni az indítványt?
– Nem fordultunk az Alkotmánybírósághoz, de közösen léptünk fel, mert életcélunknak tekintjük, hogy az alapvető emberi jogok maradéktalanul érvényesülhessenek Magyarországon. Fő feladatunknak azt tekintettük, hogy a tavaly őszi rendőri intézkedések jog- és szakszerűségét, pontosabban jogellenességét és szakszerűtlenségét vizsgáljuk. Kétségtelen, hogy a kormányfő erkölcsi felelősséget visel mindezért, cselekedetei pedig megkérdőjelezik politikai tekintélyét és legitimitását is.
– Erkölcsi a felelőssége, vagy működése alkotmánysértő is, mivel hazug kampánnyal jutott hatalomra?
– Az alkotmány erről az esetről nem szól, mert nem tételezi fel, hogy ilyen helyzet jogállamban kialakulhat. A demokratikus normák szerint ha valakiről kiderül, hogy megtévesztette a választóit, alapvető kérdésekben hazudott, akkor másnap veszi a kalapját.
– Vagyis nincs jogi megoldás?
– Hadd válaszoljak erre egy párhuzammal. 1947-ben a kék cédulás választásokon ott voltam a szegedi választási központban. Egymás után futottak be a jelentések, hogy a kommunisták teherautóval viszik egyik szavazókörből a másikba a híveiket, így egy ember akár tízszer is voksolhatott. Az akkori hatalom, amely mögött ott állt a megszálló orosz hadsereg, végül a Pfeiffer Zoltán vezette Függetlenségi Párttól vett el több százezer szavazatot, és nem a kommunistákra leadott voksokat érvénytelenítette.
– Akkor Magyarország a szovjet zónába tartozott, ma az Európai Unió tagja.
– Bizonyos hasonlóságok mégis szembeötlőek. Hibákat követnek el, és ezeknek nincs következményük.
– Illúzió volt azt gondolnunk, hogy a demokratikus intézményrendszer éppen az ilyen esetek kiszűrésére szolgál?
– A jogállam nem egyik napról a másikra áll elő. A demokratikus intézményrendszer működésének az is része, hogy a miniszterelnök igazat mond, az Alkotmánybíróság döntéseit végrehajtják, az Országos Választási Bizottságban nincs eleve kormányoldali többség, és a monetáris tanácsot sem hígítják fel kormányzati delegáltakkal. Nem elég formailag az alkotmány szövege alapján működni, az elveit tartalmilag is meg kell valósítani.
– A leghevesebb bírálatot mégis a rendőrség kapta önöktől.
– A rendőrség is a demokratikus intézményrendszer része, pontosabban annak kellene lennie. Ám most kiderült, hogy bár az alkotmány a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságáról szól, a rendőrség ezen az oszlatást érti. Mi ez, ha nem pártállami szempont? Bene László országos főkapitány úgy értékelte a kritikákat, hogy laikusok okvetetlenkednek olyan kérdésekben, amelyekről gőzük sincs. Az azonosításra szolgáló jelvényről például a rendőri vezetők azt állították, gyakorló öltözeten nem kell ilyen, a csapaterő alkalmazásáról pedig azt tartják, hogy annak az a lényege, hogy a rendőr személytelenné váljon.
– Hat rendőr ellen vádat emeltek, ugyanakkor a rendőri vezetők felelősségét senki sem vizsgálta, pedig valószínűtlennek látszik, hogy a közrendőrök spontán döntöttek a vétlen járókelők levadászása mellett.
– Nem volt módunk vizsgálni a rendőri vezetők felelősségét. Petrétei József igazságügy-miniszter lemondása azonban a tévéostrom után sokatmondó volt. Azt is tudjuk az Ignácz-jelentésből, hogy 50-100 ember huligánkodott az MTV székházának ostromakor, és a közelben közel négyszáz rendőr tartózkodott, akiket arra utasítottak, ne avatkozzanak közbe. A Gönczöl-bizottság nem volt kíváncsi arra, ki adta ki ezt a parancsot, de volt egy érdekes mondatuk. Azt állították, a szeptember 18-20-i összetűzések az október 23-i események főpróbái voltak. „E három nap alatt a rendőrség rutinra tett szert a tömegoszlatásban, a velük együtt gyakorlatozó civilek pedig megtanulták, milyen kulcsingerekre reagálnak agresszívan a rendőrök, és hogyan vehetik át az irányítást a rendőrök csoportos mozgása felett anélkül, hogy azok tisztában lennének a pontos szereposztással.” Együtt gyakorlatoztak – ez több mint érdekes.
– Önt személyesen is érinthették az 1956. október 23-án történtek.
– Mostohafivéremet 1951-ben kivégezték, a háromszázegyes parcellában nyugszik. 1956 októberében nyílt levelet írtunk egy kollégámmal az Irodalmi Újságba, amelyben a rehabilitációs perek anyagainak közzétételét kértem. Őt letartóztatták, rám a szilencium évei vártak.
– A jelentésüket furcsán fogadták. Nem a tartalmával foglalkoztak, hanem azon fanyalogtak, hogy volt alkotmánybíróként megszólaltak. Amikor leveszik a talárt, némasági fogadalmat tesznek?
– Szó sincs róla. Attól, hogy valakit nyugdíjaztak, még nem veszíti el sem az érdeklődését, sem a kötelességérzetét.
– Mégsem szokták hallatni a hangjukat a volt alkotmánybírák.
– Hány ilyen tömegoszlatás volt az utóbbi tizenhat évben Magyarországon? Ha ez nem következik be, továbbra is békésen töltjük a hétköznapjainkat.
– Nehezen bocsátották meg azt is, hogy az unió igazságügyi biztosához fordultak, aki a független jogászokat ugyanolyan fontos partnernek tekintette, mint a kormányszerveket.
– Noha túl vagyunk egy pártállami diktatúrán, pártállami maradványokkal küszködünk. Az uniótól sokat tanulhatunk.
– Hágai bíróként furcsa konfliktusba keveredett a bősi vízlépcső ügyében. Ráadásul ennek volt személyes oldala is, hiszen ön a mai Szlovákia területéhez tartozó Nagykaposon született.
– Nagyapámat 1919-ben községi jegyzőként letartóztatták, mert nem esküdött fel Csehszlovákiára. Édesapám pedig részt vett az ungi református egyházmegye – értsd: az ungi magyarok – történetének megírásában. Ez döntő hatással volt pályámra, ezért kezdtem a kisebbségek ügyével foglalkozni.
– Hágában a magyar állam perben állt Szlovákiával, hogy ne kelljen megépíteni a bősi vízlépcsőhöz tartozó alsó duzzasztóművet. Közben pedig a Horn-kabinet titkos tárgyalásokat folytatott, hogy Magyarország mégis megtenné ezt. Mit érzett, amikor ez kiderült?
– Életem egyik legnagyobb traumája volt, amikor rájöttem: a budapesti kormány a per elvesztésére játszik.
– A háttértárgyalások titokban zajlottak. Hogyan szerzett tudomást róluk?
– Kafkai világba kerültem, ahol semmit sem neveztek a saját nevén, és sejteni lehetett, hogy mindig valami másról van szó. Én viszont tudtam, az a dolgom, hogy a magyar érveknek adjak hangot. Végül a bíróság salamoni döntést hozott. A szerződés hatályos maradt, ám nem kellett végrehajtani.
– Azon tűnődöm, ezzel a mentalitással, 56-os múltjával hogyan tudott ilyen nagy karriert befutni.
– Lúdas Matyiként. 1949-ben alkalmatlannak találtak a tudományos pályára, pedig demonstrátorként nem csináltam volna mást, mint felsegítem a professzor kabátját, kiválasztom az előadásokhoz szükséges könyveket, mégis elutasítottak. Ez volt az a Döbrögi-féle huszonöt bot, ami akkora dacot váltott ki belőlem, hogy egészen a Magyar Tudományos Akadémiáig juttatott. Pályámat mindig a diktatúra gyengülésének állomásai lendítették előre. 1963-ban például, az amnesztiák évében úgy kaphattam egyetemi állást, hogy korábban sikerrel segítettem nemzetközi jogalapot találni a nácizmus üldözötteinek kárpótlásához.
– Nem volt ez evidens?
– Elfelejti, hogy minden magyar történelemkönyv azt szajkózta, mi voltunk az utolsó csatlósok, a holokausztért a csendőrök a felelősök? A németek azt mondták, ha ez így van, mire fizessünk? Pedig Magyarországot Németország megszállta, ez pedig meghatározta a jogi státusát. Az Akadémia tagja pedig úgy lettem, hogy miközben két pesti professzor egymással vetélkedett a helyért, én a pécsi egyetemről befutottam.
– Nem csak szerénykedik a surranópályás magyarázattal? Hiszen azt állítja, Hágába is így került.
– Pedig ez az igazság. A lengyel jelölt nem vállalhatta a megbízatást, mert miniszteri posztjáról való távozása kormányválságot okozott volna. Így én kaptam meg a bírói állást, a következő jelölésnél pedig már házon belül voltam, s ez akkora előnynek bizonyult, hogy újabb kilenc évre megválasztottak.
– Nem csalódott azért, mert a szeptemberi eseményekről szóló jelentésüknek nem volt akkora visszhangja, mint remélték?
– A célunk az volt, hogy helyreigazítsuk a Gönczöl-bizottság jelentésének helytelen megállapításait, vitát keltsünk, a társadalom foglalkozzon ezzel a témával. Ezt elértük.
