Kedden hajnalban öt, Kasszám típusú rakéta csapódott be Dél-Izrael területére. A rakétákat a Hamász elnevezésű palesztin iszlámista szervezet katonai szárnya, az Ezzedin el-Kasszám Brigádok lőtte ki. A névazonosság nem véletlen: mind a katonai szervezetet, mind pedig a rakétákat a harmincas évek egyik palesztin katonai vezetőjéről nevezték el.
A rakéták, melyekből a Hamász saját közlése szerint harmincat lőtt ki és amelyek közül izraeli jelentések szerint öt jutott el a zsidó állam területére, nem sebesítettek meg senkit. A Hamász szóvivője szerint azonban ez csupán a kezdet volt. „A tűzszünet nem létezik többé – mondta -, az izraeli ellenség volt az, amely nem tartotta tiszteletben, és most a palesztin szervezeteken a sor. Csapásaink folytatódnak, készek vagyunk mind több katonájukat elrabolni és megölni” – így a szóvivő.
Aki azokra a hétvégi incidensekre célzott, melyek során izraeli katonák összesen kilenc palesztin öltek meg Ciszjodániában. Ezek között voltak fegyveresek – a szélsőséges Al-Aksza Brigádok és az Iszlám Dzsihád tagjai -, de civilek is, köztük egy 17 éves palesztin lány. Az izraeli hadvezetés szerint a támadásokat a palesztin szélsőségesek provokálták, vagyis ők lőttek először. Akárhogy volt is, egy dolog bizonyos: Izrael és a Hamász november óta tartó tűzszünete összeomlott, és a két fél ismét fegyveres harcban áll egymással. Súlyos fejlemény ez azután, hogy a világ már kezdett reménykedni: a Hamász „megszelidül”, és politikai párttá alakul át.
De vajon miért rúgta fel a szélsőséges szervezet a tűzszünetet? Hiszen nem az ő gerilláit érte izraeli támadás, hanem olyan csoportokét, melyek soha sem hagytak fel a terrorizmussal és amelyeknek Izrael időről időre már korábban is visszavágott? A dologban talán szerepet játszik az is, hogy nem sikerült haladást elérni az izraeli-palesztin fogolycsere-tárgyalásokon. Mint emlékezetes, tavaly júniusban palesztin szélsőségesek – köztük Hamász-tagok – túszul ejtették Gilád Salit izraeli tizedest. A túszejtők előbb 1400, de később is több száz palesztin – köztük izraeli polgári személyek gyilkosainak – szabadon bocsátását követelték elengedése fejében. Ehud Olmert kormánya azonban nemet mondott, így a Hamász elesett attól a dicsőségtől, hogy eljátssza a fogolyszabadító szerepét.
Nem elképzelhetetlen azonban az sem, hogy a tűzszünet összeomlása mögött Irán áll. A közép-keleti állam az elmúlt időszakban nagy és növekvő nemzetközi nyomás alá került. Nukleáris ambíciói miatt a Biztonsági Tanács néhány hónapon belül kétszer is szankciókat rendelt el ellene, és kezd szembefordulni vele az arab világ is. Ez utóbbi fejlemény hátterében az áll, hogy a térségbeli muszlimok túlnyomó többsége szunnita, Irán viszont síita. Az amerikaiak iraki háborúja elsöpörte Szaddám Huszein ottani szunnita rendszerét, és a síita többséget juttatta hatalomra. Irán előtt ezzel hatalmas lehetőségek nyíltak meg, ahogy azt Izrael és az ugyancsak síita libanoni Hezbollah nyilvánvalóan általa kezdeményezett tavalyi háborúja is mutatta. Az iráni síita hatalomgyarapodás nyugtalanítani kezdte a szunnita arab országokat, melyek ezért egyre inkább hajlanak a kiegyezésre Izraellel. Jól megmutatkozott ez az Arab Liga márciusi rijádi csúcsértekezletén, ahol megújították a 2002-es szaúdi kezdeményezésű béketervet. Sőt a legújabb értesülések szerint „valahol Európában” titkos izraeli-palesztin tárgyalások vannak folyamatban, melyek célja egy palesztin állam megteremtése.
Iránnak azonban nem érdeke a közel-keleti megbékélés – éppen ellenkezőleg. Hiszen ez az a pont, ahol maga mögé állíthatja az arab „utca emberét”, ahol a muszlim érdekek legfőbb védelmezőjének szerepét játszhatja, s így kitörhet fokozódó elszigeteltségéből. S az eszközei is megvannak ahhoz, hogy a közel-keleti tűzfészket lángra lobbantsa, lévén a palesztin szélsőségesek legfőbb támogatója. Ezek ugyanis nem csak pénzt, de fegyvert és kiképzést is kapnak Teherántól, illetve annak szíriai és libanoni szövetségeseitől. A már notórius csendháborítóként elkönyvelt Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöknek nyilván nem került különösebb erőfeszítésébe a Hamász szélsőségeseinek feltüzelése. S ha az izraeli egységekkel való összecsapásokban palesztinok halnak meg, az arab világ nemigen nézi, ki kezdte az összecsapásokat – szinte automatikusan a palesztinok mellé áll.
Ebben a légkörben az Izraellel folyó tárgyalások nehézzé, sőt lehetetlenné válnak, az Iránnal való szembenállás viszont veszít fontosságából. Vagyis Teherán eléri célját. Ha a „kinek használ” hagyományos kérdését tesszük fel, akkor a palesztinai tűzszünet összeomlása mögött mindenképpen Iránt kell keresnünk.
Kepecs Ferenc
