Ofra Zimbalista otthoni műtermében számítógépen tervezte meg mostani, a szentendrei MűvészetMalomban látható kiállítását. A Szoborszínházban valós személyekről mintázott figurák láthatók.
Ofra Zimbalista izraeli képzőművész is részt vett a MűvészetMalomban rendezett kiállításán (Fotó: Hernád Géza)
Szentendre főterére leszállt a Kék Angyal. Mielőtt bárki Marlene Dietrichre gondolna, az „angyal” egy tornanadrágos fiú kék színű, alumíniumszobra. A tér egyik épületének kéményén landolt, és a katalógusban Szárnyas fiú néven jegyzik. Alkotója, Ofra Zimbalista izraeli képzőművésznő, éppen arra sétált, amikor fültanúja volt egy külföldi csoportot terelő idegenvezető magyarázkodásának, aki még soha „nem vette észre” a figurát. „Det iz Szentendre, lédisz end dzsentlemen” – vágta ki magát.
Ofra csendes kuncogással fordult vissza a Bogdányi utcában lévő MűvészetMalom épülete felé, ahol csütörtökön megnyitotta Szoborszínház 2007 című kiállítását.
Az egykori malom északi részét a város modern kiállítócsarnokká alakította át. A pincealagutakkal átfurdalt déli szárny is ki lett pucolva, a gépezetből már semmi sem maradt, de a falak, a termek vakolatlanul, üresen állnak, a facade meztelen, málló malter, kikandikáló téglák és terméskövek keveréke.
Éppen ebbe szeretett bele a művésznő, aki fotókon pillantotta meg először a malomházat. Tökéletes környezet a következő installációmnak, gondolta, és munkához látott. Számítógéppel a malom fényképeire montírozta ashdodi műtermének udvarán tárolt emberalakjait, s mielőtt látta volna magát az épületet, megtervezte első, magyarországi kiállítását.
A malom udvarát és termeit járva most különös társaságban találja magát a látogató. Az ülő, álló, mászó, éneklő, repülő, zenélő vagy egyszerűen játszó alakok magányos vagy csoportos tevékenységei hol meglepők vagy humorosak, hol torokszorítók, vagy éppen megdöbbentők. Elmélyülten, senki másra nem figyelve csinálják, amit a művész jóvoltából csinálniuk kell, könnyedén, természetesen, mégis egyfajta felfoghatatlan irrealitással. „A titkuk, ha jól megnézi őket, az, hogy lebegnek” – súgja Ofra Zimbalista a belső csarnok fényekkel pásztázott hodályában.
A meglepetés az udvarban kezdődik. Aki bepillant a kapu rácsai között, óhatatlanul megtorpan. Az épületszárny falán nyolc metálszürke emberi alak látható, ki ruhában, ki a nélkül, lábat lóbálva, ugrásra készen, kíváncsian, a téglákhoz tapadva, vaskarikát hajtva. Az ablakban ülő figurának csak a háta látszik. Később, a belső gangokat járva megfejtem a titkát: egy süketnéma kislány összekulcsolt kezei a jelbeszéd „béke” szimbólumát formázzák.
Ofra Zimbalista festőként kezdte, de nem elégítette ki a két dimenzió. „Emberalakjaim ki akartak lépni a képeimből. Követelték testük domborulatait, a hiányzó tér vektorát” – mondja.
Lassan elkezdtek készülni a reliefek: tárgyak, állatok, tájak születtek úgy, hogy már tapintani is lehetett azokat, de Ofrát az emberi test érdekelte. Rávette családtagjait, ismerőseit, hogy engedjenek testlenyomatot készíteni magukról. A poliuretánnal és homokkal kiöntött negatívok egy csapásra hírnevet szereztek neki. Csoportreliefek kerültek ki a műhelyéből, amelyek árvíz vagy vulkánkitörés után hátramaradó embertestek halmazát ábrázolták, vagy víz alatt úszó, levegőben röpködő figurákkal voltak teli. Amikor fiait behívták katonának, mindkettejüket megörökítette reliefként. „Arra az esetre…” – mondja, és befejezésként csak bólint egyet.
1992-ben rendezte első, a szentendreihez hasonló szoborszínházát az izraeli Ein Hodban. Ofra napjainkban barátait arra kéri, hogy álljanak modellt teljes alakú, alumínium, öntöttvas vagy üveggyapot figuráinak. Nejlonnal, majd gipsszel borítja őket, s az így kapott negatívot önti ki az említett anyagokkal.
A kiállítás még két meglepetéssel szolgál: a paraffinban, vízüvegben keményített ruhákkal, amelyekből egy váratlan pillanatban kilépett a test, és hátramaradt bennük a megfagyott mozdulat.
Olyannyira kifejezők a ráncok, a domborulatok, hogy a látogató fantáziájában újraszületnek egykori viselőik.
A másik egy rövid videofilm, ezen tizenkét, viaszból mintázott lakodalmas pár kezdi meg a menyegzői körtáncot. Egy kéz sorban meggyújtja a testük hosszában húzódó kanócot. Ami az első percben a lángoló szerelem fénye, a tűz, lassan elemészti őket. Leolvadnak a fejek, összecsuklanak a figurák. „Ahol boldogság volt azelőtt, csak ott lehet ily mérvű pusztulás” – mondja.
A szoborkiállítás katarzisa A fal. Néhány tucat meztelen test álldogál tétován előtte, tekintetük dermedten mered a téglák és beton közül kikandikáló, ismeretlen rendeltetésű, rozsdás vaslemezekre. A síri hangulatot enyhítendő, női csellista zenél a háttérben.
Mi ez? – kérdem, bár tudom a választ.
„Mit gondol?” – kérdez vissza Ofra Zimbalista. Nem válaszolok. Arra gondolok, hogy ez az apró termetű, bátor nő minden látogatójától megérdemelne egy ölelést.
Ofra Zimbalista Szoborszínháza
MűvészetMalom, Szentendre
Június 24-ig – hétfőn ingyenes
Somogyvári D. György
