Forrás: hirszerzo.hu

2007. április 19. 12:13

A külföldi diákokat erőszak fenyegetheti Adolf Hitler közelgő születésnapja alkalmából – egy hallgató szerint ettől tartanak a moszkvai Szecsenov orvostudományi egyetemen, ahol elrendelték, hogy a külföldi hallgatók három napig maradjanak a kollégiumokban.

Liah Ganelin az AP hírügynökség moszkvai irodájának elmondta: ez a „szobafogság” már évek óta ismétlődik, bár rendszerint tűzvédelmi gyakorlatnak tüntették fel. „Nagyon kedves, hogy az egyetem aggódik a biztonságunkért,…. de normális demokratikus országokban a hatóságok nem engedelmeskednek a szélsőséges csoportoknak, hanem ellenkezőleg, a rendőrség megvédi tőlük az embereket”.

A másodéves hallgató szerint mindenki tudja, miről van szó valójában, olyannyira, hogy a bezárást kihirdető egyik papírra rá is írták, hogy „Bőrfejűek”. A néhai „Führer” április 20-án született.

Oroszországban az utóbbi években jelentősen fokozódott a rasszizmus és az idegengyűlölet: az erőszak elsősorban a fekete, illetve nem fehér bőrűek, a zsidók és általában a külföldiek ellen irányul.

A Szova elnevezésű emberijog-védő központ adatai szerint a gyűlölettel összefüggő erőszakos cselekmények következtében tavaly 53 ember halt meg, 460 pedig megsebesült.

Az AP hírügynökség szerint a hatóságok szinte semmit nem tesznek a probléma leküzdése érdekében, és a nyilvánvalóan gyűlöletből elkövetett bűntetteket általában a huliganizmus megnyilvánulásaként kezelik. (MTI)

Comments are closed.