Az Országgyűlés tegnap – hosszú idő után, végre – olyan volt, mint amilyennek egy parlamentnek lennie kell. A képviselők többsége jelen volt és az alkalomhoz illően viselkedett. Az ellenzékiek nem vonultak ki, amikor a miniszterelnök szót kért, és utána is képesek voltak egymáshoz beszélni.
Csakhogy ehhez több mint hatvan éve hatszázezer magyarnak meg kellett halnia. A holokauszt áldozatai előtt tisztelegtek ugyanis a képviselők és a meghívott vendégek. Ebből az alkalomból a törvényhozók túl tudtak lépni a napi politikai csatározásokon. Kormánypártiak és ellenzékiek képesek voltak együtt emlékezni. És ahhoz képest, ami az utóbbi időben történt, ez mindenképpen előrelépés. Még akkor is, ha mindenki tisztában lehet vele, a béke csak ennek a napnak szólt. Amikor nem a vészkorszakról, meg arról lesz szó, milyen hatása van az akkori eseményeknek napjainkra, tovább tartanak a gyakran áldatlan viták és sokszor indokolatlanul támadják majd egymást.
Pedig a tegnap együtt emlékezők is tudják, hogy lennének közös dolgaik. Olyanok, amelyeket az egész ország érdekében meg kellene oldaniuk, de mégsem teszik, mert akkor úgy kellene viselkedniük, mint tegnap. Amikor nem azt nézték, ami elválasztja őket.
Egyelőre még kérdéses, csatlakozik-e minden képviselő a zéró tolerancia kiáltványához, amelyet Gyurcsány Ferenc ismertetett. És ha nem lesz teljes az aláírók listája, akkor vajon az-e az ok, hogy a miniszterelnök kérte aláírásra képviselőtársait. Hiszen a benne foglaltakban, vagyis abban, hogy a magyar parlament egyetlen pártja sem fogadhatja el a rasszista, antiszemita, kirekesztő nézeteket, nyilván egyetértenek. Mint ahogy abban is, hogy ember és ember között immár sose lehessen különbséget tenni vallási, faji, származási alapon.
Az ülésteremben szinte tapintható feszültséget még fokozta a Fidesz frakcióvezetőjének váratlan rosszulléte. És látható volt, az egész parlament együtt aggódott a hirtelen elájult Navracsics Tiborért. Ám a tévéközvetítésből tájékozódó nézőkre akkor már nem voltak tekintettel. A drámai pillanatokban elvették a képet. Hogy erről a parlamenti vezetés vagy a tévések döntöttek, mindegy. Túlbuzgók voltak, és az egykori Heysel-drámát idézték. Amikor a majdnem negyven halottat követelő, szörnyű tragédia közben a riporter némi zenélésre visszaadta Budapestre a szót, hiszen Brüsszelben akkor „úgysem történt semmi”.
A parlamentben tegnap történt. A lényeget – szerencsére – láthattuk. Csak bízhatunk benne, ennek lesz folytatása és nem a kivonulásos, veszekedő, semmitmondó üléseknek.
Sebes György
