Álláspont
Ma van a holokauszt nemzeti és nemzetközi emléknapja. A nemzeti nap dátuma 1944. április 16-át jelöli meg, akkor kezdődött meg a kárpátaljai zsidók összegyűjtése és deportálása. Április 16-át a Fidesz-kormány nyilvánította a holokauszt nemzeti emléknapjává. A nemzetközi emléknapról az ENSZ határozott: az első ukrán front katonái 1945. január 27-én léptek be az auschwitzi haláltábor kapuján.
A héber naptárból átszámolva ez a dátum az idei holokausztmegemlékezés nemzetközi napja. Hatmillió elpusztított embertársunkra gondolunk, közülük hatszázezren magyarok voltak.
Ekkora tragédiát mennyi idő alatt tud feldolgozni egy közösség? A kérdést talán úgy tehetjük fel még pontosabban, ha azt kérdezzük: ekkora tragédiát mennyi idő alatt tud feldolgozni több közösség? Az egyik a magyar zsidóság közössége – itthon, Magyarországon, otthon Izraelben és szerte a nagyvilágban. A másik a nem zsidó és nem zsidó származású magyarok közössége, akikre ugyancsak ránehezedik ez a rettentő súlyú történelmi teher. A harmadik közösség pedig: mi ketten, együtt. Zsidó és nem zsidó magyarok a közös teherrel.
A történelmi múltra intenzíven emlékezünk. Jelenünket közel- és távolabbi múltunk véres eseményeinek, igazságtalan döntéseinek élő emlékei dúlják mindennap, minden órában, minden percben. Nincs lezárva egyetlen problémánk se, nyitva az egész huszadik század – minden bajával, tragédiájával. Az „átkosban” azért nem dolgoztuk fel tragédiáinkat, mert zárt és mesterségesen lefojtott társadalomban éltünk, múltunk megtárgyalására nem nyílt lehetőség. A mostaniban szabadon ránk tört és hangot kaphatott az összes régi frusztrációnk, miközben sok új keletkezett. Még el se feledtük az évtizedekig tartó kiskorúsítást és politikai megaláztatást, „fel se nőhettünk”, máris újra kiskorúvá tette többségünket az a sok új bizonytalanság, amelybe belezuhantunk. Okokat, bűnbakokat keresünk. Önmagunkat sose találjuk meg se oknak, se bűnbaknak. A régi, holokausztban végződő antiszemitizmust még nem dolgoztuk fel, máris itt van az új. Mesterségesen tartják életben? Melyik oldalról? Természetes, hogy mindig a másikról. Mi tartja meg gonosz működésében? A tudatlanság? A szegénység? A létbizonytalanság? A politikai kurzusok kilengései a tűréshatárokon túlra?
A tegnap megtartott Az élet menete nekünk azt mondja, hogy súlyos bajainkkal, a feléledő antiszemitizmussal is, csak közösen, közösségeinkben birkózhatunk meg. Közösségeink azonban szét vannak zilálva. Ha sikerül újraépítenünk őket, az antiszemitizmus ellen is lesz esélye minden magyarnak – zsidónak, nem zsidónak egyaránt.
