CSAPLÁR FERENC
Visszatérés Európába
Kassák képzőművészete külföldön az 1960-as években
Bár a magyar kulturális életben 1957 nyarára lezajlott „visszarendeződés” következményei leginkább a képzőművészet terén voltak érzékelhetők, Kassák úgy vélte, a hivatalos elvárásoknak meg nem felelő művek külföldön történő bemutatását a művelődéspolitika irányítói nem fogják megakadályozni. Bizakodott azért is, mert 1957-ben indított akciója, a modern irodalom és képzőművészet problémáiról megfogalmazott és európai pályatársaihoz eljuttatott körkérdés révén a francia kulturális élet mintegy negyven kiemelkedő személyiségével sikerült kapcsolatba lépnie, vagy a régi kapcsolatot fölelevenítenie: az úgynevezett klaszszikus avantgárd olyan neves író, képzőművész és teoretikus mestereivel, mint Hans Arp, Jean Cocteau, Étienne Beothy, Sonia Delaunay, André Lothe, André Salmon, Michel Seuphor, Maurice de Vlaminck, a fiatalabbak közül Étienne Hajdu, Sigismund Kolos-vary, Anton Prinner, Victor Vasarely. Új franciaországi ismerősei közé tartozott a regényíró André Maurois és Franc5oise Sagan, továbbá a párizsi Musée National d”Art Moderne igazgatói tisztét betöltő esszéista, költő és művészettörténész Jean Cassou. Tristan Tzarával már 1956 őszén Budapesten fölelevenítette az 1920-as évek elején létrejött barátságot, s tudomást szerzett arról, hogy a Ma egykori munkatársai közül André Breton és Francis Picabia is számon tartja őt. Különösen fontos volt, amit Vasarely írt 1958. május 2-án: „Bár idestova 30 éve már, hogy elszakadtam otthonról, még élénken él emlékezetemben plasztikai és világnézeti műve. […] Örvendek a régen várt szónak.”
A régi és új kapcsolatok alapján lehetségesnek tűnt egy párizsi bemutatkozás megszervezése. Kassák először francia művészek valamelyik csoportkiállításán történő részvételre gondolt. Hajdu tanácsát megfogadva azonban önálló kiállítás ügyében fordult Jean Cassou-hoz. Amikor a Musée National d”Art Moderne igazgatója az intézmény már elfogadott kiállítási programjára hivatkozva elhárította a kérést, Kassák ismét francia csoportkiállításon történő részvételre kérte Hajdu és Vasarely segítségét, azt remélve, hogy az önálló kiállítás előkészítését „egy ilyen kisebb bemutatkozás után” „kedvezőbb feltételek mellett és több reménnyel” lehetséges újra elkezdeni. Hajdu ezúttal sem tartotta célszerűnek a csoportkiállításon történő bemutatkozást. Javaslatára Kassák az absztrakt geometrikus irányzatot favorizáló Denise René Galériához, továbbá a nemcsak vitathatatlan tekintélyű festőként, hanem a nemzetközi műkereskedelem világában befolyásos személyiségként és a galéria szellemi vezetőjeként is számon tartott Vasarelyhez fordult ismét az önálló kiállítás ügyében, ugyanakkor kérte a galériához szintén közel álló Arp és Seuphor közbenjárását is. Vasarely pártfogásának köszönhetően a galéria tulajdonosa, Denise René asszony 1959 szeptemberében elfogadta Kassák ajánlatát, s a tárlatot a következő év eleji programba illesztette.
A közeli időpont a különleges megbecsülés és bizalom jelének számított. Másoknak ugyanis olykor évekig vagy évtizedekig kellett várakozniuk arra, hogy az igényességéről és következetességéről ismert galériában kiállíthassanak. A tisztelet és megbecsülés demonstratív kifejezése volt a szeptember végén megalakult szervezőbizottság összetétele. A tagok közül Arp, Sonia Delaunay, Seuphor és Tzara katalógusszöveg írását is vállalta, Vasarely és Hajdu – Pán Imre közreműködésével – a vernisszázson jelen lenni kívánó Kassák párizsi tartózkodásának feltételeit igyekezett jó előre biztosítani. Ők hárman november végén körlevelet küldtek a Párizsban élő magyar művészekhez, anyagi segítségüket kérve a tárlat propagandájának, továbbá Kassák vendégül látásának költségeire. Kiemelte a vállalkozást a párizsi művészeti élet mindennapi eseményei közül az is, hogy Vasarely – mint kezdettől fogva hangoztatta – Kassák műveinek bemutatásával a magyar-francia kulturális kapcsolatokat szándékozott újjáéleszteni. Kassák művészete előtt tisztelgett Vasarely azzal is, hogy a kiállítást maga rendezte, senkinek nem engedve beleszólást a képek elhelyezésébe, a látvány megkomponálásába. Elkötelezettségét, ügyszeretetét érzékelteti az a beszámoló, amit Kassáknak küldött: „Tegnap bezárkóztam képeivel, csak egy húszéves fiatal kínai fiú segített a képek felakasztásánál. Magától értetődően alakult ki a három kiállítási helyiség, három gondolat, de egy egységes, szép kiállítás, ahol egy mély költészet dalol a színeken keresztül; az előhelyiségben egy pár régi szép izmos fiatalkori rajzát helyeztük el.”
Az 1960. február 9-én megnyílt kiállítás legfontosabb eredménye az volt, hogy Denise René asszony a magyar vámokmányokon vételárként szereplő összegek és a vámköltségek megfizetésével 12 művet magánál tartott. Kassák ezek révén a következő években jelen volt a galéria eladásra szánt műtárgykollekciójában, továbbá csoportkiállításain. Az absztrakt konstruktivizmust bemutató nemzetközi tárlaton, amely Structures címmel 1961. december 15-én nyílt meg, az irányzat úttörői között olyan művészekkel szerepelt együtt, mint Arp, Albers, Baumeister, Robert és Sonia Delaunay, Herbin, Kandinszkij, Kupka, Le Corbusier, Liszickij, Malevics, Moholy-Nagy, Mondrian, Pevsner, Picabia, Sophie Täuber-Arp, Van Doesburg. Ezzel a Michel Seuphor által összeállított kiállítással kezdődött meg Nyugat-Európában Kassák munkásságának az absztrakt művészet történetébe való beiktatása. E tekintetben a következő esemény Seuphor 1962-ben Párizsban megjelent La peinture abstraite című könyve volt, melynek szövegrészében és képanyagában Kassák is szerepelt. Még ugyanebben az esztendőben a Städtische Museum Leverkusen által rendezett Konstruktivisten című tárlaton Kassák a Denise René Galéria által kölcsönadott két kép révén ismét a konstruktivizmus úttörőinek és legfontosabb jelenkori mestereinek egyikeként volt megismerhető immár a németországi szakemberek és közönség számára. Bekerültek a Denise René Galéria által megszerzett művek annak az 1963 májusában Esquisse d”un Salon címmel megrendezett nemzetközi csoportkiállításnak az anyagába is, amely a galéria törekvéseit, az absztrakt művészet régebbi és újabb mestereinek bemutatásával, menedzselésével kapcsolatban vállalt hivatását, a geometrikus absztrakcióba mint a jelen és a jövő autentikus művészetébe vetett hitet szándékozott demonstrálni. A kiállítás anyagát, benne Kassák három alkotását négy hónapos párizsi szereplés után 1963 novemberében Koppenhágában is bemutatták. A tárlat kapcsán a Párizsban élő neves dán festő, Mortensen és Vasarely közötti megbeszélések eredményeként szóba került egy koppenhágai Kassák-kiállítás gondolata.
1962 novemberében a Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes igazgatója, Jorge Romero Brest kereste meg a Denise René Galériát egy Kassák-kiállítás tervével. A tárgyalásokba és az előkészítésbe bekapcsolódott Pablo L. Nagy mérnök, Kassák Argentínában élő tisztelője is. Mivel 1964 novemberében az újabb politikai hatalomváltás miatt Jorge Romero Brestnek távoznia kellett az igazgatói posztról, a kiállítás megrendezéséről le kellett mondania.
Kassák munkásságának híre a párizsi bemutatkozásnak köszönhetően az Egyesült Államokba is eljutott. A szintén magyar származású közgazdászprofesszor, Leslie P. Singer múzeumok vezetőivel, galériatulajdonosokkal, műgyűjtőkkel tárgyalva, az Indiana Egyetemen előadásokat tartva, a konstruktivizmus úttörőit és jelenkori alkotóit bemutató film létrejöttét és az országos tévéhálózatban történő bemutatását kezdeményezve fáradozott azért, hogy Kassák az 1920-as évek művészeti forradalmainak egyik résztvevőjeként az Egyesült Államokban is nyilvánosság elé léphessen.
Az 1960. februári párizsi kiállítás másik eredménye az volt, hogy Vasarely a Denise René Galéria kiadásában grafikai mappát jelentetett meg Kassák és saját műveiből. Erre a sok időt, pénzt, szakmai és szervezőmunkát igénylő vállalkozásra azért szánta el magát, hogy Kassák az absztrakt művészet egyik úttörőjeként ne csak ritkán megszervezhető, néhány hétig megtekinthető egyéni tárlatok és az érdeklődők figyelmét megosztó csoportkiállítások révén próbáljon meg visszatérni az európai művészeti életbe, hanem egy mindig hozzáférhető, mindenhova eljuttatható reprezentatív kiadvány, az érdeklődők széles köre által megvásárolható művek révén is. Az 1961 októberére elkészült a mappa azért volt fontos vállalkozás, mert a Jean Cassou által írt előszó, Kassák 1922-ben az Új művészek könyvében közölt manifesztuma és hat korai művének szitanyomat-változata hatásosan érzékeltette Kassáknak az 1920-as évek művészeti forradalmaiban játszott szerepét. A mappa Vasarely-anyaga, az 1960-ban írt manifesztum és az 1950-es évekből származó hat mű Kassák kezdeményezéseit mint a legújabb törekvések előzményét segített megismertetni. Vasarelynek a mappával, amelyet „illusztrált manifesztációnak” nevezett, távolabbi céljai is voltak. Érvként szándékozott fölhasználni abban a vitában, amelyet a kelet-európai művelődéspolitikusokkal tervezett folytatni. „Biztos vagyok benne – írta Kassáknak 1960. május 10-én -, hogy a szocialista államokat meg lehet győzni az absztrakt művészet autentikus mivoltáról. De el kell végre kezdeni! Az album lesz az első lépés. Meg fogok indítani egy vitasorozatot a realizmus védőivel. Nehéz lesz, és hosszú az érvelés, de el kell ismerniök, hogy Kassák műve az egyetlen, amely a fejlődés irányát jelezte és képviseli Magyarországon.” A mappa – a formátumot és a tipográfiai részleteket tervező Vasarely szándékainak megfelelően – arra is alkalmas volt, hogy kamaratárlat anyaga legyen. A bemutatók sorát a megjelenés alkalmából a Denise René Galéria nyitotta meg.
Az érdeklődés és a megbecsülés jele volt, hogy a párizsi galéria 1963 februárjában ismét kiállítást rendezett Kassák műveiből, különös gondot fordítva arra, hogy minél több korai mű kerüljön a tárlat anyagába. Nemcsak az előző önálló kiállítás óta eltelt szokatlanul rövid idő érzékeltette a Kassák iránt francia nyelvterületen növekvő elismerést és tiszteletet, hanem a vernisszázs különlegesnek számító programja is. Denise René asszony a tárlatmegnyitó előtt fogadást adott azoknak a költőknek a tiszteletére, akik műfordítóként részt vettek a Gara László kezdeményezésére Hommage a` Lajos Kassák címmel a brüsszeli La Maison de Poéte által kiadott francia nyelvű Kassák-verskötet létrehozásában. Kassák párizsi tartózkodásának hírére mintegy félszáz író, költő jelent meg. A tárlatmegnyitón Kassák ismét találkozhatott Párizsban élő régebbi és újabb festőbarátaival. A fogadtatás hangulatára jellemző, hogy Budapestre hazatérve a következőt nyilatkozta: „Ez a kiállítás mindenesetre annyit nyújtott nekem, hogy bármilyen körülmények vegyenek itthon körül, nem csökkenthetik munkakedvemet, nem tolhatják ki meggyőződésemet.”
A Denise René Galériában maradt művek egyikének kölcsönadása révén Kassák szerepelt a Saint-Étienne-i Musée d”Art et d”Industrie által 1964-ben rendezett A kollázs ötven esztendeje című kiállításon, ismét mint az avantgárd úttörőinek egyikeként olyan művészekkel együtt, mint Arp, Braque, Breton, Berlewi, Carra, Dalí, Robert és Sonia Delaunay, Ernst, Hausmann, Janco, Kupka, Laurens, Léger, Malevics, Masson, Matisse, Miró, Picabia, Picasso, Prampolini, Schwitters, Seuphor, de Silva és mások.
Az 1963. februári tárlat sikerét, a gyűjtők és a múzeumi szakemberek érdeklődését látva Denise René asszony lehetségesnek és érdemesnek ítélte egy önálló New York-i kiállítás megrendezését is. Az ottani galériákkal 1964-ben folytatott tárgyalásai azonban nem jártak eredménnyel.
A bécsi Würthle Galériát Kassák kereste meg. Az 1924 februárjában rendezett első kiállításának színhelyén szeretett volna ismét az osztrák közönség elé lépni.
A galéria igazgatójával, Fritz Wotrubával a kiállítás ügyében 1963 végén kezdett dialógus további részét nem ismerjük.
1967 áprilisában a Denise René Galéria Vasarely kezdeményezésére csoportkiállítással emlékezett meg az immár saját művészének tekintett Kassák 80. születésnapjáról. Az Hommage a` Kassák címmel rendezett tárlaton Kassák művein kívül Arp, Sophie Täuber-Arp és Sonia Delaunay alkotásai voltak láthatók. Pár hónap múlva – akárcsak a Denise René Galéria által rendezett korábbi csoportkiállításokon – a krefeldi Hans Mayer Galériában, a párizsi galéria kezdeményezésének köszönhetően létrejött A konstruktivizmustól a kinetikáig című tárlaton Kassák ismét az absztrakt művészet úttörői között szerepelt.
Kassák az egyéni és csoportkiállításokon történő szereplés fogadtatásával kapcsolatban azt szerette volna, ha minél több műve magán- vagy közgyűjteménybe kerül. 1917-től 1920-ig a Ma kiállítóhelyiségének vezetőjeként műkereskedő is volt, és tudta: a siker egyik ismérve, hogy a kiállított művek iránt mekkora kereslet támad. Csalódás volt számára, hogy az 1960. februári kiállítás után egyetlen képét sem vásárolták meg. Vasarely azzal vigasztalta, hogy Párizsban Van Goghnak, Kandinszkijnak és Mondriannak sem sikerült képet eladniok. Ezért volt Kassák számára fontos, hogy az 1963. februári kiállítás anyagából a műgyűjtéssel is foglalkozó Arp megvásárolta a Centre blanc című olajfestményt. A gyűjteményt Arp 1965 áprilisában a locarnói Kortárs Művészeti Múzeumnak ajándékozta; 1968 óta Kassák e kései festménye a Visconti-kastélyban létrehozott állandó kiállításon látható.
*
Kassák már 1960-ban szerette volna, hogy egy vagy több műve a Musée National d”Art Moderne gyűjteményébe kerüljön. Erre azonban csak a második párizsi kiállítás után nyílt lehetőség. Föltehetően azért, mert korai avantgárd korszaka ezen a tárlaton szerepelt először gazdag és izgalmas anyaggal, s az ekkor bemutatott kései művek is összefogottabbak és erőteljesebben voltak, mint az 1960-ban kiállított festmények. 1964 januárjában Maurice Besset, az intézmény vezető munkatársa, aki Jean Cassou távollétében az igazgatói teendőket is ellátta, kiválasztott egy korai és egy kései művet. Csaknem két esztendeig tartott, míg a francia kulturális minisztérium illetékes bizottságának döntése alapján az 1921-re datált Motive populaires című gouache adásvétel révén a Musée National d”Art Moderne gyűjteményébe került. Kassák joggal volt büszke a képpel történtekre. A világhírű múzeum ugyanis Magyarországon élő művésztől még soha nem vásárolt képet, ajándékot pedig nyugat-európai kortárs művésztől is gondos mérlegelés után fogadott el.
A Denise René Galéria tárlatainak, kiadványainak fontos szerepük volt abban, hogy az 1960-as évek közepén a német nyelvterületen is fölébredt a műkereskedelem és a művészettörténész szakma érdeklődése Kassák iránt. László Károly, a Bázelben élő műgyűjtő, galéria- és kiadótulajdonos Vasarely és Pán Imre tanácsára már 1962-ben kapcsolatba lépett Kassákkal. 1963-ban bázeli találkozásuk alkalmával több korai grafikát kapott ajándékba Kassáktól. Azt is sikerült elérnie, hogy műveinek svájci és németországi megismertetését, forgalomba hozását remélve Kassák műtárgykollekciót bocsásson rendelkezésre. 1965-ben mappát jelentetett meg Kassák korai és kései linómetszeteiből, s szövegmellékletként közölte a Ma 1922. március 15-i számából ismert Képarchitektura című manifesztum korabeli német fordítását. 1966-ban az ő közvetítésével került Kassák egyik korai műve ajándékként a bázeli Kunstmuseum gyűjteményébe. Ez is, akár a párizsi Musée National d”Art Moderne vásárlása, a megbecsülés jelének számított. Az ajándék elfogadása itt is művészeti bizottság véleménye és döntése alapján történt. Az „elfogadó levélben” Európa egyik legrangosabb modern művészeti múzeumának igazgatója, Hans Mayer a következőket írta: „A képeket a bizottság ülése előtt szobámban őriztem, s nagy öröm volt megéreznem művészi erejét. A kép nemcsak az 1920 utáni új, forradalmi orosz művészet kisugárzásának rendkívül érdekes dokumentuma, hanem az absztrakt művészet megszületéséhez való magyar hozzájárulás fontos bizonyítéka is. A művészeti bizottság tagjainak ugyanez volt a véleményük. Mindannyian örültünk, hogy ez a szép és érdekes mű gyűjteményünkbe kerülhetett.” Kassák e korai alkotása a múzeum nyilvántartásában és a szakirodalomban mindmáig tévesen mint László Károly ajándéka szerepel. A következő év tavaszán – Arp, Giacometti, Klee, Léger, Miró, Picasso, Schlemmer, Tapies és mások műveivel együtt – kiállították a bázeli múzeum grafikai gyűjteményének 1966. évi szerzeményeit bemutató tárlaton.
1964 végén a müncheni Galerie Klihm, 1966-ban a kölni Galerie Tobies und Silex, a római Galleria del Levante, a torinói Galleria d”Arte Moderna „Viotti” és a londoni Gallery Brook Street kért anyagot kiállításra és eladásra. A szervezési nehézségeket, a nyugat-európai műtárgypiacon akkor tapasztalható pangást ismerve sikernek tekinthető, hogy Münchenben, Kölnben és Torinóban meg is valósult a kiállítás. 1966 végén a bécsi Museum des 20. Jahrhunderts – szintén minisztériumi jóváhagyást követően – megvásárolt egy korai képarchitektúrát abból az anyagból, ami a Galerie Klihm bemutatóján szerepelt. A jó érzékkel történt választásnak köszönhetően Kassák korai konstruktivista korszakának egyik legszebb darabja – az 1924-ben Bukarestben rendezett nemzetközi avantgárd kiállítás nevezetes műtárgyainak egyike – került az európai rangú osztrák közgyűjteménybe, mely ekkorra már megszerezte a Kassák-Vasarely-mappát is. Ennek köszönhetően Kassák két művel volt jelen a bécsi múzeum 1967 júliusában rendezett Kinetika című kiállításán. Az izraeli Eilatban működő Musée d”Art Moderne már 1965 nyarán azok közé a közgyűjtemények közé tartozott, amelyek rendelkeznek Kassák-művel. A Kompozíció című kései olajfestményt Kassák ajándékaként Budapesten vette át az intézmény igazgatója.
*
A dadaizmussal foglalkozó művészettörténész szakma és kiállítási intézmények Kassák iránti érdeklődésének első jele Hans Richter 1964-ben megjelent Dada – Kunst und Antikunst című könyve volt. A mozgalom történetének egyik főszereplőjeként ismert képzőművész és író, aki 1921-23-ban a Mában is gyakran szerepelt, kötetének borítójára azt a betűkompozíciót helyezte, amelyet Kassák Tristan Tzara Gaáz-szív című színműve magyar kiadásának borítójára tervezett. A könyvnek a dada fő műveit bemutató képanyagába bekerült Kassák Dad címen ismert kollázsának reprodukciója is. A genfi Galeria Krugier et Cie által 1966 februárjában rendezett dadakiállításon Kassák hat képarchitektúrája Arp, Duchamp, Evola, Ianco, Picabia, Ray, Schwitters, Segal, Täuber-Arp műveivel együtt volt látható. E szereplés az eddigiekhez képest újdonságnak hatott. Néhány műkereskedő, aki Kassákot mint konstruktivista művészt, ennek az irányzatnak egyik úttörőjét törekedett a műtárgypiacon „fölépíteni”, a képarchitektúrák dadaista tárlaton történt kiállítását hibának tartotta. László Károly közlése szerint a londoni galéria tulajdonosa a genfi kiállítást megtekintve lépett vissza Kassák műveinek bemutatásától. Ugyanakkor ez a szereplés anyagi és erkölcsi sikert eredményezett: Kassákot Hans Richter után immár a sajtóban dolgozó szakírók is beiktatták a dada úttörői közé, s vásárlásra is sor került. A galéria ennek nyomán fölajánlotta, hogy néhány képet kivisz New Yorkba, a cég ott megnyíló új kiállítóhelyére, s Genfben is tovább foglalkozik a menedzseléssel, eladással.
1966 júniusában a zürichi Kunsthaus – Hans Richter javaslatára – levélben kereste meg Kassákot a jubileumi dada-kiállításon történő részvétel ügyében. A nemzetközi összefogással létrejött, művészettörténeti jelentőségű tárlaton, amely október 8-tól november 17-ig Zürichben, november 30-tól 1967. január 30-ig a párizsi Musée National d”Art Moderne termeiben volt látható, Kassák tizenöt művel szerepelt. Ötöt ő küldött Budapestről, négy a Denise René Galéria készletéből származott, hat a Galeria Krugier et Cie pár hónappal korábbi bemutatójának anyaga volt. 1967 nyarán a müncheni Goethe Intézet szervezésében megkezdődtek annak a kiállításnak az előkészületei, amely a tokiói Modern Művészeti Múzeumban mutatta be a dada legjelentősebb művészeinek alkotásait.
Mindaz, ami 1960-tól 1967-ig Kassák műveivel Európa nyugati felé történt, a rangos magángalériákban rendezett egyéni tárlatok, a szakmai igényességükről híres múzeumok nagyszabású csoportkiállításain az avantgárd egyik úttörő mestereként történő szereplés, a francia, svájci, olasz és osztrák állami gyűjtemények anyagába való bekerülés, a korai művek grafikai mappákban történő kiadása, a szakirodalomban és a szaksajtóban egyre gyakoribbá váló jelenlét példátlan sikersorozat volt Magyarországon élő művész számára.
A kiállítások fogadtatásából és a vásárlásokból az is kiderült, hogy a műkereskedelem és a művészettörténész szakma érdeklődése elsősorban a korai műveknek szólt. A Denise René Galéria ezeket jó ideig nem akarta eladni, mert trezorálásukat jó befektetésnek tartotta. A többi galéria is ezeket szerette volna a tárlatok lebontása után magánál tartani. László Károly szinte folyamatosan korai művek és dokumentumok küldését kérte, megszerezni törekedve Kassáktól más alkotók korai munkáit is. A régi művek iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy Vasarely és László Károly arra biztatta Kassákot, a megmaradt fotók, vázlatok vagy akár elképzelések alapján kivitelezze újra az elveszett festményeket, grafikákat, kollázsokat.
*
Az 1960-as évek közepén néhány kelet-európai országban is lehetségessé vált Kassák képzőművészként történő bemutatkozása. Az avantgárd iránti elkötelezettségéről ismert lengyel művészettörténész, Ryszard Stanislawsky már 1959 nyarán fölvetette Kassákhoz írott levelében egy varsói kiállítás gondolatát. Mivel a kiállítás helyszínéül választott galéria nem tudta vállalni a szállítás költségeit, a tervről egyelőre le kellett mondani. Pedig nemcsak a tárlat ígérkezett különleges eseménynek, hanem Kassák és a lengyel avantgárd nagy öregje, Henryk Stazewsky közötti találkozás is. 1963 nyarán újabb meghívás érkezett Lengyelországból; ottani tisztelői – mindenekelőtt a festőművész és galériavezető Marian Bogusz – a Koszalin város múzeuma és a lengyel szobrászok szövetsége által rendezett nemzetközi szimpozionon szerették volna Kassákot vendégül látni. Ő azonban egészségi állapota miatt nem vállalkozott az utazásra, a szimpozion-munkában egy régebbi kiáltványának elküldésével vett részt. Két év múlva Marian Bogusznak és az ekkor Lengyelországban dolgozó Gyarmathy Tihamérnak köszönhetően egyszerre három lehetőség is született kiállításon történő bemutatkozásra. Elblag város modern művészeti galériájában – egy régi gótikus templom különleges hangulatú terében – július 23-án önálló tárlat nyílt abból a 25 műből, amit még májusban Bogusz szállított Budapestről a helyszínre. A templomtér többi részében kortárs modern lengyel művészeti kiállítás – Konfrontáció „65 címmel az I. Térplasztikai Biennálé anyaga – volt látható. Kassák műveinek addigi sorsát és fogadtatását tekintve példátlan eseménynek számított, hogy Gyarmathy Tihamér, aki itt fémszobrászként saját elképzelései szerint dolgozhatott, megvalósította Kassák köztérre szánt plasztikatervét. Gyarmathy a mintegy négy-öt méter magasságúra kivitelezett művet – amely a biennálé alkalmából köztérre került fémplasztikák sorában az első volt – a város általa kiválasztott pontján, mint Kassáknak beszámolva írta, „egy főútvonalon, egy kis parknál” állíttatta fel. A következő kiállítás helyszíne a varsói Galeria Sztuki Nowoczesnej lett volna. Kassák és felesége minden előkészületet megtett a kiutazásra, a galériát azonban pár nappal a szeptember 16-ra hirdetett megnyitó előtt váratlanul bezárták. Kassák az elblagi kiállítás anyagából kiválasztott három művel, egy kései olajképpel és a párizsi mappa két lapjával szerepelt a Zielona Górában, a helyi múzeum termeiben rendezett nemzetközi képzőművészeti kiállításon. Meghívást kapott a tárlathoz kapcsolódó szimpozionra is, ám a varsói kiállítás meghiúsulása miatt lemondta lengyelországi utazását.
1965-ben Jugoszláviából is érkezett önálló kiállítás rendezésére ajánlat. A zágrábi Galerija Granda ötven művet tervezett bemutatni. Bár Kassák elfogadta a feltételeket, a tárlat, melyet egyébként Sinkó Ervin kezdeményezett, mégsem jött létre. 1966 márciusában a szkopjei Kortárs Művészeti Múzeum jelentkezett. Nem tudjuk, Kassáknak sikerült-e részt vennie a földrengés emlékére rendezett nemzetközi szolidaritási kiállításon.
A csehszlovákiai bemutatkozás több oknál fogva más volt, mint a többi. Kassák magyarországi absztrakt művészek 1964 januárjában a prágai Manes Klubban, júniusban Pozsonyban rendezett csoportkiállításán szerepelt: azokkal a pályatársaival, többek között Gyarmathy Tihamérral, Monostori-Moller Pállal, Orosz Gellérttel, Rafael Viktorral, Szandai Sándorral, akik odahaza, akárcsak ő, „műveik jellege miatt” meg voltak fosztva kiállításon való szereplés lehetőségétől. A tárlat Prága és Pozsony kulturális életében különleges eseménynek számított: ez volt az absztrakt, nem ábrázoló művekből rendezett első bemutató, amelynek kapcsán alkalom nyílt az absztrakt művészetről elfogultságtól mentes vélemény hangoztatására, az irányzat környezetformáló törekvéseinek, közösségi ügyek iránti elkötelezettségének méltatására. Úgy tűnik, ez a klubban és színházi előcsarnokban rendezett csoportkiállítás volt a legtöbb, ami ekkor Csehszlovákiában lehetséges volt. A prágai Nemzeti Galéria modern képtárát igazgató dr. Jiøí Setlik művészettörténésznek az a terve, hogy Kassák-kiállítást rendez, nem valósult meg.
*
A fent ismertetett eseménysor volt a külföldi előzménye annak, hogy az itthoni művelődéspolitika hosszú hezitálás után megengedte Kassáknak, hogy 1967 márciusában a tűrt művészek gettójának számító Fényes Adolf Teremben – egy Rákóczi úti bérház lakószobákból kialakított helyiségeiben – „önköltséges” kiállítást rendezzen.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 15. szám
