avagy a győzedelmes Irán
Trautmann Balázs 2007. április 14. 12:02
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget Irán ott vágja át, ahol csak akarja, mindenféle következmény nélkül. A világ kénytelen lesz megbarátkozni egy új, iszlám nukleáris hatalom megjelenésével. S ezt követni fogják a térség további államai is.
Beérni látszanak Irán nyereményei: a nemrég lezárult, s Nagy-Britannia (áttételesen a nyugati hatalmak) vereségével végződött PR-háború előnyös helyzetbe hozta a problematikus vezetésű országot. Ez nem meglepő vagy váratlan: Irán a meccset mindvégig irányítva azt és úgy cselekedte, amit és ahogy a leginkább az érdekében állt.
A 13 napos túszdráma, illetve annak lezárása, és az azt követő, már-már komikus helyzet (hosszú ideig emlékezetes marad a „bulvár-botrány” néven ismert polémia: ki és mennyiért nyilatkozhat az elfogottak közül?) roppant kényelmessé tette az atomprogramjával komoly feszültségeket okozó ország helyzetét. A nyugalom és a magabiztosság nem ok nélküli, hanem számos forrásból táplálkozik.
Vegyük szemügyre elsőként a már említett túszejtős ügyet. A tények ismertek: 13 nap fogság után a British Airways repülőgépével hazatérhetett a 15 brit tengerész és tengerészgyalogos. Némi utózöngéktől eltekintve a napisajtó lassan elfeledi majd az esetet, látszólag minden visszatér a megszokott kerékvágásba. De csak látszólag, mert valami alapjaiban változott meg.
*
A változást Nagy-Britannia lesz kénytelen elkönyvelni, s ebben csatlakozik az Egyesült Államokhoz és Izraelhez. Sőt, meg merem kockáztatni, az esemény még kapott egy plusz csavart is: Nagy-Britanniát, a tengerek egykori királynőjét, az óceánok urát – a tengeren győzték le. Az orrbaverés gyors, kemény, egyértelmű és látványos volt.
Ezt sem felejtik el azok, akiknek Teherán gondosan kitervelt és professzionálisan végrehajtott akciója szólt. Irán nyíltan deklarálta: olyan hatalomként kell számolni vele, mely akár háborús cselekményeket is képes végrehajtani úgy, hogy közben semmilyen bántódása nem esik. Mert, szögezzük le egyértelműen, a régi szép időkben egy ENSZ BT-határozat alapján tevékenykedő egység fegyveres elrablása bizony hadüzenettel ért fel.
Ma már más idők fújnak: egyrészt a brit arszlán nimbusza (és csapásmérő ereje) kopott meg, nem is kicsinyt, másrészt a világ közvéleménye a tárgyalásos konfliktusrendezés híve. S Irán szemmel láthatóan gyűjtögeti befelé akciójának gyümölcseit. Miért is ne tenné, hiszen célját maximálisan elérte. Ebbe a sorba illeszthető be a nemrég bejelentett urándúsítási előrelépés, de vélhetően Mohammed Bagher Zolghadr hírszerzési miniszter-helyettes sem véletlenül utazott Moszkvába – az ENSZ BT ide vonatkozó embargójára fittyet hányva. Igaz, ez utóbbi vendéglátóit sem jellemzően zavarta.
A porondon mindenközben egy zavart és kétségbeejtően tragikomikus Nagy-Britannia téblábol. Mert nem nevezhető másnak Tony Blair verbális keménykedése, melyet nagyjából akkor engedett meg magának, amikor a repülőgép kiért Irán légteréből. Irán és a terrorizmus összekapcsolása, a túszok kegyből történő elengedése után sokkal inkább a kisgyerekek játszótéri viselkedésére emlékeztet, mintsem megfontolt diplomáciai lépésre.
Az Irán elleni katonai akció, mint olyan, meglehetősen valószínűtlen. Több probléma is akad: rögtön a célpontok felderítése. Mivel a szóba jöhető csapásmérő eszközök száma igencsak véges, a potenciális célpontoké viszont nagy, létfontosságú lenne, hogy valóban a kulcsfontosságú helyeket támadják meg. Ehhez azonban a műhold kevés: hatékony humán hírszerzés szükségeltetik. Ez pedig nem könnyű dolog, de nem is lehetetlen. A hírszerzés természeténél fogva ennek eredményeiről nyilvánosan kevés fog elhangzani.
De ha meg is vannak a célpontok, ki fog támadni? Az Amerikai Légierő a végletekig le van terhelve, érdemes figyelemmel kísérni a különböző beszámolókat, kongresszusi jelentéseket, vagy csupán a hivatalos statisztikákat. A Brit Királyi Légierő pedig generációs lemaradásban van az amerikai egységekhez képest és ez jelen esetben komoly problémák forrása.
Mert nem szabad elfelejteni: Irán nem Afganisztán vagy Irak.
*
Nem a talibán öreg Sztreláitól és a Mark 1-es szemgolyóval irányított géppuskáitól kell tartani. Nem egy 12 éve megvert és utána fegyverembargóval (melynek hatásosságáról azért érdemes egy kicsit elgondolkodni…) sújtott ország gyakorlatilag alig-alig ellenálló légvédelmét kellene legyőzni. Irán nagy erőkkel fegyverkezett és fegyverkezik.
S mivel tudja, hogy veszély gyakorlatilag csak a levegőből várható, a légvédelemé a prioritás. Ez részben megnyilvánul a védett komplexumok (urándúsítók, kutatólaborok) fizikai védelmében és elrejtésében, másrészt a földi légvédelmi rendszerek folyamatos korszerűsítésében, melyhez elsősorban Oroszország nyújt segítő kezet (bár itt Kínát, az új „erős barátot” is illik megemlíteni). Ennek áttörése, legyen szó bármilyen fejlett légierőről, igen nehezen menne áldozatok nélkül.
Ráadásul a rendelkezésre álló támadó repülőgépek, pilóta nélküli harci eszközök és távolról indítható fegyverrendszerek száma nem elegendő egyetlen, döntő légicsapás alkalmazására. Magyarán szisztematikus bombázással kellene a kijelölt célpontokat megsemmisíteni. Ehhez azonban jelenleg se ENSZ-felhatalmazás, se paripa, se fegyver, se pilóta. S főképp politikai akarat, hiszen egy ilyen, súlyos, előzetes iráni agresszió nélküli katonai akciót senki nem támogat. Ez mondjuk adott esetben az izraeli vezetést vélhetően nem nagyon fogja zavarni, de ez már egy másik történet.
Maradnak a nemzetközi szervezetek. Az ENSZ (melynek hatékonyságát jól jelzi a napokban kirobbant, a ruandai népirtást bemutató ENSZ-tárlattal kapcsolatos török konfliktus és annak szégyenteljes megoldása) határozatok betartásáról szó sincs, ugyanakkor az orosz és a kínai BT-vétófenyegetés miatt hatékony büntetőintézkedéseket tenni nem lehetséges. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget Irán ott vágja át, ahol csak akarja, mindenféle következmény nélkül.
Több szakértő szerint is az iráni rezsimet csak belülről, elsősorban a fiatalokat, az értelmiséget megnyerve lehet csak megdönteni. Ez azonban hosszadalmas, kényes feladat.
Attól tartok, a világ kénytelen lesz megbarátkozni egy új, iszlám nukleáris hatalom megjelenésével. S ezt követni fogják a térség további államai is, hiszen az erőegyensúly is ezt diktálja. Ennek nagyon kemény geopolitikai, stratégiai és politikai következményei lesznek, de a jelek szerint mindenki a (nem is olyan) távolabbi jövőbe tolná ki a nagyobb problémák kezelésének kínjait, mintsem most törekedne a jelenleg még lokalizálható válsághelyzet megoldására.
Mint a történelemben oly sokszor.
A szerző blogja a Hírszerzőn: Kilátás a karosszékből
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
