A 2007-es Tu Bisvátot, a fák ünnepét, több helyen ünnepeltük idén a Hanoar Hatzioni hánihjaival és mádrihaival. Első megállónk Horvátország fővárosa, Zágráb volt. Kis családias busszal mentünk. Beszélgettünk, viccelődtünk, történeteket meséltünk az osztályról, szarvasi élményekről és az iskolai dolgokról. Lap-topon néztük az első és a második Hanoar tábor képeit és mindenki jól szórakozott a másikon, és persze magán is. A program a Szeder Tu Bisváti áldásokat érdekes játékokkal, dalokkal, táncal és jelenetekkel elevenitettük meg a nyelvi külömbségek áthidalására.
A zágrábi hitközségben kedvesen és mosolygósan fogadtak minket. Beinvitáltak egy ebédlőbe, ahol gyönyörű étkészlet volt és szép teríték. Kicsit zavarba voltunk, hogy nem értjük, hogy mit mondanak és biztos rólunk is szó esett. A leves után kihoztak néhány tál salátát és ketchupot. Mindannyian meglepődtünk azon, hogy Ez lesz a vacsora második fele? Tu Bisvát a gyümölcsökről szól nem a salátákról! Három percre rá, kihozták a krumplit és a fasírtot. A szituáció kicsit viccesen hatott, de elfogadtuk azt a délszláv szokást, hogy mindent ketchupal esznek.
Az ünnepség a klubhelységben volt, ahol sok gyerek és felnőtt várt minket. Bemutatkozásként elénekeltük a Hanoar-indulót, majd előadtuk a műsörunkat és játszottunk néhány játékot és közben jóllaktunk a gyümölcs-csendélettel amit vendéglátóink készitettek. Eleinte kicsit szégyenlősködtek, mi is lámpalázasak voltunk, de a végére sikerült elcsábítani őket. . Kicsit kamatoztattuk az angol-tudásunkat is. Izgalmas élmény volt hánihként peulát tartani egy más országban. A levetítt táboros képek és a Tükör cimü kiállitás fotói megtekintése után az Udrub együttes tagjai zárták az eseményt egy világzenei koncertel.
Vendéglátóink elkisértek szállásunkra, egy otthonos kis hotelbe, majd elmentünk városnézőbe. A sétáló-utca nagyon hasonlított a Váci-utcára. Beültünk egy kis kávézóba , majd visszatértünk a szállodába. Néhányan elaludtak, mások sok-sok órán át beszélgettünk. Élményekkel tele tértünk nyugovóra.
Reggeli után meglátogattuk a zágrábi hitközség által fenntartott idősek otthonát. Szép gondozott hely. Öröm volt látni mennyire megtelt élettel az ottlakók tekintete a gyerekek jelenlététől. Nagyon hálásak voltak, hogy nem felejtettük el őket.
Az úton hazafelé megint csak viccelődtünk de kicsit kevesebb erővel, mert kicsit fáradtak voltunk.Másnap, szombaton volt otthon egy pihenőnapunk. Kihevertük az út fáradalmait, elmeséltük az élményeket a családjainknak.
Hétfőn reggel 7-kor újra útra keltünk. Ez alkalommal Szerbia volt az uticél. Először Szabadkára mentünk, természetesen megint csak gyümölccsel fogadtak minket. Tibi elmondta rájuk az áldásokat, hozzáfűzött magyarázatokal. Átvonultunk a diszterembe. Ott volt egy színpad és mögötte egy tábla ahol felismertünk néhány héber szót amit megértettünk. Sokan beszéltek ott magyarul is és mikor éneklésre került a sor és előadtuk a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt akkor sokan énekelték velünk. Végül mindannyian táncraperdültünk. Tibi ebben a városkában született és ebben a hitközségben nőtt fel. Sokan eljöttek, hogy sok év után újralássák. Felesége, kislánya és a Hánoár résztvevőivel egy nagy család lettünk. A vetités itt sem maradt el és az Udrub koncerthez csatlakozott Lajkó Félix is, Tibi legjobb gyerekkori barátja. Mielőtt továbbindultunk volna, megtekintettük a most müködő imatermet és a felújitás alatt álló zsinagógát. Tibi édesapja egyike volt azoknak akik a zsinagóga sorsát hosszú évekig gondviselték. Itt magyarul is voltak feliratok. Amig fényképeztünk, tévedésből bezártak néhányunkat: Döncit, Dórit, Noémit és engem. Végül kinyitották az ajtót, mikor észrevették, hogy kiabálunk
Elindultunk Szabadkáról Belgrád felé. A város nem volt túl jó állapotban. Azt hiszem a látottak után most már mindannyian sokkal jobban megbecsüljük Magyarországot. A Belgrádi szefárd zsinagóga épületének a klubhelységében már ebéddel vártak. Ez a hely nagyon hasonlít a Bálint Házhoz. Sok ember volt ott, köztük sok ismerős szarvasról. Nagyon tetszett nekik a Hánoárosok már igen megérett Tu Bisvát müsora, lelkesen részt is vettek benne. Utána egy állomásos verseny volt, amit nem mi csináltunk, hanem mi is részt vettünk a játékban. Itt sok gyerek volt és csapatokra osztottak minket. Mindenki mással volt és a csapatban az angol volt a közös nyelv. Volt gyümölcssaláta készités, tánc, szókereső és volt olyan is, hogy rajzoljuk le a családfánkat. Ez alkalommal a vetitéshez csatlakoztak olyan fotók is amik helyben készültek. Az Udrub koncert itteni vendége Stefan Sablic, a belgrádi Shira u”tfila együttes szólistája volt. Nagy volt a sikerélményünk.
Belgrádban családoknál voltunk elszállásolva és vendéglátóink kitettek magukért, hogy jól szórakozzunk. Én egy Mina nevű lánynál aludtam, aki Szarvason volt mádrih és emlékeztünk is egymásra. A lakása nagyon szép volt és van neki egy aranyos kutyája, akivel egy szobában aludtam. A Viktor és Én meg néhány ember közülünk és közülük elmentünk este a városba ami majdnem tele volt.
Másnap reggel 8-kor találkoztunk a klubhelységben. Elbúcsúztunk tőlük és elindultunk, hazafelé ahol már élményekkel gazdagan tértünk vissza haza és sajnáltuk, hogy csak ilyen rövid időre tudtunk ott és együtt lenni.
Az iskolában, amikor látjuk egymást mindig eszünkbe, jut az a bizonyos négy nap mikor együtt voltunk és sok-sok nevetés mellet. Reméljük máskor is lesz ilyen lehetőségünk és nagyon, nagyon köszönjük a megtiszteltetést!
Házák veémác!
Kosztopulosz Eszter
