Nem szűnő lelkesedéssel készült januártól hetente 25 fiatal a Nemzetközi Biblia Verseny magyarországi döntőjére. A diákok a foglalkozásokon Dr. Balázs Gábor segítségével mélyültek el a T”nach rejtelmeiben. Az otthoni kötelező olvasmányok nyomán a szerdai találkozásokon kérdések hadát zúditották a tanárokra – Gáborra, Radnóti Zoltán rabbira és Dov Levy vallás igazgatóra. A résztvevők március utolsó hetében intenzív tanfolyamon tanulták és vitatták meg a Szent iratok Próféták szövegét.
A döntőre a Szochnut épületében március 26-án került sor. A három zsidó középiskolából összesen 24 diák mérte össze tudását. Az írásbelit követően a hat legmagasabb pontszámot elért résztvevő került a döntőbe.
A szoros versenyben a zsűri: Deutsch Gábor tanár, Hegedűs Pál tanár és Darvas István rabbi megfontolt döntésére nagy szükség volt. A zsűri munkáját az eddigi versenyeken már többször is kiválóan szerepelt lauderes diák, Polyák Ágoston segítette.
Nagy volt a tét, hiszen az első helyezett a magyarországi zsidó fiatalokat képviselheti majd Izraelben a Nemzetközi Biblia Versenyen! A végső sorrend:
1. Kertész Zsanett – Scheiber Sándor Gimnázium
2 – 3. Fodor Milka – Scheiber, Fonó Róbert – Scheiber
4. Kosztopulosz Szokratesz – Scheiber
5. Kelemen Gábor – Scheiber
6. Illés Klaudia – Lauder Javne Iskola
Ez évben három sheiberes diák képviseli a magyarországi zsidó fiatalokat az izraeli versenyen. A versenyt a Szochnut a tanfolyam és a repülőjegy költségeivel, az iskolák pedig könyvvel, illetve ebéd biztosításával támogatták. A győzteseknek és a helyezetteknek gratulálunk!
Kzs.

