A „politikailag inkorrekt” Sarkozy esélyesebb a sokat bakizó Royalnál az Élysée-palotára
Népszabadság * Szőcs László * 2007. április 14.
A francia szocialisták elnökjelöltjének óriásplakátjaKép: REUTERS – Eric GaillardJó nő! De nem fogják megválasztani! – mondja egy fiatal a másiknak a párizsi Trocadéro metrómegállónál. Igaz, a „nő” helyett erősebb kifejezést használ. Plakátok egész során át Ségolene Royal mosolyog rájuk, és a napsütésben, meg persze a tavaszi szünetben az Eiffel-torony felé igyekvő turistákra.
Ránézésre – nemcsak plakáton, de három dimenzióban is – semmi gond nincs a francia szocialisták elnökjelöltjével. Intelligens, tanult asszony, családanya (bár nem házasodott meg, felhagyott az ultrakatolikus családi mintával), ráadásul legalább tíz évet letagadhatna az 53-ból. Ez a sikkre mindig sokat adó Franciaországban igencsak számít. – Nő vagyok, négy gyermek anyja. A földön járok, konkrét elképzelésekkel. Szabad nő vagyok – mondja kampányszpotjában, amelyet tizenegy versenytársáéval együtt sugároz a tömegtájékoztatás.
Ám alig egy héttel az államfőválasztás első fordulója előtt a felmérések nem azt valószínűsítik, hogy Royal első nőként töltheti majd be a legmagasabb francia közhivatalt. Miközben az esélyes jobboldali jelölt, Nicolas Sarkozy a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint először 28:24, majd a második fordulóban 51:49 arányban verné meg Royalt, a franciák 59 százaléka szerint Sarkozy lesz a végső befutó, s csak 18 százalék szerint Royal. Bizonytalansági tényező a négymillió első választó, valamint a szavazók egyharmada – ők még nem döntöttek. A felmérésekből ugyanakkor kitűnik: az esélytelen baloldali jelölteket is számolva a baloldal támogatottsága 1969 óta példátlanul alacsony az első fordulóban. A második pedig már népszavazás lehet az igen ellentmondásos Sarkozy személyéről. Egyes hírmagyarázók szerint a jobboldal tematikailag uralja a terepet. – A jobboldal sok elképzelését átvették az ellenfelek. A nyugati baloldal látványosan középre húz. Mostanra a baloldalnak, nem pedig a jobboldalnak ingott meg a bizalma önmagában – magyarázza Eric Dupin publicista, a baloldali Libération korábbi munkatársa. Megint csak a felmérésekből derül ki: a franciák szerint az országban az euróövezeten belüli legmagasabb, rendre nyolc-kilenc százalék között alakuló munkanélküliség, valamint az árak emelkedése, a vásárlóerő romlása jelenti a legnagyobb gondot. Ezekért sokan a globalizációt, a bevándorlást és az Európai Uniót hibáztatják – persze Jacques Chirac és a Villepin-kormány tehetetlenségén kívül. – Tíz évvel ezelőtt egy héten át hét vásáron vettem részt. Most tizenegyre kell kimennem, hogy ugyanott tartsak. Az embereknek az euró bevezetése óta kevesebb a pénzük, kevesebbet is vásárolnak – mondja Thomas Gala édességárus a belga határhoz közeli Bully-les-Mines-ben. A 48 éves férfi ezzel együtt a szerencsésebbek közé tartozik a 12 ezres, nehézipari válságövezetben fekvő településen: 21 százalék itt a munkanélküliség. Nagyon erős a szélsőjobboldal: politológusok az utóbbi tizenkét évben figyelték meg, hogy az egykori „vörös övezetek” csalódott lakói fokozatosan Jean-Marie Le Pen híveivé szegődnek. Az 1980-as években a munkahelyeken, a szakszervezetben még igen kínos, ha nem kifejezetten megbélyegző volt a Nemzeti Frontot választani, ma már egyre kevésbé az. Le Pent országosan 15 százalékra teszik az első fordulóban, az iparban foglalkoztatottak között viszont 19 százalékra. Márpedig a munkásság a voksolók egynegyedét teszi ki Franciaországban; ez a legnagyobb választói csoport.
A választási esélyesnek tartott Nicolas Sarkozy Kép: REUTERS – Philippe Wojazer – A kékgallérosok kulcsfontosságúak Royal szempontjából – állítja Gérard Grunberg, a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének kutatásvezetője, hozzátéve: a középosztályt a centrista jelölt, Francois Bayrou vonzza, s ha sok munkás ezúttal is Le Pent választja, Royalnak nem lesz honnan merítenie. Ebben a választói csoportban Royal 26:22 arányban verheti Sarkozyt; kérdés, mire lesz ez elég.
Hírmagyarázók felhívják a figyelmet Royal választási programjának hibáira, s a politikában tapasztalatlannak éppen nem nevezhető jelölt – többszörös miniszter, jelenleg regionális tanácsi elnök – sorozatos szituációs bakijaira. A megfontoltabb középosztályt taszítják például az olyan, radikálisnak számító elképzelések, mint hogy egyszerű állampolgárokból álló testületek ellenőrizzék a politikusokat megválasztásuk után. Elvárják továbbá az Egyesült Államokkal sok tekintetben ma is rivalizálni akaró Franciaország első emberétől (asszonyától), hogy – Royallal ellentétben – tudja, hány atom-tengeralattjáró áll a flotta hadrendjében, ne magasztalja a kínai igazságszolgáltatást, és ne keveredjen diplomáciai botrányba a kanadai miniszterelnökkel Québec függetlensége kapcsán. Rosszul jött ki Royal az utóbbi hetek két, egyaránt a bevándorlással kapcsolatos incidenséből is. Egy, a párizsi Északi pályaudvaron kitört zavargás kapcsán – amely egy bliccelő bevándorló viselkedése nyomán alakult ki – Sarkozyvel ellentétben nem vette észre, hogy a lehető legkifizetődőbb a jegyet váltó tömegek oldalára állnia, egy kínai férfi letartóztatása kapcsán pedig saját élettársa, Francois Hollande, a szocialista párt főtitkára volt kénytelen helyreigazítani a szavait. Az országban törvénytelenül élő illető ugyanis épp az unokájáért ment az iskolába, amikor a rendőrök őrizetbe vették. Royal azt mondta, a beiskolázást a gondviselők státusának rendezése kell, hogy kövesse, ám Hollande rögtön pontosított: szó nem lehet a papírok tömeges osztogatásáról, ki kell szűrni a visszás eseteket, amikor a szülők turistavízummal íratják be az iskolába a gyereket, hogy végső soron önmagukat legalizálják. Mintegy 300 ezer személynek rendezetlen a státusa.
A bevándorlás, illetve a már az országba érkezettek beilleszkedése lényeges kérdés itt. És legkevésbé a kínaiak kerülnek a célkeresztbe. – Senkinek sem kötelező Franciaországban élnie. De ha valaki szereti Franciaországot, akkor tiszteli-e annak szabályait: nem él poligámiában, nem csonkítja meg a lányait, nem vág le birkát a lakásában – mondta Sarkozy egy tévéműsorban, egyértelműen a muzulmán közösségre utalva. Négymillióan élnek Franciaország második legnagyobb vallását követve. A francia sajtóban széltében-hosszában megjelenő beszámolók szerint a választókat nem annyira a fátyolviselés vagy a lakásban levágott áldozati birka érdekli, mint a bevándorlókkal azonosított köztéri erőszak, különösen a Párizs környéki elővárosokban. A „métro, boulot, dodo” (metró, meló, szunya) szentháromságában élő tömegek már a közlekedési eszközökön is félnek. – Harmincöt évig jártam be Párizsba az elővárosi vasúttal, gond nélkül. Ma már nem teszem. Este nem szállok tömegközlekedésre – nyilatkozta egy nyugdíjas banktisztviselő, elárulva: a Sarkozy és Royal között lavírozó, a franciák újraegyesítésének jelszavával kampányoló Bayrou-ra adja majd voksát.
Sarkozy a külvárosokban egyébként megégette magát: a 2005 novemberében kezdődött zavargáshullám során – egyik legnagyobb hibáját követve el – egy ízben csőcseléknek nevezte az ott lakókat. Sarkozy = Le Pen? – teszik fel sokan a kérdést, s erről a párizsi házfalakon olvasható egyes falfirkák is árulkodnak. A gaulle-ista mozgalom egyik tekintélye, a közvetlenül választott Európai Parlament első elnöke, a holokauszttúlélő Simone
Veil mindenesetre a Tribune Juive zsidó havilap hasábjain védi meg Le Pennel szemben Sarkozyt, akit maga is támogat. A belügyminiszteri posztról nemrég leköszönt, apai ágon magyar származású politikus mellé állt a régen még maoista André Glucksmann filozófus is, mondván: Sarkozy legalább őszintén beszél.
Sarkozy nem „politikailag korrekt”, vagyis nem a tények tagadására épít. A baloldalon, és immár a centrumban is fasisztának tartják. Emiatt akár nyerhet, de veszíthet is – fejti ki cikkében Alain Finkielkraut filozófus. Amikor az írás megjelent, még nem vált ismertté Sarkozy felfogása a pedofíliáról és a fiatalok öngyilkosságáról. Ez példátlan tiltakozáshullámot váltott ki, még Philippe de Villiers, az úri Franciaország iránti nosztalgiára építő, hétgyerekes vikomt, s egyben keményen jobboldali államfőjelölt is egy letűnt kor hangjának nevezte, hogy Sarkozy szerint ezek magyarázata genetikai természetű. Brüsszelben ezzel egy időben Sarkozy kettős mércéje vágta ki a biztosítékot: miközben lazítani akar a 35 órás munkahéten is, sajnálkozását fejezte ki, amiért az indiai Mittal megvehette a formailag luxemburgi, de komoly francia érdekeket is megjelenítő Arcelor acélóriást.
– A franciáknak nincsen királynőjük. Ezért afféle nagypapafigurát szeretnének, amikor államfőt választanak – mondta egyszer egy vitában Jacques Attali, a bankár-író arra a kérdésre: miért nincs Párizsban is egy Tony Blair? E pillanatban csak annyi bizonyos: az Élysée-palota következő lakója legalább 21 évvel lesz fiatalabb a május 16-án távozó Jacques Chiracnál.
Párizs-Brüsszel, 2007. április
