Népszabadság * Kazai Zsolt Ámon Ada * 2007. április 14.
A valódi kérdés nem az: Nabucco vagy Kék áramlat. Az ismert Verdi-operában Nabucco, a babilóniai király, elfoglalja Jeruzsálemet, a zsidó népet elhurcoltatja, majd fokozódó elmezavarában istennek kiáltja ki magát. Ekkor villámcsapás sújt le rá, és ettől végképp megbolondul. Közben egyik lánya a másik ellen fordul, és a hirtelen ölébe hullott hatalom birtokában halálra szánja a zsidókat is. Nabucco azonban egy világos pillanatában rájön, hogy mit is tett. A király ezután visszaadja a zsidók szabadságát, akik hazatérhetnek országukba.
A téboly és a hirtelen kijózanodás története ez. Elgondolkodtató, vajon miért nevezték el így az új európai gázvezeték projektjét. Mint ismeretes, ezen a vezetéken az eredeti tervek szerint Azerbajdzsán és Irán térségéből érkezne a földgáz többek között hazánkba is. A rivális projekt, a Kék áramlat szerint épülő vezeték orosz gázt szállítana. Két ilyen nagy értékű projektet azonban nem kifizetődő egyszerre megvalósítani. Az alapvető kérdés azonban mégiscsak az, kell-e nekünk bármelyik.
Nézzük meg, hogy mi is történt március elején az EU-ban, és mit tervez Magyarország ezzel kapcsolatban!
2007. március 8-9-én az Európai Unió német elnöklettel új energiapolitikát fogadott el, amely az éghajlatváltozás által fölállított imperatívuszokból indul ki. A magyar miniszterelnök a többi EU-vezetővel egyetemben a következő célokat tűzte ki 2020-ig: 20 százalékkal csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását, 20 százalékkal növeljük a hatékonyságot, 20 százalékig emeljük a megújuló források részarányát az energiafelhasználásban.
Nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy kiderüljön számunkra, a fenti célok valóra váltása érdekében csökkenteni kell az energiaigényünket a következő másfél évtizedben. Ha pedig az EU sikeresnek mutatkozik céljai elérésében, bizonyára sokkal kevesebb szénhidrogénre lesz szükség. Hegedűs Miklós, a Gazdasági Kutatóintézet igazgatója a minap ugyanerre a következtetésre jutott. Csökkenteni kell tehát az energiafelhasználásunkat. Igen, nekünk magyar polgároknak is! A saját érdekünk is ez. Számos indokunk van erre. A kevesebb ugyanis nem azt jelenti, hogy rosszabbul élünk. A kevesebb azt jelenti, hogy tudatosan, azaz hatékonyan használjuk azokat az erőforrásokat, amelyek szűkösen állnak rendelkezésre, drágák (és csak drágábbak lesznek), s nem utolsósorban olyan globális problémákhoz vezetnek, amelyeknek már itthon is érezhetjük negatív hatásait. Tudjuk azt is, hogy a Magyarországon elfogyasztott energia többnyire külföldről, elsősorban Oroszországból érkezik. Függőségünk a hazai fosszilis források fogyásával egyre nő. Ezt fokozni nem lenne szerencsés. Ellátásunk biztonsága, versenyképességünk és a környezeti céljaink is abba az irányba terelnek minket, hogy kevesebből éljünk jobban.
Eközben a két nagy párt – a Fidesz és az MSZP – csak abban ért egyet, hogy nőni fog a magyar energiafogyasztás. Csak azon vitatkoznak, hogy merről fusson majd be Magyarország területére az a vezeték, amely az általuk prognosztizált feneketlen gázéhséget kielégíti.
Most jöjjenek a tények! Egy átlagos magyar háztartásban az egy légköbméterre jutó energiafogyasztás minimum kétszerese az osztrák átlagnak. A magyar lakások, lakóházak hőmegtartó képessége jóval alatta marad az európai átlagnak. A magyar kormány 100 milliárd forinttal támogatja ezt a pazarló fogyasztást. A gázfogyasztó háztartások több mint fele ugyanis „rászoruló”. Az állam ezentúl támogatja a privatizált erőműtársaságokat a hosszú távú megállapodásokon keresztül, s még a gazdaságtalanul működő állami tulajdonú erőműveket is. (Persze látni kell, hogy ezt tette mindegyik kormány az utóbbi időkben.) Azzal a mintegy 150 milliárddal szemben, amellyel a költségvetés a fentiek szerint a szén-dioxid-kibocsátást preferálja, az idén 2,6 milliárd forint jut a lakosság energiahatékonysági, zöldenergiás beruházásainak támogatására. A kormány évek óta halogatja azt is, hogy bevezesse az EU által javasolt tanúsítványrendszert, amely az épületek energiagazdálkodási jellemzőit igazolná. Most, amikor úgy nőnek ki a földből a lakóparkok, mint eső után a gomba. Majd pár évtized múlva a mai panelprogram mintájára nyilván „lakóparkprogramot” indít az akkori kormány, és sok pénzért (újra)szigetelik a most épített házakat.
Az energiatudatosság Magyarország legnagyobb energiaforrása. Ez a kifejezés sok mindent takar az egészen apró dolgoktól, a semmibe sem kerülő magatartásbeli változásoktól az olcsó kis beavatkozásokon keresztül a kazáncseréig és a falak hőszigeteléséig. Az energiatudatosságot pedig számos dolog erősítheti a helyes árazástól kezdve a tájékoztatáson keresztül a lakossági energia-tanácsadáson át a költségvetési támogatásig. A megoldás kulcsa a fogyasztók kezében van, de az államnak is jócskán akad feladata.
Magyarország állítólag nem fogja tudni teljesíteni a megújuló energiaforrások 20 százalékos részarányára vonatkozó célkitűzést. A miniszterelnök szakértői szerint ehhez hazánkban nincs elég „potenciál”. Az Energia Klub által összegyűjtött adatok ennek ellenkezőjét mutatják. A nap, a szél, a biomassza és a földhő energetikai hasznosítása a jelenlegi magyar energiafogyasztás legkevesebb felét biztosíthatná hosszabb távon. A megújuló források tehát az energiatermelés oldalán jelentenek óriási potenciált. Vannak látványos beruházások: szélparkok, biodízelgyár, energiaültetvény. Az államnak az a feladata, hogy ezeket a projekteket úgy tegye versenyképessé, hogy a társadalom és a környezet érdekei közben ne sérüljenek. A lakosság kisebb léptékű beruházásokkal járulhat hozzá energiafüggősége oldásához: napkollektorokkal, hőszivattyúkkal, szélgenerátorokkal, amelyeket az öntözéshez érdemes használni, és folytathatnánk a sort.
Kétségtelen, hogy ennél sokkal könynyebb és látványosabb a siker érdekében egy új gázvezeték-konzorciumot gründolni állami segítséggel. Sokkal kitartóbb és előrelátóbb politikát igényel a kisléptékű, helyi projektek lehetőségeinek kiaknázása. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, hogy ebben segítsük az embereket, hogy munkába állítsuk a hazai „energiahatékonysági potenciált” és a megújuló energiaforrásainkat, határozott és következetes politikát kell folytatni. Magyarországon legutóbb 1993-ban fogalmaztak energiapolitikai dokumentumot. Lássuk be, elég régen volt! Azóta csatlakoztunk az unióhoz, életbe lépett a kiotói jegyzőkönyv, és egy cseppet felment az olaj ára is. Ideje volna egy újabbat kimunkálni. És itt szándékosan használjuk a kimunkálni szót, mert az egy folyamatot, vitát feltételez, amelybe a társadalom és a gazdaság szereplőit is illik érdemben bevonni.
Magyarországon ilyen vita nem folyik. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a Nabucco kontra Kék áramlat tematika is csak az International Herald Tribune nyomán került be a hazai médiába. Miközben politikusaink arról vitatkoznak – pártpolitikai csetepatévá silányítva a problémát -, hogy desszert gyanánt mit is fogyasszunk, mi jól tudjuk, hogy egy kiadós fogyókúrára lenne szükség. Ezt diktálja a józan ész. A nagy beruházások gúzsba kötik az országot, és pont azoktól a befektetésektől vonják el a forrásokat, veszik el a teret, amelyek a jövőben jövedelmezőek lesznek: az energiahatékonyságtól és a megújuló energiatechnológiák alkalmazásától.
A Kék áramlat partitúráját nem ismerhetjük, de Nabucco észhez tér, mielőtt lehull a függöny.
Energia Klub
