Eisenstein-rajzok Budapesten
Népszabadság * Valaczkay Gabriella * 2007. április 14.
Eisenstein gyakran ragadott ceruzátFélmeztelen követek, megbélyegzett zsidók, Rettegett Ivánok és Erzsébet királynék: pepecselés nélkül, egy svunggal megrajzolt Eisenstein-látomások. Most egy kiállításba rendezték a sosem látott skiccekkel, amiket kész rajzok másik oldalára kanyarított az orosz rendezőzseni. Tükörből a hátoldalak is látszanak a Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóházában.
Németül meg oroszul azért tudott, mert eloroszosodott német zsidó családba született. Lettül azért, mert apja Riga főépítésze volt, angolul és franciául könnyedén megtanult, a japánnak meg a kabuki színház miatt nem tudott ellenállni. Hat nyelv viszont édeskevés volt Szergej Mihajlovics Eisensteinnek, hogy mindent elmondjon, amit akar. Néha sokkal jobban ment neki írásban. Vagy cirkuszban, színházban, filmben. Időnként pedig – más filmrendezőkhöz, például Federico Fellinihez, Jean Cocteau-hoz, Fábri Zoltánhoz vagy Huszárik Zoltánhoz hasonlóan – rajzban.
De mitől nyomja az utókor valakinek az emlékére a stemplit: zseni? Ha a tántoríthatatlanságáért, hát, Eisenstein két dologban is szentül hitt. A bolsevizmusban meg magában. Amíg ezt a kettőt össze tudta békíteni egymással, a hatalom is elégedetten tapsolta filmjeit: a Patyomkin páncélost, az Októbert, a Bezsin rétjét, A jégmezők lovagját. Amíg leghíresebb művének, a Rettegett Iván első részének főszereplőjében – a bohócból lett filmsztárban, Nyikolaj Cserkaszovban – magára nem ismert Sztálin, addig nem macerálta a rendezőt. De onnantól fogva, hogy birodalma összes művészét egy útra terelte: a vulgáris realizmuséra, Eisenstein állandó összetűzésben állt vele. Igaz, szervezete nehezen bírta ezt a stresszt, de az is igaz: legőrültebb és legzseniálisabb vízióit ezután tudta filmre vinni. A trilógiának tervezett Rettegett Iván második részét már úgy küldette „előnézésre” a diktátornak, hogy műve előre sejtett hatásától szívinfarktust kapott. A vezér ki is kérte magának a folytatás kegyetlen és depressziós roncscsászárját. Eisenstein erőt vett magán, és kihallgatást kért Sztálintól, aki végül megengedte neki, hogy a második részt „kijavítsa”, a harmadikat pedig leforgassa.
Azt nem sejthette a diktátor, hogy Eisenstein látomásában a trilógia I. Erzsébet királyné udvarában játszódó, harmadik része minden, csak nem vulgáris realizmus. A Budapest Galériában most saját falat kaptak az utolsó részhez készült skiccek – köztük az, amint az orosz követ ágaskodó férfiassága minden vonzerejével igyekszik rábírni a királynét egyre s másra. Az elegánsan megrajzolt pornóról a kihallgatáson nyilván egy vak hangot nem szólt Eisenstein. Hazaérve Sztálinról annyit írt naplójába: nem tetszettünk egymásnak.
Jártak már Magyarországon Eisenstein-rajzok, tizenöt éve, a Műcsarnokban. Mint hogy a rendező főművéhez, a Rettegett Ivánhoz leginkább jelmezterveket készített, ezeknek nagy részét rögtön a film jelmeztervezőjének adta át, akinek fiókjában a rendszerváltásig pihent a dupla rajzokat is rejtő dosszié. Ugyanis alma-atai forgatásuk ínséges időszakában Eisenstein alkotókedve bőven felülmúlta papírkészletét, így gyakran jutott rajz a lap másik oldalára is. Most az eddig ismeretlen hátoldalak is látszanak a Lajos utcában, valamint a Kossuth Kiadó vadonatúj Eisenstein-albumában.
