. évfolyam . szám,
Gyurgyák Jánossal, az Osiris Kiadó vezetőjével a tudományos és szakkönyvkiadás kilátástalan helyzetéről beszélgettünk a könyvfesztivál megnyitása előtt.
Nemrég megjelent cikkében megdöbbentő adatokat közöl: 2005-ben felére csökkent a tudományos szférában a kiadványok száma, a forgalom három év alatt 2,5 milliárd forinttal zuhant, s az elmúlt év során a szakkönyvek száma ezerrel zsugorodott. Mivel magyarázza e jelenséget? A könyvkiadás az egyetlen olyan kulturális terület, amelyet teljes mértékben piaci alapokra helyeztek. Ez elkerülhetetlen és hasznos folyamat volt. A problémát a kezdetekben ígért alapítványi támogatások elsorvadása okozza. A támogatások eltűnése reform vagy kényszerhelyzet? A könyvkiadás 65 milliárdos forgalmú, működő piac. Csak a tudományos és szakkönyvkiadás szelete csökkent benne drámaian. Ezen a területen lassú haldoklást látok, nem reformot. Miért nem működnek e területen a piaci mechanizmusok? Az első és legfontosabb probléma az olvasók eltűnése. Ha lenne elég olvasó, akkor a piaci rendszer – hasonlóan a nagy nyelvterületekhez – kitűnően működne, bár bizonyos műfajokat ott is támogatnak, lásd például a Bertelsmann Alapítvány tevékenységét. Milyen kiút kínálkozik e helyzetből? Magam egy vegyes modellt tartanék kívánatosnak. A kultúra más területeit is piacosítani kellene, kivéve néhány – a mainál mindenesetre jóval kevesebb – nemzeti intézményt. Minden más területet piaci alapon működtetnék, de úgy, hogy szükség esetén az állam, a gazdaság és a civil szféra pluszpénzeket biztosítana. Mi indokolja – mondjuk – a színházak és a tudományos könyvkiadás támogatása közötti különbséget? Az állami pénzeket közvetítők nélkül juttatnám el a műhelyekhez, meghatározott kvóta szerint. Én azonban nem látok ma Magyarországon olyan kultúrpolitikust, aki eljutna a stratégiai gondolkodásig. Ehelyett szép lassan rohad szét a szocializmusból örökölt rendszer. Miért vállalta magára a vészharang kongatását? Kicsit én is nevetségesnek érzem a magam szerepét. Van egy Magyar Tudományos Akadémia és annak egy elnöke, állítólag van magyar kultúrpolitika és annak egy minisztere. Ráadásul a tudományos és szépíróknak is hosszú, tömött sorokban kellene kiállniuk az ügy mellett. Nekem csak annyi lenne a feladatom, hogy eldöntsem, akarok-e könyvkiadó lenni, és tudok-e még tudományos könyvkiadással foglalkozni. Vagy a jó kéziratok szerzőinek is azt mondjam, menjenek Vizi E. Szilveszterhez vagy Hiller Istvánhoz, és próbálják velük kiadatni a könyvüket? Cikkében az olvasók eltűnését elemezve összehasonlítja a „baloldali” és a „jobboldali” könyvkiadást és vásárlást. Vagyis kritika tárgyává teszi az olvasókat, különösképp a konzervatív beállítottságúakat. Először is a nagyobb kritikát a baloldali olvasók kapták, mert róluk azt írtam, hogy eltűntek, mint szürke szamár a ködben, továbbá azt a szerepet, amit hagyományosan a magyar kultúrtörténetben játszottak – elég Ady vagy József Attila olvasóira és szponzoraira gondolnunk -, ma már nem töltik be. Az tény, hogy a magyar jobboldali közönség az elmúlt 6-8 évben elkezdett könyveket vásárolni, és ez egy egész iparágat teremtett. Kritikám ennek a könyvkiadásnak a színvonalára irányult. Nem a művelt magyar középosztály volt az, amely a hazai könyvkereskedelmet eltartotta? Adyról és József Attiláról is tudjuk, hogy alapvetően támogatott, szponzorált írók voltak, s nem pusztán a baloldali olvasók tartották el őket. 45 után pedig a magyar könyvkiadás a jobboldali olvasókat egyszerűen elfelejtette, és ötven évig nem is érdeklődött irántuk. Ez egészen biztosan így van. De ugye azért nekem nem kell elfogadnom ezt a nagyon jobbos tematikát, mint hungarizmus, ős-Budavár, sumér-magyar, hun-magyar azonosság, új pogányság? Természetesen erre olvasóként és kiadóként is lehetősége van, de ugyanilyen alapon említhetett volna olyan posztmodern blődliket is, amelyeket a baloldali közönség olvas nagy lelkesedéssel. Ez természetesen igaz. Tudjuk, az emberi ostobaság egyrészt határtalan, másrészt – sajnálatosan – rendszerfüggetlen. Végül a könyvfesztivál kapcsán arról kérdezném, hogy a közkedvelt nyelvhelyességi kézikönyveik vagy felsőoktatási tankönyveik sorsa mi lesz? Ha nem történik egy éven belül alapvető változás ezen a területen, akkor a magam részéről a tudományos könyvkiadásból kiszállok, és a szakkönyvkiadást (így a szótár- és kézikönyvkiadást) csak korlátozottan tudom vállalni, a felsőoktatási tankönyvkiadásban pedig az alapképzés fölé nem merészkedem. Több mint kétezer kötetet adtam ki, jöjjenek most már a nagyokosok, s mutassák meg ők is, mit tudnak tenni ebben a helyzetben. Gyurgyák János 1956-ban született Dorogon. Tanulmányai: 1976-81: ELTE történelem-néprajz, 1982-85: szociológia. 1986-87: Oxford. 1985-től a Századvég folyóirat szerkesztője. 1989-95: a Századvég Kiadó vezetője. 1995-től az Osiris Kiadó igazgatója, egyetemi oktató. Főbb művei: Szerkesztők és szerzők kézikönyve (1997, 2005); A zsidókérdés Magyarországon (2001).
