O. Á.
Ujszászy István vezérőrnagy neve nyilván ugyanúgy feledésbe merül, mint a magyar honvédség és katonai vezetés sok más, egykor meghatározó személyéé, ha nincs Karády Katalin, aki iránt a tábornok heves szerelemre lobbant, s aki mellett annak ellenére kitartott, hogy felettesei helytelenítették a kapcsolatot. Most, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Corvina Kiadó jóvoltából Haraszti György szerkesztésében napvilágot láttak a vezérőrnagy írásai, amelyeket az Államvédelmi Hatóság részére készített, a figyelem ismét felé fordul. Hála a kötetben megjelent izgalmas tanulmányoknak (Haraszti György a feljegyzések keletkezéstörténetet, Kovács Zoltán András a pályaképet, Szita Szabolcs Ujszászy és Karády viszonyát és utolsó éveit rekonstruálja) és bőséges jegyzetanyagnak.
A feljegyzésekről eddig is tudtak a történészek, egy-egy részletét olvashattuk is folyóiratokban, ám a teljes anyag – amennyi fellelhető belőle – most lát először napvilágot. Ujszászyt, aki megjárta a Gestapo börtönét, majd 1945 februárjában szovjet fogságba esett, 1948 augusztusában „kölcsönadják” a magyar állambiztonsági szerveknek. Kivételes bánásmódban részesül, Fekete Iván néven komfortos körülmények között él egy zuglói villában (képzelhetjük, micsoda változás ez a szovjet fogolytáborhoz képest), s arra kérik, írjon le mindent, ami a szerveket, az ÁVH-t és a Katonapolitikai Osztályt érdekli. Füzeteket kap, amelyekbe szép olvasható kézírással, olykor élvezetes stílusban, precizitásra törekedve elkészíti dolgozatait a VFK osztály (hírszerzés és kémelhárítás) tagozódásáról, a hálózatok működtetéséről, az offenzív és defenzív hálózatokról, a nyomozási módszerekről és eljárásokról, Vörös János és Faragho Gábor vezérezredesről, a Kállay-kormány 1943-as különbéke-törekvéseiről, a Monarchia helyreállítására irányuló Habsburg-propagandáról, a kárpátaljai zsidók kiutasításáról, a tábori csendőrnyomozó osztályról, Horthyhoz, Keresztes-Fischer Ferenchez és Kállay Miklóshoz fűződő kapcsolatairól, a magyarországi angol és amerikai összeköttetésekről. Névjegyzéket készít a németbarát és fasiszta érzelmű magyar tisztekről. Lajstromba szedi Horthy „női viszonyait”, felfedi a 2. VFK osztály kémelhárító hálózatának tagjait, az osztály teljes személyzetét, a külföldi összekötőket, bemutatja a bécsi és gráci kirendeltséget, jellemzi a Horthy környezetében feltételezett magasabb rangú tiszteket, volt politikusokat. Megnevezi az angolszász államok ellen beszervezhető, alkalmasnak vélt egyéneket. Nem memoárt kérnek tőle, hanem információkat. A szöveget böngészve ott érezzük a kihallgatót, aki újabb és újabb részleteket, kiegészítéseket kér, részint még folyamatban lévő ügyek tisztázása érdekében, részint az ÁVH „szakmaiságát” megerősítendő.
Ujszászy István pontosan tudta, hogy vallomásait felhasználják, hogy egykori tiszttársai ellen folynak az eljárások, hiszen már a Szovjetunióban is segédkezett a nürnbergi peranyag megalapozásában, mégis írt. Talán csak mert reménykedett, hogy a zuglói komfort megmarad, hogy visszatérhet a közéletbe, talán azért, mert kihallgatói tudatták, ha nem beszél, visszatoloncolják a Szovjetunióba. A sors furcsa fintora, kegyetlensége, hogy amikor mindent elmondott, tényleg visszakerült a szovjet lágerbe. Ott is halt meg, hamarosan.
(A Vallomások a holtak házából című kötetet szombaton 11-kor a Lehár III. teremben mutatja be Haraszti György, Gyarmati György, Szakály Sándor és Kúnos László.)
