Népszabadság * Füzes Oszkár * 2007. április 10.
„Az éhínségre, a gyógyíthatatlan betegségekre, a terrorizmusra, a túszszedésekre, a gyakran a vallás nevében elkövetett erőszak ezer arcára, az élet semmibevételére, az emberi jogok megsértésére és a kizsákmányolásra gondolok.” A pápa húsvéti listája az emberiség szomorú bizonyítványa. Minden szükséges eszköz megvan ahhoz ugyanis, hogy a felsorolt szenvedéseket – a gyógyíthatatlan betegségek kivételével – senkinek ne kelljen elviselnie, és a listán szereplő „főbűnök” egyikét se követhesse el senki bárki ellen.
Ne moralizáljunk – az is bűn -, csak rációval állapítsuk meg: az emberiség a rendelkezésére álló eszközöket zömmel nem arra használja, amire valójában valók. Sőt. A társadalmak folyamatosan megbuknak azon a vizsgán, amely az emberi lét lényegét, az emberiességet teszi próbára. Akiknek hatalmuk van hozzá, azok túlnyomórészt hibáztathatóak azért, hogy éhínség, terrorizmus és ezerarcú erőszak van, semmibe véve az életet.
Ennek keserű belátása nem a hatalmasok ostorozása – ugyan minek? -, és nem is a „politika” általánosító bűnössé nyilvánítása. Az ember önérdeke szerint cselekszik, és ebben csak esetlegesen korlátozza hit, jog és erkölcs. Ne tessenek felhördülni, az esetlegesség belátása és kimondása nem a hit, a jog és az erkölcs jelentőségét akarja tovább csorbítani. Hanem azt segíti tudomásul venni, hogy nem valamiféle elvont vagy eredendő gonosz, hanem mindig valamilyen konkrét hatalmi érdekviszony okozza szenvedéseinket. Valahogy mégis egyre többen lettünk, és egyre gyarapodtunk tudásban és eszközben is. Minden fejlődés kétarcú.
De ez most már, ennyi ipari és társadalmi forradalom után: nem mentség. Nincs mentség százmilliók éhezésére, tízmilliók betegségére és százezrek legyilkolására. Bőven van szinte mindenből annyi, hogy törvényes vagy törvénytelen „elvevésre” senkinek nem volna valódi szüksége. Az elvevés azonban szintén emberi létünk lényege, de legalábbis (majdnem) minden ténykedésünk legfontosabb hajtóereje. Nincs az a hitbéli vagy világi igazságosság, nincsen az újraelosztásnak olyan verziója, amelynek a nevében lemondhatnánk erről a hajtóerőről, a gyarapodás érdekalapú jogáról. A fejlődésről kellene lemondanunk, a nem fejlődés pedig nem más, mint a pusztulás maga.
A naptár most egyesítette a kereszténységet egyetlen ünnepnapra – és a zsidó pészah vége is most van -, így a pápai üzenet lehet akár egyetemleges is. Ha így van, ebből van az ereje. A XXI. század legnagyobb feladata elkerülhetetlenül az lesz, hogy az egyre több és jobb eszközt használó ember legalább a legnagyobb bűnökkel és hiányokkal szemben minél több másik emberrel társulva lépjen fel. Ezen az alapon sem lesz egységes emberiség, de legalább az emberiesség normáit egységesebben kérhetjük számon a hatalmasoktól. Most már ugyanis ott tarunk, hogy enélkül maga a fejlődés sem „fenntartható”. A pápai üzenetnél maradva, ha például Afrika elsüllyed, magával rántja a többi földrészt is – bizonyosan.
Vigyázat, ez már nem utópia, és nem prófécia. Nincs több mentség. Annyira ügyesek vagyunk már eszközeinkkel, hogy új önérdeke van minden embernek: minden másik ember érdekeinek számbavétele.
