Van, aki virtuálisan locsolja meg ismerőseit, van, aki a „régi szép időket” emlegeti, és van, aki unja. Az internetes naplóírók (bloggerek) témája a locsolás. A Népszava Online blogszemléjéből kiderül: míg egyesek a hátuk közepére sem kívánják ezt a napot, addig mások szívesen készülnek rá.
„A mai nap a locsolás napja. Állítólag „hungaricum”, speciálisan miránk jellemző” – írja a Csepregi napló (djnaploja.blogter.hu). „A néprajzosok jobban tudják mint én, de talán a Kárpát-medence többi nemzetiségénél is ismert szokás. Kíváncsi lennék, a horvátoknál, románoknál, vagy az erdélyi szászoknál mi a helyzet ezen a téren?” – teszi fel a kérdést a blog szerzője, majd locsolkodás örömeiről ír: „amikor én voltam számszakilag is fiatal, negyed századdal ezelőtt, 6-8 fős kompániában jártuk végig a lányos házakat. Kánonban, két szólamban elő szoktuk adni a „Hová mész te, kis nyulacska…” kezdetű dalművet. Szódásszifonokkal, sőt gumi kerti schlaggal jártunk akkoriban. Az volt a szokásunk, hogy a szifonokat mindig annál a lánynál töltöttük újra, ahol azt előzőleg éppen elhasználtuk. 10-12 helyen is jártunk s ez persze komoly volumenű italfogyasztást is jelentett. El lehet képzelni, milyen disszonánsan adhattuk elő a műsort a 11-12. helyen. Mindenesetre emlékezetesek voltak az ilyen alkalmak!” – emlékszik vissza a Csepregi napló írója
„Ezúton locsolok meg minden blogteres hölgyet és kívánok mindenkinek Kellemes Húsvétot!” – áll Mafitu (matifu39.blogter.hu) blogjában, aki egy verset is rögtönzött virtuális locsolásához.
„A verset elfelejtettem,
A tojást a földre ejtettem,
És mielőtt pálinka helyett
Szenilis fejjel innék tejet
Így locsolok meg minden
Blogteres hölgy-fejet.”
Van azonban olyan naplóíró, aki mára kiábrándult a locsolásból: „mikor kissrác voltam, folyton járkáltunk a rokonokhoz nagyratörő versszavalás és locsolás végett” – írja a vártam blog „szerkesztője”, majd így folytatja: „az igazat megvallva, egy idő után kezdtem unni ezt a dolgot. Minden csoda három napig tart, nem is olyan meglepő, hogy néhány esztendő után az ember (mit ember, gyerek) fancsali pofával veszi tudomásul, hogy a program mit sem változott. Na nem azzal volt nekem sosem az egetverő gondom, hogy meg kellett locsolni családunk női tagjait, sokkal inkább azt nem szerettem, hogy számomra teljesen ismeretlen emberekkel csak ilyenkor az illendőség okán futottunk össze” – jegyzi a blogger (vartam.freeblog.hu). És hogy egy bloggerinának mi a véleménye a húsvét hétfőről? Megtudhajuk Lady Lessa naplójából. „Boldog nyuszit mindenkinek, és minél kevesebb locsolót! Nagybátyám őszinte káröröme a legbüdösebb kölnivel a kezében…. Grr. A 3-4 éves unokaakárkim tette a legjobban, a locsolás hallatára bebújt az asztal alá. Aranyos volt.” – olvasható a blogban.
BLG
Keretes cikkek
Csak félreértettük, hogy a nyúl hozza a tojást…
A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezi. Fontos szerepe van a húsvéti étrendben, de a tojások színezése, díszítése is régi korokra nyúlik vissza. A leggyakrabban használt szín a piros, magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit adhatja. A pirosnak védő erőt tulajdonítottak. A tojások piros színe más feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása, s a tojások díszítése az egész világon elterjedt. A tojásfestés népszokásként elsősorban Kelet-Európában maradt fenn a XX. századig. A festett tojások eredetileg egyszínűek voltak, később alakultak ki a „feliratos díszítések”. Ezeket a díszeket viasszal „írták” a héjra, melyet festés után lekapartak. A szöveg lehetett név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike. A minták ismerői tojásfestéssel foglalkozó asszonyok voltak, akiktől a lányok megvásárolták azokat. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. Az idők során különböző tojásgyűjtő népszokások alakultak ki azzal a céllal, hogy a legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz. Az egyik ilyen játék például a Kecskemét környékén ismert tojásütés, tojáskoccintás. Ebben a játékban ketten „versenyeznek” egymással szemben állva: a tojásokat egyre erősebben összeütögetik, s az nyer, akié épen maradt. A tojást jóslásra is használták: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. A húsvéti jelképek sorában különböző állatok is felbukkanak. A legősibb a húsvéti bárány, amelynek eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. Az Újtestamentumban Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: „Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk”. A másik húsvéti állat, a húsvéti nyúl megjelenésének magyarázata már jóval nehezebb. Az ünnep termékenységgel kapcsolatos vonatkozásában, magyarázat lehet a nyúl szapora volta. Mivel éjjeli állat, a holddal is kapcsolatba hozható, amely égitest szintén a termékenység szimbóluma. A nyúl és a tojás ősi kapcsolatát a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában látják a kutatók: eszerint a nyúl eredetileg madár volt, s az istennő haragjában négylábú állattá változtatta. E különös tulajdonságú állat hozzánk, német közvetítéssel került, de kialakulását homály fedi. Ámbátor az is lehet, hogy csupán tévedésről van szó, mivel régen egyes német területeken húsvétkor szokás volt gyöngytyúkot ajándékozni – tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, röviden Hasel. A félreértés pedig abból eredhetett, hogy németül a nyúl neve Hase.
