A húsvét a csend ünnepe – olvasom a hét végén -, a halál, a gyász csendjéé, meg persze, még ha ezt annak idején a keresztfa vagy a sír előtt állók még nem is tudhatták, de mi ma már igen, a feltámadás előtti csendé. S valóban, ilyenkor, ünnepek idején a legtöbb ember maga is egy kicsit elcsendesedik, ha másként nem, hát legalább a lelkében, s a világ helyett is egy picivel talán jobban befelé, magára figyel.
Ezt a befelé figyelést amúgy ezen a húsvéton nagyban megkönnyítette, hogy néhány „jól értesült” múlt heti jóslat ellenére sem tört ki nagypéntek hajnalán a harmadik világháború, így aztán nem kellett élő egyenes közvetítéseket nézni a különböző csatornákon. Csend volt a hét végén, nemcsak a megfeszíttetés és a feltámadás, de a béke csendje is (még ha a pápa húsvétvasárnapi üzenete azért sajnos még így is jórészt a világ sebeiről is szólt; szólhatott).
És persze az ünnepi csend a templomok csendjéé is, hiszen ilyenkor talán még azok is, akik amúgy nem túl gyakori vendégek ott, csak el-elmennek egyszer-egyszer az Isten házába. Az Istenébe, aki ha egy is, de közben azért kinek-kinek, kereszténynek, zsidónak, muszlimnak más és más. De bármennyire is más – néha akár még annyira is, hogy ennek a nevében, időről időre láthatjuk, milyen könnyű embereket egymás ellen uszítani -, mégis mennyire azonosak a hozzá szálló imádságok, s tulajdonképpen a helyek, a „csendek helyei” is, ahonnan ezek az imádságok általában szállni indulnak. És milyen érdekes, hogy ezekre a helyekre, a templomokra, még ha nyaranta, például turistaként el-elvetődve feléjük, oly sokszor is téblábolunk bennük ámuldozva, fényképezőgépeket csattogtatva, mennyire kevéssé figyelünk; egészen pontosan arra, hogy vajon milyen is az a „jó” tér, amelyben mi, vagy akár éppen valamelyik másik vallás hívei a leginkább imádkozni tudhatunk.
Nos, éppen erre a kérdésre keresi a választ, vagy pontosabban a válaszokat egy érdekes tárlat Magyarország szent hegyén, a pannonhalmi főapátságban. Ahol Tér és imádság címmel három világvallás egy-egy mai, ezredfordulós templomát mutatják be a maguk gyönyörű műemléki templomterének átalakításán is évek óta komolyan dolgozó bencések: a drezdai Új Zsinagóga, a csehországi Novy Dvur ciszterci apátságának temploma, valamint a boszniai Visoko Fehér mecsetjének tervei, képei, makettjei. A bemutatással arra keresik a választ, hogy milyen viszonyban áll az európai kortárs építészet a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás hitgyakorlatának mai igényeivel. „Ahogy a 21. század elején Európa három különböző pontján elmondott imádság is – míg ismétli az ősi szavakat – ugyanaz és mégis más, az itt bemutatott három épület is: bár őrzi és megismétli a jól ismert formákat, mégis más” – írja a kiállítás bevezető szövege. S bár nem írják, de nyilván ugyanaz a három épületben a csend is; az ünnepeké és a hétköznapoké. És persze a békéé; a béke reményéé.
Martos Gábor
