„Isten ement Ádámot, Évát meglátogatnyi. Tizenkét családja volt nekik. Hogy mutassa meg, vezesse eléjbe, maj megáldja őköt. Hát szégyenlették, hogy tizenkettő vót, csak hatot vezettek az Isten eléjbe. Azt a hatot megáldotta a jó Isten, azoknak jól mén a sorok. A hat meg, aki el vót tagadva, azoknak meg nagyon rosszú mén a sorsok. Hát, ezé van, akinek nagyon jó mén, meg azé van, akinek nagyon rosszú mén. Mer akinek rosszú mén, az abba tartozik, akiket az Isten nem áldott meg.” (Galgamácsai gyűjtés)
Szóval, jól sejtettük. Már az idők kezdetén eldőlt, szó sem lehet egyenlőségről. Mindig lesznek, akik uralkodni fognak és mindig lesznek alávetettek. Persze, Éva rontott el mindent. Az ősanya meggondolatlanságával két részre szakította az emberiséget: megáldottakra és hátrányos helyzetűekre. Peches dolog, hogy közben magát és minden női utódját is az alsóbbrendűek kategóriájába taszította.
Örökzöld téma. Kevés szakember akad azonban, aki ezt a mindenkit foglalkoztató, kortalan problémát, az egyenlőtlenség kérdését a folklór felől közelítené meg. Görög-Karády Veronika etnológus Éva gyermekei és az egyenlőtlenség eredete című tanulmánykötete, amely a Magyar L”Harmattan Kiadó gondozásában a közelmúltban jelent meg, mesék, teremtéstörténetek, apokrif eredetmondák feldolgozásával mutatja be a gazdagok és szegények, fehérek és feketék, nők és férfiak, cigányok és nem cigányok, zsidók és nem zsidók közötti különbségek forrásait. Néhány fejezet a családon belüli egyenlőtlenségeket, a nemzedékek és a nemek közötti hatalmi viszonyokat mutatja meg a nyugat-afrikai (bambara-malinké), a cigány és a magyar mesék világában.
Megdöbbentő, hogy a tizennyolc tanulmányt tartalmazó kötet kontinenseken átívelő, egyforma sorsokba enged bepillantást. A galgamácsai Vankó Juli által elmesélt egyenlőtlenségtörténet különös módon összecseng a dinka (Szudán) legendával, de még a Mississippi vidékén élő felszabadult rabszolga meséjével is. Görög-Karády Veronika állítja, hogy a mese segíti megismerni a társadalmat. Aki belelapoz a gazdag gyűjtésbe, illetve elemzésbe, valóban rádöbben, csupán illúzió volt, hogy ismeri például a négerek, a cigányok, a zsidók lelkét, mentalitását. Tényfeltáró missziónak is nevezhető a vaskos kötet, amely több évtized kutatómunkáját öleli fel.
De honnan az egzotikus környezet? Görög-Karády Veronika ötvenhatban hagyta el Magyarországot. Etnológiai tanulmányait a párizsi Sorbonne-on és a Keleti Nyelvek Főiskoláján végezte. Kutatói és tanári pályáját a francia Országos Tudományos Központban folytatta. A nyolcvanas évektől azonban rendszeresen hazajárt Magyarországra és állandó kapcsolatban állt a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetével és az ELTE folklór tanszékével. Több alkalommal végzett terepmunkát a Maliban és Szenegálban élő bambarák között. Magyarországon legfőképpen a cigány mesék gyűjtésével és elemzésével foglalkozott.
De térjünk vissza Évához. Amikor az első anya elcsodálkozott, mert látta, hogy gyermekei különböző sorsúak lesznek, kérdőre vonta az Istent. Ő visszautasította Éva megjegyzéseit, és azt mondta: minden embernek el kell fogadnia az általa kijelölt helyet és a tényt, hogy születésétől fogva egy meghatározott, állandó kategóriába tartozik.
A gyermekeit dugdosó Éva történetét sokféleképpen és mégis igen hasonlóan mondták el a magyar falvak mesélői. A történetekből kiviláglik: Évát okolták mindenért, a szaporaságért, a kígyóval való házasságtörésért, s azért, mert „megcsinálta” az utat az urak és a szegények előtt. De nézzük meg, miként tálalják ugyanezt a témát a szudáni eredettörténetek. Egy dinka mesélő szerint az első asszony hármas ikreket szült. Az Isten az egyik gyereket fehérnek, a másodikat barnának, a harmadikat feketének alkotta. Az anya ezt a fekete gyereket szerette a legjobban. Elrejtette a férfi elől. Egy napon aztán a férj rajtakapta az asszonyt, amint a fekete gyereket szoptatta. A férfi feldühödött és kijelentette: „Ez a te gyereked, akit rejtegetsz, egy napon a többi gyerekünk rabszolgája lesz!”
Görög-Karády Veronika szerint míg a magyar változatokban Éva túlzott termékenysége és túlzott szexualitása minden történet kulcsa, a szégyen, a társadalmi szankcióktól való félelem hozza mozgásba az eseményeket, az afrikai történetek más kulturális normáknak felelnek meg, itt a konfliktushelyzet az ősanya és az ősapa közötti primitív ellenségeskedés, amely a szülők és gyerekek preferenciális kapcsolódásán alapul. Az afrikai szövegek egy részében az első emberek nem felelősek sorsunk alakulásáért, a szövegek többségében viszont az afrikai ősök határozzák meg az utódok sorsát.
Az Egyesült Államokban élő feketék kicsit cifrázzák az emberek közötti különbségek eredetét. 1980-ban mesélte egy Mississippi vidékéről származó felszabadult rabszolga:
„Isten az első feketéket, indiánokat és kínaiakat földből teremtette. Még két másik fajtát kellett megteremteni: az angolt és a franciát. Isten, miután nem maradt több olyan föld, amelyet megfelelőnek tartott volna, élő anyagot használt a teremtésre, mégpedig egy lepkét és egy hangyát. Ezzel magyarázható, hogy az angol és a francia élete sikeresebb lett, mint a többieké.” Az amerikai történetekre rányomja a bélyegét, hogy az ide szakadt feketéknek jó ideig nagyobb ismeretük volt a fehérekről, mint az afrikaiaknak.
Külön fejezetet szentel a szerző a zsidók magyar folklórban való ábrázolására. Az anyag alapján Görög-Karády Veronika azt állapítja meg, hogy a zsidó alak karakterológiája elsősorban az egyház antijudaista tételén alapul és a kollektív tudat hátterében a Krisztust kínzó és megölő zsidó figurája húzódik meg. Az is kitűnik az elemzett gyűjtésekből, hogy a zsidó nem más vallású magyar, hanem – a parasztságtól idegen foglalkozása miatt is – idegen, éppúgy, mint a cigány.
A cigány – a vizsgált eredettörténetek szerint – teremtése pillanatától különbözik a nem cigányoktól. „Amikor az Isten az embert teremtette, megérkeztek a magyarok. Isten életet lehelt beléjük. Amikor a cigányokat teremtette, kifogyott a lehelet, és ezért Isten szellentett. Ezért mondják a mai napig, hogy a cigány büdös.” A Nógrád megyei Berki János meséje ez, de akad olyan mesélő is, aki úgy tudja, lószarból gyúrták a cigányokat, akiknek jussa nem más, mint Szent Dávid hárfája és sátorfája. Egy mese szerint cigány kovács kalapálta a szegeket Krisztus megfeszítéséhez. Innen kezdve – egy macedóniai cigány elmondása szerint – üldözöttként vándorolni kényszerült. Isten azért teremtette a cigányokat, hogy legyen kinek alamizsnát adni, tartja egy másik forrás. Vagyis a szegény cigányok léte szükséglet azoknak, akik e különbségtételben nyilvánítják ki magasabb társadalmi helyzetüket, sommázza Görög-Karády Veronika.
Bambara-malinké mesék világába repíti ezután az olvasót a tanulmánykötet egy távolabbi fejezete. Ezek a történetek a szülői tekintélyről, a házasságról, a megvetett feleségről, a jó anyáról és a gonosz anyáról szólnak. Nem mindennapi olvasmányok!
Görög-Karády Veronika, akit a szakma nemzetközi tudósnak nevez, tudományos művet adott közre, de meseelemzései ismerős, mindennapi kapcsolatokat szednek ízekre, mégpedig oly módon, hogy a laikust is kíváncsiság fogja el a könyv lapozása közben.
Horváth Ildikó
