A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgált háborús bűnösöket 96%-ban felmentette. Remek teljesítmény. Dicsőségére válna bármelyik tisztítóvállalatnak, ha ilyen hatékonysággal varázsolná patyolat tisztára a kimoshatatlannak látszó szennyest. Feldereng a Zentai Károly-, Kisbarnaki Farkas Ferenc-, Jány Gusztáv-, Sipeky Balázs-, Kristóf László-ügy, és majd félezer hasonló eljárásnak a kapcsolata a nemzeti ünnepeket elborító árpádsávos tömegjelenetekkel. Vannak perek, melyek jelentősen befolyásolják a történelmi szemléletet, az érintettek körén túl is hatnak, továbbá van sok kis családnyi hatótávolságú per, melynek közös eredője az árpádsávok irányába mutatott.
Nem csupán a szélsőséges politikusok a hályogos tekintetű történelem- és társadalomszemlélet terjesztői, hanem – ezeknek a felmentése nélkül, – tisztán kell látnunk a harmadik hatalmi ág felelősségét is ebben a folyamatban. A korábban szórványosan is alig tapasztalt hungarizmus tömegjelenséggé vált. A turulos mozgalom tartós mételynek tűnik, elsősorban azért, mert a nyilas érzelmek hivalkodó magamutogatásában döntően fiatal emberek vesznek részt. Ezen ifjak szocializációja arra az utolsó 15 évre esett, amely időszak a 45-ös Felszabadulás és a szovjet katonák áldozatának megtagadásával, a háborús bűntetteket elkövetők felmentésével, a népbíróságok, a földosztás és a koalíciós időszak lejáratásával kínálta gyermekeinknek új azonosulási pontként a hungarizmust. A mai köztársasági elnöknek, mint hajdani alkotmánybírósági vezetőnek, a szerepe akkor sem jelentéktelen ebben a folyamatban, ha az általa jegyzett 2/1994-es AB határozat indoklása távol állt a hungarista szellemiségtől. A népbírósági törvény utólagos normakontrollja oly mértékben szabta szűkre a nemzetközi háborús bűncselekmények körét, hogy a jogalkalmazó szerveknek nem csak módja nyílt, de noszogatást is vélhettek érezni ez által a neves és névtelen háborús bűnösök fehérre mosására. Ez az AB határozat, ha „lombikban” vizsgálnák is, arányvesztettnek bizonyulna. Nyilvánvalóan hamisan állítja a háborúba sodró országvezetőket fenyegető népbírósági törvényi passzusokról, hogy azoknak nincs nemzetközi jogi alapjuk. Nem kell hozzá más, csak a nürnbergi alapelveket elfogadó ENSZ határozat ismerete, hogy ez a súlyos következményekkel járó tévedés nyilvánvaló legyen. Az Alkotmánybíróság 1994-es határozata, azzal, hogy önkényesen különítette el az alkotmányos háborús bűnös tényállásokat az általa sallangnak vélt többi népbírósági törvényben szereplő alakzattól, hozzájárult a népbíróságok lejáratásához. Annak a bírói testületi formának az elítéléséhez, amelyik pedig különösen a bíróságok nyilvánosságának, társadalmi kontrolljának, a humanitárius jogok, a nürnbergi alapelvek, a genfi egyezmények jogba foglalt erkölcsi elveinek a letéteményese volt. Ehhez az AB határozathoz illeszkedett, hogy az LB visszamenőlegesen a népbíróságokat lejáratta, kérelemre a háborús bűnösökre vonatkozó ítéleteiket 96%-ban megsemmisítette. Pedig, míg a Nürnbergi Katonai Törvényszék a négy győztes nagyhatalom bíráiból állt, a magyar népbíróságok összetétele úgy alakult, hogy olyan bírák voltak szakemberként a tanácsban, akiknek jó része korábban felesküdött Szálasira. A tanácsokat az öt parlamenti párt egy-egy küldöttje alkotta. Míg a nürnbergi perben csak előre meghatározott listáról lehetett ügyvédet választani, és nem lehetett fellebbezni, addig a népbíróság előtt szabadon választották a védőiket a vádlottak, és az 5 évnél súlyosabb ítéletek esetében volt fellebbvitel. A népbírósági törvény a Magyarországon addig is fennállt tv.-es (1921 évi III. tv 12§) viszonyokat folytatva adott módot a szökésben lévő terhelt elítélésére. Annak ellenére, hogy szerte Európában a nürnbergi perhez képest a terhelt jogok az évtizedek alatt jelentősen bővültek, a Lajtától nyugatra mégsem mentettek fel „koncepciós eljárás” címen senkit a háborús bűnösök közül. Ezt az ellentmondást csak fokozza, hogy Magyarországon már 1945-től „vádlott barátabb” volt a büntetőjog, mint Nürnbergben. A népbíróságok 30 ezer ügyben döntöttek; 5-10 év közötti börtönt 900 alkalommal, életfogytiglanit 360, halálbüntetést 146 háborús bűnösre szabtak ki. A legutóbbiak bűnlajstromán sokszázezer halálra kínzott ember volt, szó sem lehet „fogat fogért” bosszúról. Nem az a kérdés, hogy a népbíróságok fő feladatára – a háborús bűncselekmények elítélésére, – mennyire vetül rá a később rájuk kényszeríttet, 1948-49-ben gyakorolt államellenes eljárások árnyéka, hanem az, hogy ma a bírói hatalom mennyire tudja ideológiailag és identitásbelileg alátámasztani a társadalmi kontroll alóli teljes kibújását, melyet a félresiklott bírósági reform idézett elő. Elsősorban a laikus kontroll lejáratásának érdeke kapcsolja össze a bírói elit kasztot a népbíróságok lejáratásával, és a háborús bűnösöket példaképként emlegető hungaristákkal. A Fővárosi Ítélőtábla bírái, akik, – miközben antiszemita uszításért egyetlen alakalommal sem ítéltek el a rendszerváltás óta jogerősen senkit, – minap a neohungaristák védőit „nácimosdatónak” bélyegzőket sújtották büntetéssel. Nem gondolom sem róluk, sem a Legfelsőbb Bíróság katonai, sem büntető bíróiról, – már csak a Kádár-éra alatt befutott karrierjük alapján sem, – hogy ne lennének tisztában személy szerint, külön-külön, miféle hatalom jelképe volt az árpádsáv, és a nyilas kereszt. Nem feltételezem én a személyes meggyőződést sem a táblabírákról, sem a közel félezer háborús bűnös kimosdatását végzőkről. Az új identitás iránti vágyat sem, és még csak az ősökkel való azonosulást sem, hanem ezeken túl a védtelenség miatti céhes attitűdöt, az agresszív politikai oldal felé történő meghunyászkodást, és a szakmai csoportérdeket okolom együtt, egyszerre a történtekért. A bírósági reform nem hozott mást, mint, hogy az LB-, és a táblabírók függetlenségéért, sőt teljhatalmáért a jogalkotók feláldozták a bírók függetlenségét, szakmai és egzisztenciális előmenetelük kulcsát az LB és atábla vezetőinek kezébe adták. Nem a bírói függetlenség, hanem a hivatalnoki igazodás tendenciája jellemzi a harmadik hatalmi ágat. Az LB elit még emlékét is ki akarja törölni a bírók melletti laikus kontroll mintájának, a római példát átvevő esküdtbíráskodás lehetőségének. A kérdés ma az, hogy a hazai büntetőbíráskodás az európai környezetből kiválik és elszigetelődik, feudális rezervátummá válik, vagy tendenciát váltva harmonikusan illeszkedik-e nyugati környezetébe, és ezáltal hogyan hat az emberekre?
Donáth Ferenc orvos, jogvédő
