Rajcsányi Gellért az UFi újságírója szerint az úgy nem működik, hogy néhány magyar összedugja a fejét, és mindenki bedobja a legkedvesebb hívószót.
Alakul a politika, mocorognak a lelkes kívülállók: Gorka Sebestyénék valóban létrehozták az új jobboldali pártot március 15. előtt. Az infók alapján furcsa képződmény jött létre: soraikba várnak mindenkit a centrumtól egészen a nemzeti radikálisokig: atlantisták, környezetvédők, EU-szkeptikusok, a multikulturalizmus szerethető részét támogatók tömörülnek ernyőjük alatt, sőt a népi baloldal képviselőit is várják.
A szándékot értjük és megértjük: Magyarországon nagyon sokan egy új párttól, avagy egy nehezen megvalósítható tabula rasától várják a kilátástalan kétpárti állóháború feloldását. Való igaz, a mai pártok és egyes vezető politikusok neve, hitele és imázsa oly mértékben megkopott a szemben álló táborokban, hogy sokan nem tudnak és nem akarnak választani közöttük. Az értelmiségiek között is egyre nő a kiábrándultak tábora. Pártot pedig mindenki alapíthat (amúgy is a tízmillió politikus országa vagyunk).
A fa és a fejsze
De ha ilyen nagy fába vágjuk a fejszénket, akkor jól meg kell gondolnunk, mit vallunk alapelveinknek. Az úgy nem megy, hogy néhány magyar összedugja a fejét, és mindenki bedobja a neki legkedvesebb hívószót, amelyre az adott vélemény-szubkultúra pavlovi reflexei berándulnak. Lehet, hogy a közönség felfigyel a külön-külön nagyon jól hangzó jelszavakra. A színes szavak kavalkádjából azonban még nem lesz koherens világnézet, pedig szilárd elvi alapok nélkül nem lehet felépíteni egy hiteles politikai alternatívát. És igen hosszú az út az atlantista üzletemberektől a multikultin és a környezetvédőkön át a gázmező körül sámántáncot járó nemzeti radikálisokig. Egyetlen párt nem képes a felsorolt célcsoportok ellentmondó érdekeit képviselni. Gorkáék akciójának, úgy tűnik, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A nagy pártok vészjelző rendszerei sem indultak be rá, pedig ők érzékenyen reagálnak az új játékosokra.
Helyezkedés
De ne ekézzük az új párt alapító atyáit, ha közben nem mutatunk rá, kik az igazi hunyók. Ha értékelvűséget és világos nézetrendszert várunk el a közéleti amatőröktől, akkor ez hatványozottan igaz a nagypályás játékosokra. A politikai elit helyezkedése mára odáig fajult, hogy a szolidaritásra és a kisemberek problémáira fittyet hányó, klasszikusan jobboldali (neolib, neokon) politikát folytató szocialista párt áll szemben egy balos-plebejus politikát hirdető, forradalmárokat idéző, újarisztokrácia-ellenes húrokat pengető konzervatív szövetséggel. Mi meg csak pislogunk.
Jó lenne tisztán látnunk a közélet félhomályában. Az UFi blogján vita folyt az olvasók között arról, mit várnának el egy elképzelt ideális párttól. Meglepő módon sokszor jutottak megalapozott közös nevezőre a vitapartnerek. Mazsolázzunk a kívánságlistáról.
Először is: őszinteséget kérnek. Tudjuk, ez egyszerű, de nehezen megvalósítható kérés. A mai médiademokráciában fókuszcsoportokra lebontott egyszavas üzenetek vették át a logikus érveken alapuló színvonalas politizálás helyét. De ez egy ponton túl már azt eredményezi, hogy eltűnik az eszmeiség, és párton belül és kívül már fel sem teszik azt az alapvető kérdést: kik vagyunk, és mit akarunk? Az őszinteség nehéz ügy, de a sokszor cinikus vagy demagóg politikai mezőnyben üde színfoltot jelentene.
Ha kész az alapozás, akkor tűzzék ki a zászlót.
Legyenek határozott célkitűzéseik és ehhez kapcsolódó programjuk. Adjanak pragmatikus válaszokat a valódi problémákra. Nincs szükség az élet minden területére kiterjedő, szigorú ideológiára. Inkább egy a szó nemes értelmében szabadelvű politikai erő kellene, amely élni és alkotni hagy mindenkit. Sőt vállalkozni. Tartsa felnőttnek a választóit, teremtse meg az egyéni és közösségi kezdeményezések kereteit. Vállalhatná a fiatalok érdekképviseletét, hiszen egyre kevesebb szó esik róluk a közéleti iszapbirkózásban.
Épp ezért a régóta fennálló törésvonalakat is igazán meghaladhatná a párt: kiléphetne a népi-urbánus vita zsákutcájából, mivel antiszemiták és antiszemitázók nélkül is jól megvolna az ország. Építsen az értelmes, megőrzendő hagyományokra, de ne zárkózzon el a szükséges reformoktól sem, mert nélkülük a világ elrohan mellettünk. Ügyeljen jobban az itthon elhanyagolt környezetvédelemre, a fenntartható fejlődésre. Támogassa az értékteremtő közösségeket, mindenben segítse a gyermekvállalókat. Higgyen a demokráciában, az euroatlanti érdek- és értékközösségben. És a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítésében.
Elvszerű kis párt
És legyen annyira konzervatív, hogy ne a tömegeknek akarjon megfelelni. A kádári múlt foglyaként éldegélő többséggel értesse meg: fel kell nőnie a rohamosan változó világ kihívásaihoz, és felelősséget kell vállalni önmagunkért, közösségeinkért, nemzetünkért és a jövő Európájáért. És higgye, hogy az erkölcs a politikában is létezik, legyen képes megkülönböztetni egymástól az igazságot és a hazugságot. Ha ez csak a választók kisebbségét érinti meg, akkor is vállalja a véleményét.
Sokan inkább szavaznának egy elvszerű kis pártra, mint egy semleges tömegpártra, amely úgy próbál szavazatokat szerezni, hogy minden csoportnak ígér valami édességet a politikai étlapról. De ez hosszú távon nem járható út. Az étteremben sem esszük végig az étlapot, mert rosszul járunk a végén.
A fenti kívánságlistát szívesen ajánlom nagypártjaink figyelmébe, csemegézzenek belőle. Mértékkel. n
Rajcsányi Gellért az UFi újságírója
