Elsőként MRI-vizsgálat kellene az agyi katasztrófa elhárításához
Népszabadság * Dr. Gábor Zsuzsa * 2007. április 3.
A szív-, valamint érrendszeri megbetegedések egyik leggyakoribb halálos, vagy súlyos következményekkel járó szövődménye a szélütés, vagy agyhűdés, elegánsabb nevén stroke. A máig kómában lévő izraeli miniszterelnök, vagy a korábbi pécsi polgármester tragikus története kapcsán a széles laikus közvélemény is tudomást szerezhetett arról, milyen sorsdöntő jelentősége van a stroke-ot követő első óráknak, az ekkor született diagnózisnak, és a nyomában elvégzett beavatkozásoknak. Ezt a kérdést boncolgatja az USA dél-karolinai, washingtoni és bostoni vezető stroke-központjai kutatóinak az a közleménye is, amely nemrégiben jelent meg a Lancet című orvosi folyóiratban.
A kutatók a test belsejéről, annak megnyitása nélkül, szinte a mikroszkópos kép akkurátusságával vetekedő felvilágosítást nyújtó CT- (computer tomográf) és az MR- (mágneses rezonancia) vizsgálatokkal szerzett tapasztalatokat vetették össze. A kétféle módszer merőben más elven működik. Ami mégis közös bennük – a hatékonyságuk mellett – az az, hogy maguk a műszerek, de a vizsgálatok is (az MR különösen), irdatlanul sokba kerülnek. A tudományos érdeklődés mellett tehát anyagi, pontosabban takarékossági megfontolások is szerepeltek az összehasonlítást célzó vizsgálat motivációi közt, hogy tudniillik melyikük mire a leginkább alkalmas, hol tud többet-jobbat nyújtani a másiknál? Háromszázhatvan stroke-os betegüknél mind a CT-, mind pedig az MRI-vizsgálatot elvégezték, ahol mód volt erre – hogy ezzel is növeljék a pontosságot – érfestő kontrasztanyag befecskendezésére is sort kerítettek. A képek kiértékelését több, egymástól független, és a betegek történetét nem ismerő szakember végezte el. Az eredmények szerint az agyi károsodás helyére, kiterjedésére vonatkozóan lényegében azonos pontosságú felvilágosításhoz jutottak mindkét képalkotó módszer segítségével. Nem így a károsodás jellegét, eredetét illetően! A kérdést, hogy tudniillik roncsoló vérzésről, vagy ellenkezőleg, érelzáródás – vagyis a vérellátás megszűnése – okozta elhalásról (infarktusról), méghozzá frissen keletkezettről, vagy régebbiről van-e szó, a CT és az MRI együtt 80 százalék feletti találati pontossággal válaszolta meg. Az MRI egymagában hasonló eredményt hozott, míg a CT-vel mindössze az esetek 26 százalékában lehetett pontos diagnózishoz jutni: a legtöbb tévedés az infarktusos esetek megítélésénél született. Arra a következtetésre jutottak, hogy az eddig kötelezőnek – mert leghatékonyabbnak tartott – CT helyett, ajánlott lenne minden lehetséges esetben elsőként MRI-vizsgálatot végezni.
A közleményt kommentáló európai, angol, francia, svéd szakértők meggyőzőnek, egyúttal kétségbeejtőnek tartják amerikai kollégáik véleményét. Az óceán innenső oldalán ugyanis az MRI-ellátottság jóval szegényesebb, mint odaát. Azt sem tartják meglepőnek, hogy efféle, nagyszámú betegen elvégzett összehasonlító vizsgálatra a gazdag Amerikában kerülhetett sor.
Két agy CT-s és MRI-s felvétele
Dr. Harcos Péter ideggyógyász főorvos csak halkan teszi hozzá: mit szóljunk akkor mi, Európa keleti felén? Nálunk egyelőre már az is komoly előrelépést jelent, hogy hamarosan csak ott létezhet az ilyen betegek legkorszerűbb ellátására specializálódott stroke-központ, ahol lehetőség van helyben, azonnali CT-vizsgálatra, s ezt lehetőleg minden régióban meg kell teremteni. Az MR-készülékek telepítésekor egyelőre ezek a szempontok nem érvényesülnek. Pedig az újabb programok révén, ma már mód van nemcsak a károsodás jellegének, mértékének a megállapítására, de a környező struktúrák veszélyeztetettségének, anyagcsere-viszonyainak majdhogynem sejtszintű, azonnali követésére, tehát a későbbi lefolyás többé-kevésbé pontos megjóslására is. A lehetőségek szinte korlátlanok. Ami sajnos, a szükséges anyagi forrásokról korántsem mondható el.
