TÓTH GÁBOR ATTILA
Egy perzsa levele
Szabadláb
Fridli Juditnak
Amióta Európában vagyok, kedves Rusztem, először vezetett az utam olyan országba, amely hosszú ideig gyötrődött a szovjet birodalom uralma alatt. Vonzott a kíváncsiság Magyarországra, mert meg akartam ismerni, miként alakul át egy állam világnézeti zsarnokságból szabad és demokratikus politikai közösséggé.
Gondolj bele, alkotmányunk mennyire hasonlít az egykori sztálinista alkotmányokra! A miénk teokratikus köztársaságot hozott létre, amelyben minden hatalomnak és törvénynek az iszlám elvein kell alapulnia, és az emberek jogai is csak a vallási parancsoknak alárendelve érvényesülhetnek. A régi magyar alaptörvényben meg minden szocialista volt: a tulajdon, a gazdaság, a nevelés, és az alapvető jogokat úgymond a szocialista társadalom érdekeivel összhangban kellett gyakorolni. A két rendszerben az is közös, hogy az igazi közhatalom alkotmányon kívüli: ahogy nálunk főpapok és hithű jogászok hatalmaskodnak a választott testületek felett, úgy basáskodtak egykor kommunista pártvezérek és pártkatonák a magyarországi intézményeken.
Ideérkezéskor első dolgom volt, hogy tüzetesen megismerjem a magyar alkotmányos berendezkedést. Képzeld, kedves Rusztem, egy államtitkár fogadott, és ragyogó demokrácia képét tárta elém. Hatalommegosztás van, az emberek jogait védik a bíróságok, az Alkotmánybíróság és az országgyűlési biztosok. Jól tudom, nálunk keserű az arabok, a beludzsok és a kurdok sorsa, hátrányok sújtják a keresztényeket, a zsidókat és a zoroasztristákat, megaláztatásokra kényszerülnek a nők. Ezért házigazdámat faggattam a jog- és esélyegyenlőség magyarországi védőbástyáiról. Azt mondom neked, a földkerekségen egyedülálló intézményrendszer működik itt. Mindenfajta hátrányos megkülönböztetés ellen fellép az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a nemzetiségek jogaira külön ombudsman figyel, rendelet írja elő a kisebbségek napjának megünneplését, és a kisebbségek érdekeit védők minden évben emlékérmet és pénzt kapnak. Mindezek mellett a romák helyzetének javítása érdekében egy közalapítványt tartanak fenn, és néhány hónapja Roma Integrációs Tanácsot hoztak létre. De gondot fordítanak a nőkre is: szintén új intézmény a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács.
Napjaimat most azzal töltöm, hogy az állami szervek gyakorlatával ismerkedem. Könyvtárakba járok, sokat internetezem (itt nincs tartalomszűrés és letöltési korlátozás, mint otthon), kávéházakban diákokkal beszélgetek. Egy minisztériumi titkár megígérte, hogy elkísér néhány főhivatalba, hadd lássam belülről is az alkotmányos demokrácia hétköznapi működését. Közben persze figyelem a hazulról jövő híreket is. Innen látszik csak igazán, milyen gyalázatos politikai rendszer vesz körül minket. Tudok arról, hogy már megint leverték a nőnapi felvonulást, és bebörtönöztek sok résztvevőt. Olvastam, hogy a Soraje Negabane Kvanune Asszasszi, amelyet nyugodtan hívhatunk a tizenkét kőhitű bizottságának, valláserkölcsi elvárásait rendületlenül kéri számon a törvényhozó Majlison. Elképesztő, hogy ez a testület dönti el azt is, hogy ki indulhat az elnökválasztáson. Emlékszel, kedves Rusztem, milyen galádságok kellettek ahhoz, hogy Ahmadinezsád elnök legyen?
Erről jut eszembe: nálunk is van egy hivatal az elnök mellett, amely a nők társadalmi helyzetének javításával foglalkozik. Ahmadinezsád olyan nőt bízott meg a vezetésével (a neve most nem jut eszembe), aki egyáltalán nem ért az ilyesmihez, viszont állhatatos vallási fundamentalista. Egyre világosabban látom, hogy fontosak az alkotmányos intézmények, de legalább olyan lényeges, hogy rátermett emberek kerüljenek a főtisztviselői állásokba. Végtére is a hivatalos személyek gyakorlati cselekvése során valósul meg az, amit itt, Nyugaton jogállamnak neveznek. Arra nincs ellenszer, ha politikai megfontolások és alkuk eredményeként korlátolt törtetők jutnak hatalomhoz. Márpedig így apránként szét lehet porlasztani a legjobb alkotmányos berendezkedést is. A következő napokban választ keresek arra, hogyan is van ez Magyarországon. Legközelebbi levelemben beszámolok, mire jutottam.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 13. szám
