Forrás: Népszava

Néhány szövetségi kapitány igencsak izgatottan ülhetett le a kispadra a szerdai EB-selejtezők alkalmával. Ugyanis számukra csak a győzelem hozhatta meg azt, hogy a következő meccsen is szövetségi kapitányként dolgozhassanak csapataik mellett. Nos, ez valamennyi érintett edzőnek sikerült, hisz Anglia, Spanyolország, Görögország és Olaszország is sikerrel abszolválta saját találkozóját.

Kezdjük azonban a legnagyobb meglepetéssel. A 2004-es EB-résztvevő Lettország – bármilyen hihetetlen – de kikapott Liechtenstein válogatottjától, ezzel a lettek végképp lemondhattak továbbjutási vágyaikról. Maga a csoport alakulása is nagy meglepetést sejtet, ugyanis a sokak által lenézett észak-írek újabb győzelmükkel vezetik a tabellát az Eb-selejtezők feléhez érkezve, többek között megelőzve a szerdán megvert svédeket, dánokat vagy a spanyolokat. Apropó, Spanyolország. A spanyol labdarúgó-válogatott mindössze egygólos győzelmet aratott Izland felett, ám ezzel a kiszenvedett sikerrek legalább megerősítette Aragones mester helyzetét a csapat kispadján.

Az angol sajtó által már sokszor elátkozott Steve McClaren szövetségi kapitány is fújhatott egyet, ugyanis hosszú gólcsendet megtörve az angolok Steven Gerrard duplájával, valamint az újonc David Nugent találatával nagy nehezen legyűrték Andorrát. A meccset a helyszínen megtekintő brit szurkolók mindenesetre kifütyülték a minden elképzelés nélkül játszó válogatottjukat. A világbajnoki címet védő olasz gárda szintén a kapitányáért játszott a skótokkal, és a 2-0-ás győzelem következményeként továbbra is a kispadon tartották Donadoni mestert.

A magyar csoportban is akadt edzőmentő győzelem: az Európa-bajnok görögök nagy nehezen legyűrték Máltát, és ezzel meghosszabbították a korábban félistenként tisztelt Otto Rehhagel kapitányi munkásságát. A csoport rangadóján a törökök majdnem elvesztették a veretlenségüket, ugyanis a üresen kongó frankfurti arénában csak az utolsó pillanatban tudtak egyenlíteni a szombati vereségük után mindenképpen javítani akaró norvégokkal szemben. Az A-csoport két nagyágyúja, Szerbia és Portugália egy kemény meccsen döntetlenre végzett – Christiano Ronaldót egyszerűen levették a „határozott” szerb védők a pályáról -, és ennek az örményeket nagy nehezen legyűrő lengyelek örülhettek a legjobban, mert átmenetileg öt ponttal megléptek riválisaik elől.

A csoport

Azerbajdzsán-Finnország 1-0; gól: Imamaliev (83.).

Lengyelország-Örményország 1-0; gól: Zurawski (26.).

Szerbia-Portugália 1-1; gól: Jankovics (37.), ill. Tiago (5.).

Az állás

1. Lengyelország 7 5 1 1 12-5 16

2. Portugália 6 3 2 1 13-4 11

3. Szerbia 6 3 2 1 8-4 11

4. Finnország 6 3 2 1 7-3 11

5. Belgium 6 2 1 3 4-6 7

6. Kazahsztán 6 1 2 3 3-8 5

7. Azerbajdzsán 6 1 1 4 2-13 4

8. Örményország 5 – 1 4 0-6 1

B csoport

Ukrajna-Litvánia 1-0; gól: Husev (47.).

Grúzia-Feröer-szigetek 3-1; gól: Siradze (26.), Iashvili (45., 90. – 11esbol).

Olaszország-Skócia 2-0; Toni (11., 70.).

Az állás

1. Franciaország 5 4 – 1 12-2 12

2. Skócia 6 4 – 2 11-6 12

3. Ukrajna 5 4 – 1 8-4 12

4. Olaszország 5 3 1 1 9-5 10

5. Grúzia 6 2 – 4 13-12 6

6. Litvánia 5 1 1 3 3-5 4

7. Feröer-szigetek 6 – – 6 1-23 0

C csoport

Málta-Görögország 0-1; gól: Baszinasz (66. – 11esbol).

Törökország-Norvégia 2-2; gól: Brenne (31.), Andresen (41.), ill. Altintop (72., 89.).

Az állás

1. Törökország 5 4 1 – 14-3 13

2. Görögország 5 4 – 1 8-4 12

3. Norvégia 5 2 1 2 9-6 7

4. Bosznia-Hercegovina 5 2 1 2 10-12 7

5. Magyarország 5 2 – 3 7-8 6

6. Málta 5 1 1 3 5-10 4

7. Moldova 6 – 2 4 3-13 2

D csoport

Csehország-Ciprus 1-0; gól: R. Kovac (21.).

Írország-Szlovákia 1-0; gól: Doyle (13.).

Wales-San Marino 3-0; gól: Giggs (3.), Bale (20.), Koumas (62. – 11esbol).

Az állás

1. Németország 5 4 1 – 21-3 13

2. Csehország 6 4 1 1 15-4 13

3. Írország 7 4 1 2 12-8 13

4. Szlovákia 6 3 – 3 15-11 9

5. Wales 5 2 – 3 8-9 6

6. Ciprus 6 1 1 4 9-16 4

7. San Marino 5 – – 5 1-30 0

E csoport

Andorra-Anglia 0-3; gól: Gerrard (54., 76.), Nugent (90.).

Izrael-Észtország 4-0; gól: Tal (20.), Colautti (31.), Sahar (77., 80.).

Az állás

1. Horvátország 5 4 1 – 15-4 13

2. Izrael 6 3 2 1 13-6 11

4. Anglia 6 3 2 1 9-2 11

3. Oroszország 5 3 2 – 7-1 11

5. Macedónia 6 2 1 3 5-5 7

6. Észtország 5 – – 5 0-10 0

7. Andorra 5 – – 5 1-22 0

F csoport

Liechtenstein-Lettország 1-0; gól: Frick (17.).

Észak-Írország-Svédország 2-1; gól: Healy (31., 58.), ill. Elmander (26.).

Spanyolország-Izland 1-0; gól: Iniesta (81.).

Az állás

1. Észak-Írország 6 4 1 1 10-7 13

2. Svédország 5 4 – 1 9-4 12

3. Spanyolország 5 3 – 2 9-6 9

4. Dánia 4 2 1 1 7-2 7

5. Lettország 4 1 – 3 4-3 3

7. Izland 5 1 – 4 4-9 3

6. Liechtenstein 5 1 – 4 3-15 3

G csoport

Szlovénia-Hollandia 0-1; gól: Van Bronckhorst (85.).

Románia-Luxemburg 3-0; gól: Mutu (25.), Contra (50.), Marica (89.).

Bulgária-Albánia 0-0.

Az állás

1. Hollandia 6 4 2 – 8-2 14

2. Románia 5 3 2 – 10-3 11

3. Bulgária 5 2 3 – 7-3 9

4. Fehéroroszország 5 2 1 2 9-11 7

5. Szlovénia 5 1 1 3 4-8 4

6. Albánia 5 – 3 2 3-6 3

7. Luxemburg 5 – – 5 1-9 0

B. M. L.

Comments are closed.